Találkát beszéltem meg egy barátommal a városközpontba a tűzijáték vasárnapjára. Mindezt úgy, hogy a stresszes és lótifuti hétköznapok során teljesen kiesett, hogy nemzeti ünnepnap lesz, és a főváros hangosabban lüktet majd, mint egyébként.

Szombaton egész éjszaka esett. Még reggel is. Ki se akartam kelni az ágyból. Végre friss volt a levegő, imádom hallgatni az eső kopogását, érezni a vizes föld szagát. Hálás voltam a kényelmes ágyért, a vasárnapért, az esőért, az életemért. Egészen addig ebben az emelkedett állapotban tudtam maradni, amíg beértem a Deák térre. Csak akkor jöttem rá, miért is ez nagy tömeg, lökdösődés, turisták, nyüzsgés.

Szürke arccal fogadtam a barátomat. Csak azon kattogott a fejem, hogy hova meneküljünk. A gyomrom korgott, nem tudtam két egész összefüggő lépést tenni. A hozzám legközelebbi lépcsőre fel is ugrottam, és a Buddha Miniben találtam magam.