4 méter hosszú, 1 milliméter széles

A kézzel kihúzott, napon szárított tésztát már 2000 éve készítik Tajvanon. Manapság azonban itt is egyre inkább a gépek veszik át az emberek helyét. Mindössze néhány tucat tésztakészítő manufaktúra maradt a szigeten.

4m_1_1.jpg

Egyikük azt meséli, hogy ő sosem állna át gépekre, mert az drága, és nem is tudná, hogyan kell őket használni. Ugyanakkor nem szeretné, ha a fia majd követné őt ebben a szakmában, mert túl kemény munka, kevés pénzért. Pont ugyanezen okból kevés fiatal vág neki egyáltalán ennek a foglalkozásnak.

A tészta Tajvanon nem csak alapélelmiszer, hanem fontos szimbolikus jelentőségű étel, például esküvőkön, születésnapokon, mert a hosszan tartó dolgokat jelképezik.

A tészta elkészítése már hajnalban elkezdődik, amikor kikeverik a tésztát (lisztből, vízből és sóból), a kinyújtott tésztát széles csíkokra vágják, majd a földhöz csapkodják, aztán minél vékonyabbra húzzák. Aztán egy gép segítségével több szálra szedik, majd géppel tovább húzzák és bambuszrudakra függesztik, ahol tovább nyúlnak. A húzgálást, rázást addig folytatják, amíg a tészta hossza 4 méter, a szélessége mindössze 1 milliméter nem lesz.

Az pedig különösen érdekes és nagy kihívás, hogy az időjárási körülményeket is figyelembe kell venniük a készítőknek, már a tésztát is ez alapján kell elkészíteniük. Ugyanis nem mindegy a páratartalom, a napsütés mértéke, ettől függ a tészta száradása. A munkával csak este hét óra körül végeznek. A tésztán dolgozó család egy nap nagyjából 20.000 forintot keres. Kérdés meddig bírják még a most dolgozók, mert utánpótlás nem nagyon van.

süti beállítások módosítása