Abban mindenki egyetért, hogy a tészta, mint olasz nemzeti eledel hódította meg a globális gasztronómiát. Pedig tésztát készítenek és esznek Kínától Spanyolországig, Thaiföldtől Oroszországig. De ahogy ők csinálják, abból nem lett akkora szám.

Pedig a tészta eredetileg nem olasz dolog. Szoktak vitatkozni arról, mikor érkezett a tészta Itáliába, de olyat senki sem állít, hogy az olaszok találták volna fel.
A legnépszerűbb legenda szerint Marco Polo hozta magával a tésztát Kínából 1295-ben, de ebből egy szó sem igaz. Vagy csak annyi: Marco Polo mindössze annyi mondott, hogy a kínaiak is esznek egyfajta tésztát. Mint később kiderült, ezt a Marco Polósdit egy amerikai marketingzseni találta ki, aki az amerikai Macaroni Journal-t elindította azzal a céllal, hogy feldobja kicsit az amerikai tésztafogyasztást.
Az olasz tészta durumlisztből, azaz szemolinából készül – mint az köztudott – a kínaiak pedig rizsből készítik, de ez az apróság soha nem tűnt fel senkinek. A valóság ezzel szemben az lehet, hogy tészta mindig is volt mindenütt, ahol gabonát termesztettek. De a durumliszt annyira jó tulajdonságokkal rendelkezett – kemény, fehérjegazdag, könnyen formázható – hogy a durumtészta lett A tészta Itáliában, majd a világon.
A rómaiakról tudjuk, hogy az etruszkoktól átvették a lagane nevű ételt, ami tésztaféleség lehetett, a mai lasagne szó is innen eredeztethető, bár a római lagane nyilván különbözött a mai lasagnétől. A beszámolók szerint a laganét nem főzték, hanem kemencében sütötték, így inkább a pizza, mint a pasta elődje lehetett. A Római Birodalom bukása után lehetséges, hogy egy időre feledésbe ment a száraztészta, mint annyi minden más.
Horatius az időszámításunk előtti utolsó századdal kapcsolatban is megemlíti a laganét, az i.sz. második században Naucratisi Athene receptet is közöl a laganéhoz. Görögországban és a Közel-Keleten az első évezred során mindig is ettek itriont vagy itriyyát, azaz tésztát. Aztán jött Muhammad Al-Idrisi, az almoravida származású arab utazó, térképész és földrajztudós, aki II Roger szicíliai normann király szolgálatában állt és többek közt megrajzolta neki a korabeli világ legpontosabb térképét – a Tabula Rogerianát.
A térképet 1154-ben fejezte be és írt hozzá kommentárokat is. Az egyik kommentár egy Trabia nevű szicíliai faluról szól, melyben vizimalmok őrölnek, és rengeteg tésztát gyúrnak, amit aztán keresztény és muszlim országokba egyaránt exportálnak. Ehhez már csak annyit kell tudnunk, hogy pár évtizeddel II. Roger előtt Szicília arab megszállás alatt állt – így joggal feltételezhetjük, hogy az arabok a Közel-Keleten oly népszerű itriyyát elhozták magukkal Sziciliába – és azt is, hogy ez lehetett az a pillanat, amikor a modern pasta belépett Itália földjére.