Indítunk egy minisorozatot, mini ételekkel, amelyek nyilván elsősorban az apró közönséget, vagyis a gyerekeket nyerik meg maguknak, de én felnőttként is imádom őket. :) Kezdjük egy ripsz-ropsz mini hamburgerrel, aminek annyira megörültem a minap, hogy eszembe jutott. Mini hamburgerzsemléket vettem ugyanis a közeli szupermarketben, sosem láttam még ilyet. Mivel örök kínlódás a válogatós gyerkőc kedvében járni finom és számára izgalmas fogásokkal, egyből jött az ötlet, hogy egyik ebédre mini hamburgerek kerüljenek az asztalra. Nálunk a darált húsból készült húspogácsa is tabu a gyereknél, ezért mini csirkemell szeletkéket grilleztem meg finoman fűszerezve. Akkorákat, amekkorák épp a mini hamburgerekbe férnek. Került még bele sajt, paradicsomkarika, salátalevél, házi majonéz is, szóval semmi fakszni, de mégis nagy sikere volt. Egy ötletnek mindenképpen jó, próbáld ki te is, ha még nem tetted. :)

Hozzávalók:

• csirkemell
• só, bors, grillfűszer
• paradicsom
• jégsaláta
• majonéz vagy ketchup ízlés szerint
• akár pirított hagyma
• néhány mini hamburgerzsemle

A félbevágott zsömiket kissé melegítsd át a sütőben, mielőtt megtöltöd, az gazdag "építményt" fogpiszkálóval rögzítheted. :)

Mini étkek sorozatunkban pénteken Mini virslis muffinokat ajánlunk nektek, visszavárunk! :)

Forrás: http://www.playbuzz.com

Nálam töltött egy hétvégét a húgom és a négyéves kislánya. Mivel vidéken élnek, a pici még nem tapasztalta a BKV buszokat, a metrót, a sok embert, így minden apróságra rácsodálkozott: honnan jön a hang a buszon, miért mondják be, hogy becsukódik az ajtó, a metrónak miért van ablaka, ha nincs is kilátás, az aluljáróba miért szállt be a galamb – vajon az anyukáját keresi-e? Ahogy mondani szokták.. „megzabáltuk” volna a kis Manót. :-) De inkább összeütöttünk valami gyorsat és finomat. :-)

Fotók: KockacZukor

Mindig azt hittem, hogy az, hogy valaki komolyabban megbetegszik, mindenkivel megtörténhet, de velem soha. Nyilván ez naiv gondolat, mégis távol állt tőlem mindenféle baj, egészen másfél héttel ezelőttig. Amikor is egyik reggel csak tehetetlen jajgatások közepette tudtam felállni. A derekam és gerincem úgy döntött, nem áll szolgálatomba. Egy hét vény nélküli gyógyszer és tapasz használat után el kellett mennem orvoshoz, mert elkezdtem félni, hogy komolyabb a baj, mint egy megerőltetés. Jól tettem, hogy elmentem, mert bár műtétet nem igényel, az életemet a jövőben kis változtatásokkal, más típusú sportokkal kell élnem tovább. Először is pihenek egy nagyot húsvét alatt, és kimegyek a természetbe nagyokat sétálni. :-)  

Fotó: KockacZukor

A hetek olyan sok munkával telnek, hogy alig várom a hétvégét. A hétvégét, amikor majd kipihenhetem magam, amikor majd „semmitteszek”, ejtőzök, kényeztetem magam. Hát... a valóság sajnos soha nem így néz ki. A hét utolsó két napja is folyamatosan munkával telik, hiszen amit hét közben nem tudtam elintézni, azt ilyenkor kell. Vasárnap estére pedig azt kívánom, hogy bárcsak most jönne a hétvége... amikor pihenek is. Tegnap azért este kilenc után sikerült az ellipszis trénerre is felállnom, és kicsit megmozgatnom magam. Nem elég 24 óra egy napba.

Fotó: KockacZukor

Van az úgy, hogy az ember feje felett összecsapnak a hullámok. Amikor mindent egyszerre kéne intézni, amikor a munka és magánélet összeér, amikor nincs egy szusszanásnyi idő se, amikor valahogy mindenki egyszerre talál meg, és minden sürgős, és közben a saját életet is élni kéne, bár már azt sem tudom, hogy az mi is. És ha még mindez nem elég, a fogorvos számát is kereshetem elő... más már nem is hiányzik. Pihenni vágyom. Egy finom vacsira egy pohár borral, csenddel.

Fotó: KockacZukor

A húsvét már nem olyan dugig evős ünnep, mint a karácsony. Sőt, inkább könnyed salátákat, sonkát, tojást, friss zöldségeket, savanyút, illatos levest eszünk a családi ebédeken. A borok már lágyabbak és könnyedebbek, a beszélgetések egy része már az udvaron folyik, sőt, ha úgy adódik egy jó kis vidéki erdei sétát is teszünk. A kicsik fészket készítenek a nyuszinak, mi nagyok pedig süttetjük az arcunkat a napon. Imádom!

Fotó: KockacZukor

Egy nap, amikor alszik az egész város. Kint szürke az ég, vacogtató hideg van, és üresek az utcák. Viszont a négy fal között illatozik a konyha, mi pedig elmolyolgatunk csendesen egymás mellett. Most az is pihentető, hogy elővehetem a sok kis dobozomat, kihúzhatom a fiókokat, és szanálhatok, kidobhatok, rendezhetek, helyet csinálhatok, megválhatok, rácsodálkozhatok régi emlékekre. Közben mutogatjuk egymásnak, hogy ő mit szerelt össze, én mit találtam, és arról mi jutott eszembe. Igazán kedves, nyugodt és lassú nap. Most semmi többre nem vágyom.

Fotó: KockacZukor

El nem tudom mondani, milyen mérges vagyok amiatt, hogy nem a kezembe adják a fizetésemet, hanem bankszámlára utalják, és emiatt a bankok piócaként szívják a véremet. Belegondoltatok már abba, hogy ha lenne a munkahelyeken kifizetőhely, akkor egyáltalán nem kéne évi több tízezret kezelési és egyéb költségre kifizetni? Épp bankot váltok, mert túl soknak ítéletem a zsebemből kivett bankókat. Természetesen, „akivel” újonnan szerződtem is egy modern, legálisan működő rabló, de legalább nem bánt annyira. Mérgelődés esetén az ellenszer a konyha, és az ízletes vacsi közös fogyasztása a szívnek kedves emberekkel. :-)

Fotó: KockacZukor

Édesapám küldött nekünk, fővárosiaknak vidékről egy pár csípős kolbászt. Bár zsírpapírba volt tekerve, azon keresztül is olyan erős volt az illata, hogy nagyokat kellett nyelnem mellette. Nem sokáig bírtam magam visszafogni; nem érdekelt, hogy épp hány óra van, enni akartam belőle. Csakhogy elfogyott otthon a kenyér. Csalódottan ültem le a kolbász mellé, amikor jött az isteni ötlet, hogy tésztával készítem el.

Fotó: KockacZukor