Pink tészta

Bár a tésztafestésről már ejtettünk szót, de leginkább abból a szempontból, ha valamit kreatívkodni szeretnénk az adott tésztával. Ha azonban meg is szeretnénk enni, mondjuk étvágyat csinálni hozzá a gyereknek (bár tésztához, legalábbis nálunk, nem kell külön trükk), akkor a legjobb, ha természetes színezéket használunk.

pasta-with-creamy-roasted-beet-sauce-www_bellalimento_com-003-683x1024.jpg

Persze mindez azt is feltételezi, hogy nem eleve színes tésztát vettünk, ami szintén adott lehetőség. Szóval az egyik természetes festék a cékla lehet. Fel kell darabolni a céklát, hogy ne legyen tiszta lila a kezünk, érdemes folyóvíz alatt pucolni.

A céklát tegyük egy lábosba, töltsük fel hideg vízzel, forraljuk fel, főzzük 15-20 percig, amíg megpuhul. Amíg a cékla megfő, serpenyőben kis olajon futtassuk meg a hagymát (egy kis fej hagyma, apróra vágva). Ha a cékla elkészült, pürésítsük a hagymával együtt, ha akarunk, tegyünk hozzá két kanál ricottát is. Sózzuk, borsozzuk.

Aztán egy serpenyőben tegyük a főtt tésztára, például spagettire a pürét, és alacsony hőfokon, kevergetve főzzük össze, hogy a kívánt színt elérjük.

Ha nem csak a gyerekeket szeretnénk meglepni, hanem magunknak szeretnénk egy kicsit excentrikus fogást készíteni, akkor a pürét fel lehet dobni egy kis fokhagymával és citromlével is. Valamint készülhet sült céklával is. Tálalható salátával vagy akár lazac vagy sertéshús mellé.

De nem meglepő, hogy például zöld tésztát is elő lehet állítani, például spenót és bazsalikom levéllel. Ehhez is kell fokhagyma, de alapvetően sűrített tejjel kell keverni és friss fehér sajttal feldobni.

image.jpg

süti beállítások módosítása