Anyukám sokat készített nekünk smarnit, amikor még kicsik voltunk. Imádtuk. Bár szerettünk mi mindenféle édes finomságot, ami Anya és a Nagymamám kezei közül került ki. Függőfolyosós ház földszintjén laktunk, így az udvaron vagy a ház mögött játszva, bármikor kiáltottuk azt, hogy 'Anyaaaaaa', ő meghallotta, nekünk nem kellett hazafutni. Tyúkanyó kinézett a folyosón vagy a hátsó ablakon, és már dobta is ki a labdát, a szotyit, a rágót vagy éppen a pulcsit. Ha viszont ő kiabált ki, hogy 'kész a smarniiiiiii', akkor nem kellett kétszer szólni, rohantunk is haza. :D

Fotó: KockacZukor