Mini étkek sorozat: 1. mini hambik

Indítunk egy minisorozatot, mini ételekkel, amelyek nyilván elsősorban az apró közönséget, vagyis a gyerekeket nyerik meg maguknak, de én felnőttként is imádom őket. :) Kezdjük egy ripsz-ropsz mini hamburgerrel, aminek annyira megörültem a minap, hogy eszembe jutott. Mini hamburgerzsemléket vettem ugyanis a közeli szupermarketben, sosem láttam még ilyet. Mivel örök kínlódás a válogatós gyerkőc kedvében járni finom és számára izgalmas fogásokkal, egyből jött az ötlet, hogy egyik ebédre mini hamburgerek kerüljenek az asztalra. Nálunk a darált húsból készült húspogácsa is tabu a gyereknél, ezért mini csirkemell szeletkéket grilleztem meg finoman fűszerezve. Akkorákat, amekkorák épp a mini hamburgerekbe férnek. Került még bele sajt, paradicsomkarika, salátalevél, házi majonéz is, szóval semmi fakszni, de mégis nagy sikere volt. Egy ötletnek mindenképpen jó, próbáld ki te is, ha még nem tetted. :)

minihambi.jpg

Hozzávalók:

  • csirkemell
  • só, bors, grillfűszer
  • paradicsom
  • jégsaláta
  • majonéz vagy ketchup ízlés szerint
  • akár pirított hagyma
  • néhány mini hamburgerzsemle

A félbevágott zsömiket kissé melegítsd át a sütőben, mielőtt megtöltöd, az gazdag "építményt" fogpiszkálóval rögzítheted. :)

Mini étkek sorozatunkban pénteken Mini virslis muffinokat ajánlunk nektek, visszavárunk! :)

Forrás: http://www.playbuzz.com

süti beállítások módosítása