Milyen állatból jön a tészta?

Egy friss brit felmérés szerint az angol gyerekek több étel származásával nincsenek tisztában. A Brit Élelmezési Alapítvány (BNF) 27.500 általános iskolást kérdezett meg, akiknek 34%-a azt gondolja, hogy a tészta állati eredetű, majdnem harmada azt, hogy a sajt viszont növényi alapanyagokból van. Míg negyedük a halrudacskáról (bár a nevében is benne van) úgy véli, hogy csirkéből vagy disznóból készült.

tesztas kutya.jpg

Ezeken a megdöbbentő adatokon túl az is kiderült, hogy a kisebbek és a nagyobbak sem esznek elég zöldséget és gyümölcsöt. Sőt, az eredményekből úgy tűnik, hogy minél nagyobbak, annál kevésbé esznek. (67% az általános és 80% a középiskolásoknál, nem fogyaszt eleget.Távol vannak az ajánlott napi öt adagtól.)

Ezért nem is árt, hogy a táplálkozási szakemberek célja a gyerekek (újra) felvilágosítása arról, hogy honnan is származnak egyes ételek, amik eléjük kerülnek. Hogyan jutnak el odáig, hogy ők elfogyaszthatják őket. A gyerekek ötöde sosem járt gazdaságban, úgyhogy nem is meglepő, hogy úgy gondolhatják a tej „dobozban" terem.

Egyéb válaszok:
10% úgy gondolja, hogy a paradicsom föld alatt terem
40% úgy gondolja, hogy a fagyasztott zöldségek, gyümölcsök nem számítanak bele a napi zöldség, gyümölcs „adagba"
25%-a a 14-16 éveseknek kihagyja a reggelit
16% állítása szerint egyáltalán nem eszik halat.

A bíztató viszont az, hogy a gyerekek többet szeretnének tudni az ételekről, élvezik, amikor főzhetnek (85%), és részt is vesznek ebben a tevékenységben. Vajon a magyar gyerekek mennyire vannak tisztában egyes feldolgozott ételek eredetével?

süti beállítások módosítása