Biosétány, út az egészséghez

Valentin napra nagyon egyedi és különleges dologgal készültem a páromnak. Mivel én nem tudtam volna magam elkészíteni az ötletemet, ezért felkerestem egy szakembert, azzal, hogy valósítsa meg amit elképzeltem. A lehető legrészletesebben megbeszéltük, hogy kell kinézzen az ajándék, és én lelkesen vártam a végeredményt. Amikor azonban megkaptam azt, egy világ omlott össze bennem. Egyetlen részlete sem volt olyan, mint ahogy egyeztettünk. Az egész különleges meglepetés így kútba veszett. Az utolsó pillanatban kellett besétálnom egy nagyobb bevásárlóközpontba, hogy valami aprósággal azért készülhessek. (Természetesen az ötletem megvalósítása nem marad el, csak találnom kell hozzá egy valódi szakembert. :-))

A bevásárlóközpontban nézelődve találtam rá a Biosétányra, és vesztem el benne majdnem egy órára, a termékeket vizsgálgatva, tanulmányozva. :-)

Ajánlom minden egészséges táplálkozást előnyben részesítőnek, mert hatalmas a választék. A legtöbb termék bio- vagy ökogazdálkodásból származik. Több olyan élelmiszer is megtalálható a sétányon, amelyek kizárólagos forgalmazói, vagyis ezek a világmárkák csak náluk találhatóak meg.

Polcaikon a bioélelmiszerek mellett megtalálhatóak a bio- és natúrkozmetikumok is.

Én egy nagyobbacska szatyor élelmiszert vásároltam náluk, és biztos, hogy vissza is fogok térni.

De beszéljenek helyettem a képek, illetve térj be a boltba, nézz körül személyesen! :-)

1_14.jpg

2_14.jpg

3_12.jpg

4_10.jpg

5_7.jpg

6_6.jpg

7_6.jpg

8_4.jpg

9_4.jpg

10_4.jpg

11_4.jpg

12_3.jpg

 

Elérhetőség:

www.biosetany.hu

Elhelyezkedés: Mamut I. 1. emelet

 

- KockacZukor -

 

Medvehagymás biospagetti



Egy biobolt kirakatában láttam meg ezt a zacskó zöld tésztát, és megragadott a spagetti-szálak egészen esendő ormótlansága, ami valahogy szépen elmondja az egész koncepció kézműves jellegét.

süti beállítások módosítása