Kitört a tésztagate

Vannak országok, ahol az az ember benyomása, mintha a hatóságok jó dolgukban már nem tudnának mivel szórakozni. A legfrissebb példa Kanada, ahol a „pasta" szó okozott botrányt.

tésztagate tulajdonos cím.jpg

Pazarlás ellen: praktikus tésztafőző eszközök

Nyilván senki sem szereti, ha pocsékba megy a tészta, így aztán érdemes használni olyan eszközöket, melyek segítenek a pazarlás elleni harcban. Akad olyan, amellyel egyszerre többfélét főzhetünk, egy másik pedig az adagolásban segít.

adagoló edénnyel.jpeg

Spagetti inspirálta különlegességek

Persze lehet, hogy csak az én fantáziám nem szárnyal elég szabadon, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a spagetti mi mindenre inspirálhatja világszerte az embereket. Itt egy kis gyűjtemény a jobbnál jobb ötletekből.

Telefontok cím.jpeg

Össznépi tésztanap és fél tonnás tésztás doboz

Legutóbb, amikor arról írtam, hogy hogyan is szeretné felkelteni egy nemzetközi szervezet a gyerekek figyelmét, érdeklődését az egészséges étkezésre, a főzésre és persze a tésztára, ígértem, hogy néhány olyan országot is megnézünk ebből a szemszögből az oktatási tematika alapján, amelyeket kevésbé gondolunk tésztaevő területeknek. Folytassuk hát világ körüli utunkat!

perzsa tészta.jpg

Tészta a világ gyermekeinek

Legalábbis az egyik nagy nemzetközi tésztaszervezet szeretné felkelteni a világ gyerekeinek érdeklődését az étkezés, a főzés és persze a tészta iránt. Ehhez még oktatási útmutatót is készítettek, ami négy leckéből áll, megtanítja a gyerekeket az egészséges étkezésre, néhány egyszerű receptre és felvilágosítja őket a világ különböző népeinek tésztaételeiről.

Pasta for Children.jpg

A „pastafari vallás” avagy tésztaszűrő a kobakon

Nagy-nagy hívei vagyunk a tésztának (ezt ugye talán fölösleges is bizonygatni), csakúgy mint annak, hogy mindenki úgy fejezhesse ki a saját meggyőződését, ahogyan csak akarja (természetesen bizonyos korlátok között, de most ebbe ne menjünk bele), ám a ma tálalt sztori azért még minket is megrendített kicsit...

pastafarian 2.jpg

Kis „tészta-művészek”

Mi mindenre lehet jó a száraztészta? Nagyon tetszett az ötlet, amikor a gyerekek óvodájában az óvónők az egyik nyílt napon gyöngyök helyett különbözőre színezett tésztákat tettek tálkákba, a gyerekek a különböző formák és színek között válogathattak és készítették el szebbnél szebb alkotásaikat. Ilyen nyakláncot én is kaptam, és persze kislányom is készített magának egyet.

cím_8.jpg

Minden, amit nem tudtál a ramenről

A ramen egy különlegesen sűrű leves, amelyre igaz, hogy több benne a tészta, mint a lé. Kis képes ramen történettel szolgálunk ma, és talán még az is kiderül, valóban a hosszú élet titka-e ez az étel.

cím_4.jpg

Melyik sajtot válasszuk?

Nem elengedhetetlen, de azért nagyon sokan nem hagynák el a tésztáról a sajtot (magunk is közéjük tartozunk, bár nem ragaszkodunk vallásosan hozzá, de ha lehet, a sajt jöhet). Persze nagyon nem mindegy, milyen tésztára milyen sajtot teszünk.

sajtos makaróni_1.jpg

A világ elképzelhetetlen tészta nélkül

Belegondoltunk már vajon valaha, hogy mi történne a világunkkal, ha egyszer csak nem lenne tészta? Mi történne az olasz, a kínai és a világ egyéb kultúráival (nem is beszélve erről a blogról...), ha valamilyen oknál fogva nem lenne elég búza, amiből a liszt majd a tészta is készül? A veszély persze nem fenyeget, de érdemes elgondolkodni kicsit.

nő tésztát eszik.jpg

Fagyasztható-e a tészta?

Bár a legfinomabb akkor, amikor frissen elkészül, mégis lefagyasztható a tészta, amiből így könnyű hétköznapi vacsora is lehet. Más kérdés, hogy érdemes-e lefagyasztani, hiszen olyan gyorsan megfő?

tészta fagyasztás előtt.jpg

Hiánycikk lesz az olívaolaj?

Legalábbis a spanyol az lehet, de az biztos, hogy jó eséllyel drágulni fog. A spanyol olívatermesztők szerint ugyanis az idei termés a tavalyinak mindössze a 20 százaléka, így nagyjából annyira lesz elég, hogy a belső piacot ellássa.

olíva.jpg

Nagymaroson voltunk bevásárolni



Ha valaki azon filózik, nem hülyeség-e 60 kilométert utazni egy bevásárlásért, annak egyrészt igaza van, másrészt ezt is lehet jól csinálni. Havonta, kéthavonta egyszer kimegy, és bevásárol olyasmit, amit vagy hamar elhasznál vagy eltesz a mélybe, és így sokáig lehet otthon házi vaj, túró, pikáns kecskesajt, mangalica-részek, stb. Mindezek persze olcsón hozzáférhetőek Nagymaroson, a Kerekegylet piacán, ahol szigorúan csak kistermelők pakolhatnak ki. Múlt szombaton ott jártunk, ezeket fotóztuk.
 

Mondopasta



A német MondoPasta tésztagyár hirdeti termékeit ilyen vicces módon a hamburgi kikötőben álló hajók oldalán.
 

Piacot minden kerületnek!



Olyan posztapokaliptikus korban élünk, melyben a legegyszerűbb, legtermészetesebb dolgok nem működnek, és mozgalmat kell szervezni azért, hogy megvalósuljanak olyasmik, melyek a nagyszüleinknek észrevehetetlen evidenciák voltak. Mondhatnék sok példát, de ami idevág, az a piac.
 

Címkék: piac minden mas
süti beállítások módosítása