Kis „tészta-művészek”

Mi mindenre lehet jó a száraztészta? Nagyon tetszett az ötlet, amikor a gyerekek óvodájában az óvónők az egyik nyílt napon gyöngyök helyett különbözőre színezett tésztákat tettek tálkákba, a gyerekek a különböző formák és színek között válogathattak és készítették el szebbnél szebb alkotásaikat. Ilyen nyakláncot én is kaptam, és persze kislányom is készített magának egyet.

cím_8.jpg

Az ötletet egyszer itthon is kamatoztattuk, igaz, annyira nem voltunk szorgalmasak, hogy meg is fessük a tésztákat, de már csak maguk a formák is változatosságra, kreatív alkotásra adnak lehetőséget. Ha már az ember benne van a témában, az interneten is számtalan ötlet lelhető fel, például a tészta festésével kapcsolatban is.

Mindenféle fajta tészta felhasználható, a rövid makarónitól kezdve, a masnitésztán át a pennéig, ami felfűzhető, ha mondjuk nyakláncról van szó, de ha éppenséggel egy képet szeretnénk készíteni, akkor még ez sem szab határt, csak és kizárólag a tésztagyártók fantáziája.

1_5.jpg

A festés: kell hozzá néhány lezárható zacskó, denaturált szesz (vagyis fertőtlenítésre használatos alkohol) és ételfesték. Egy negyed bögre alkohol szükséges 1-2 bögre tésztához, és néhány csepp ételfesték mindegyik zacskóhoz.

Ha kb. egy órára beletesszük a zacskó az alkoholos-festékes zacskóba a tésztát, utána leöntöm róla a felesleges alkoholt, és szépen szalvétára helyezve ki lehet szárítani, mondjuk egy éjszakán át. Egy másik alkotó szerint víz és ételfesték is tökéletesen megfelel, kb. 30 percig kell benne áztatni a tésztát.

2_6.jpg

Aztán már készülhet is a kép vagy a nyaklánc. De ha ennél nagyobb kihívásra vágyunk egy másik blog további ötleteket ad, akár díszdobozt is készíthetünk tészta segítségével. (Kell még hozzá egy doboz – fa vagy papírmasé, jó erős ragasztó, műanyag kupakok, festék – akár spray, ceruza, olló és karton, ha a mintához alapot szeretnénk készíteni.)

süti beállítások módosítása