Lencsekrémleves chilivel és citrommal

Tegnap este, munka után felpattantam a cangára, és eltekertem pár utcával távolabb. Gerinc jógára igyekeztem. Nagyon örültem, amikor végre rátaláltam erre a teremre és oktatóra (http://jogazz.hu/), mert már nagyon szükségem volt a nyújtásra, lazításra vagy éppen erősítésre. Másfél órán át végeztük a gyakorlatokat, de nekem úgy tűnt, mintha egy pillanat lett volna. Annyira ellazított, hogy hazafele úgy érzetem magam a bicajon, mintha az magát hajtaná, és én csak élveztem a meleg indiánnyár finom esti levegőjét. Otthon aztán lazán belibbentem a konyhába, és összerittyentettem egy csodás levest. :)

lencsekremleves_chilivel_es_citrommal_1_kesz-400.jpg

Fotó: KockacZukor

Hozzávalók: 

  • 2 marék Gyermelyi kiskagyló
  • 2 doboz lencse (ha nem konzerves, azt pár órára áztasd be főzés előtt)
  • 2 dl főzőtejszín
  • 1 db erőleves kocka
  • chili ízlés szerint
  • 2 ek Ajoli fokhagymakrém vagy 4-5 gerezd fokhagyma pépesen
  • 1 ek chilis piros pesto
  • 1 ek natúr vegeta
  • citrom ízlés szerint
  • 2 ek liszt

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük.

Egy liter vizet forralunk, és beletesszük a lencsét. Ahogy elkezd lassan forrni a lencsével együtt is, hozzáadjuk a leveskockát, a fokhagymakrémet, a chilis piros pestot, vegetát, sózzuk, majd rövid forralás után a tejszínt is hozzáadjuk. Amikor már puha a lencse, a lisztet is belekeverjük, majd egy turmixgéppel pépesítjük a leves tartalmát. Chilit teszünk még hozzá, és ha szükséges, sózzuk.

Tálaláskor tésztát merünk hozzá, és citromot facsarunk rá.

Egyszerűen isteni! Issteenii! :-)

lencsekremleves_chilivel_es_citrommal_2_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

 Kalóriatartalom:

  • 100 g lencse – 110 kcal
  • 100 ml főző tejszín 10 %-os – 120 kcal
  • 1 gerezd fokhagyma – 4 kcal
  • 100 g kiskagyló tészta – 360 kcal
  • 1 ek fehérliszt – 111 kcal 

 

- KockacZukor -

 

süti beállítások módosítása