Fausto's Osteria



Szokott valaki egyedül étterembe járni? Én most megtettem. Szörnyű unalmas, pláne ha az ember kettesben marad egy feszült pincérrel.


Ismét a Fausto volt a végcél, de mivel egyedül kellett mennem, szerényebbre vettem a formát és a Fausto leányvállalatába, a Fausto Osteriába mentem egy gyors pastára. Dohányozni csak az emeleten lehet, felbaktattunk, miközben éreztem, hogy a pincérlány ennek valamiért nem örül.

Egyfajta mondén túlvilági minimalizmus jellemzi a belső teret, sötétbarna felületek, üveg és tükör mindenfelé, a túlvilági hangulatot a matt, sárgás fényű világító négyzetek teremtik meg.

Háromféle üveges magyar vörösbor volt nyitva, az egri St. Andrea Pinot Noirjára esett a választásom, meg is kóstolhattam, el is elfogadtam,mert finom volt.

Lent ült egy társaság, fent én egyedül, nem volt valami nagy pörgés szombat délután háromkor. Ennek megfelelően pillanatok alatt megkaptam a pastámat: pappardelle con punti di filetto e scamorza, azaz pappardelle bélszínkockákkal és scamorza sajttal.

Érdekesnek tűnt, hogyan lehet a bélszínkockákat a pastával összesimítani, belekóstoltam, és továbbra sem tudtam a választ. A bélszínkockák nemigen tudnak kapcsolatba lépni a pastával. Az összebenyomás nem volt kellemetlen: a pappardelle kíváló volt, nyilvánvalóan helyben gyúrt, és szép sárga. A tészta teste erős volt és ruganyos.

A bélszín savanykás, pikáns volt, néhol kicsit véres, kellemes, de annyira más állag, mint a tészta, hogy az végig zavaró maradt. Amúgy elég egyszerű étel volt: a bélszínen kívül csak a füstöltsajtmártással bevont tészta volt. A füstölt sajt és a bélszín találkozása szintén nem kellemetlen, de nem is egy gasztronómiai reveláció. Viszont, amint elfogyott a bélszín, a tányéromon nem volt más, mint sima sajtos tészta. És akkor az is feltűnt, hogy az emulzió – az az állag, amivel a szósz bevonja a tésztát – messze nem ideális. A szósz sűrűbb volt a kellemesnél, kicsit ki is hűlt, és már-már fujtós lett.

Sajnos az első osztályú vörösbor végig nagyobb ízélményt okozott, mint maga az étel. A pincérlány meg végig ott állt tőlem pár méterre és igyekeztünk nem egymás szemébe nézni. Aztán rájöttem, hogy azért nem örült neki, hogy a dohányzót választom, mert akkor neki már fent kell posztolnia. Általában minimum párok mennek enni, és úgy nem olyan ciki, hogy ott áll, de én egyedül voltam, így tényleg volt egy különös hangulata a mi néma kettősünknek. A falból melankólikus zene csordogált, a csaj állt, mint a cövek, én meg majdnem elaludtam.

Se a pappardellével, se a bélszínnel nem volt gond, a fogás mégsem volt lenyűgöző, és a koncepció sem emlékezetes. Nem volt olcsó, de nem is volt szörnyű drága; a pasta 3000-be került, a 2 deci bor 1200-ba.
 

süti beállítások módosítása