Kelkáposztás lasagne

Tegnap egy barátnőmmel elmentünk megnézni A kis herceg című filmet. Emlékeztek? „Jól csak a szívével lát az ember.” Nagy szükség van erre a kis mondatocskára a mai világban is. Ítélkezünk külső alapján, pedig mit sem számít a külcsíny, ítélkezünk mástól hallottak alapján, pedig ki tudja igaz-e, amit hallottunk. Véleményt alkotunk cselekedetek alapján, pedig fogalmunk nincs arról, mi miért történt. Ne ítélj elsőre. A következő lasagne sem lett valami szép, de annál finomabb! ;-)

kelkaposztas_lasagne_1_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Hozzávalók: 

  • Gyermelyi lasagne tészta
  • 500 g darált hús
  • 2 fej vöröshagyma
  • 4 dl paradicsompüré
  • 1 db marhahúsleves kocka
  • reszelt sajt ízlés szerint
  • 2 ek xilit
  • só, bors, oregánó
  • füstölt fűszer
  • 80 g vaj
  • 4 ek liszt
  • 3 dl tej
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb fej kelkáposzta

Elkészítés:

A kelkáposztát kisebb csíkokra vágom, és a már forrásban lévő vízbe teszem pár percre, hogy puhuljon.

Két fej vöröshagymát kis kockákra vágok, és serpenyőben, forró olajon megdinsztelem. Ehhez hozzáadom a darált húst és azt is megpirítom. Sózom, borsozom, orgánóval szóróm meg, és én adtam hozzá egy kis füstös ízt (Jamie Oliver fűszere). Hozzáöntöttem a paradicsomszószt, és mivel mi édeskésen szeretjük a paradicsomot, ezért kevertem hozzá xilitet is.

A vajat egy kisebb lábosban felmelegítettem, hozzáadtam egy marhahúsleves kockát, 4 gerezd szétnyomott fokhagymát, hozzákevertem a lisztet, és felöntöttem tejjel. Addig kevertem, amíg a szósz sima, ugyanakkor keményebb is lett.

Egy nagyobb tepsi aljára (ami lehet sütőtál, de jénai is) paradicsomszószt öntöttem, majd a forró vízbe mártott lasagne tésztából tettem rá egy réteget. Megkentem fehér szósszal, majd jött egy réteg kelkáposzta. Újabb réteg lasagne, majd a paradicsomos darált hús. Ezt a rétegezést addig folytatjuk, amíg fér a tepsinkbe. A tetejére maradjon egy kis fehér szósz és sok sajt.

Előmelegített, légkeveréses sütőben sütjük 150-180 fokon 20-30 percen át.

Jó étvágyat!

 

Egy korábbi receptünk, amitől megnyalod majd mind a tíz ujjadat:

http://masteszta.blog.hu/2015/03/18/kortes_keksajtos_dios_teszta

 

- KockacZukor -

 

süti beállítások módosítása