Paprika-szimfónia



Az egész onnan indult, hogy a Budai Gourmet Fesztiválon volt szerencsém többször is élvezkedni a Chef Parade standjánál, ahol 10 féle csiliszószt lehetett kóstolni, és végül meg is dobtak egy általuk összeállított csiliszósszal, ami alapvetően édes karamellizált cukorszószban úszó paprikából, és talán fahéjból meg ánizsból állt. A pontos receptet még nem kaptam meg – sőt az is lehet, hogy nem is fogom megkapni, mert titkos, de azért még próbálkozom.


Hogy nagyban is érezhessem az ízét, készítettem egy paradicsomos szószt, amibe generózusan tettem a Chefparade-chiliből. Érdekes lett – iszonyú csípős és édes.
Aztán rájöttem, hogy ez a chilli nem arra való, hogy az egész fogás ízét megadja, hanem csak az egyik extrém hangszer a háttérből. Ezért a következő kísérletnél már nagyzenekart igyekeztem összeállítani. Elhatároztam, hogy egyszerű paradicsomos alapra felteszem az összes csípős paprikát, ami itthon található.

Jó csípős, keserű Picua olívaolajon megroggyasztottam a változatos méretűre vágott fokhagymát és az újhagyma fehérjét, majd egy kis szárított chilit morzsoltam rá, valamint vágtam hozzá egy kevés friss magyar csípőspaprikát és három darab olajban eltett szardellát ízfokozónak. Aztán a thai savanyított piros chiliből egy darabot felkarikáztam, és azt is hozzátettem. És persze borsot, koriandert. Amikor vígan zsizsegtek, ráöntöttem a darabolt paradicsom konzervet, és nagy lángon forralni kezdtem. Kanalaztam bele paradicsomsűrítményt, tésztavizet, és elkezdtem sorban adagolni bele chiliket, vigyázva, hogy a végére ehető szinten maradjon a csípősség. Öntöttem hozzá a thai csili savanyú levéből, aztán egy kanál Sambal Oelek, majd a Chefparade csilije és egy kis vecsési házi készítésű magyar csípőspaprika krém. Aztán fűszereztem – ment bele egy kevés extracsípős madras curry és egy kevésbé csípős citromos-fokhagymás ízvilágú piros Tandoori fűszerkeverék, valamint porrá morzsolt curry-levél és egy negyed szerecsendiót is belereszeltem és persze sót. Amikor besűrűsödött, levettem a tűzről, és durvára vágott bazsalikomot és mentaleveleket kevertem hozzá és egy jó nagy adag vajat meg még olívaolajat. Spagettire öntöttem, és amikor megkóstoltam, kicsit megfordult velem a világ. És nem is azért, mert annyira csípős lett volna. Hanem annyira jó volt. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy a menta nem tűnt el, hanem gyönyörűen maga alá rendezte a sokféle paprikaízt, az egészet egy frissítő izgalmas szimfóniába komponálva. Azért csípett is rendesen – egy halottat simán felébresztene.

Hozzávalók:
olívaolaj
5 fokhagyma
3 újhagyma
1 darabolt paradicsomkonzerv
3 szardella
só, bors, koriander, szerecsendió
Madras Curry, Tandoori fűszerkeverék
szárított curry-levél
menta, bazsalikom
spagetti

paprikák:
magyar megroggyant piros csípős paprika
szárított chili
Thai Dancer Pickled Red chilli
Sambal Oelek
Chefparade féle házi chilli
Vecsési Házi készítésű csípős paprikakrém

süti beállítások módosítása