Édesem: a kedvenc túrós, meggyes rétesem

Kedvencem, mert a tészta réteg vékony és ropogós, míg a töltelék sok és ízletes. Kedvencem, mert gyorsan elkészül, illatos, és a nap bármely szakában tudom fogyasztani. Kedvencem, mert mindenki más is szereti a családban; felcsillan és ragyog szemük, ha azt mondom, rétest fogok készíteni. :)

190817-2.jpgFotó: KockacZukor

Ribizlis grízpuding

Annyira megviselt a Chernobyl című film – aminek az öt részét egyben akartam megnézni – hogy a harmadik rész után fel kellett állnom, és megráznom magam, a lelkem egyensúlyára volt újra szükségem. Hát persze hogy kimentem a konyhába, és gyorsan készítettem egy édes, savanyú édességet. Lélekgyógyítóra sikerült. :)

190727-2.jpgFotó: KockacZukor

Török citromos búzadara kocka

Mindig idegenkedtem a rózsavíztől vagy rózsaolajtól, amit keleti és déli konyhák szívesen használnak a desszertjeik elkészítése során. A mai napig nem tudom megenni az ezzel sütött édességeket. Természetesen vannak sütijeik, amiket enélkül is el lehet készíteni, Ilyen ez az érdekes citromos, búzadarás, vaníliás török kocka.

190504-2-2.jpgFotó: KockacZukor

Grízes, túrós, barackos kocka

Sok évvel ezelőtt már jártam hangmeditáción, hangfürdőn. Nagyon jó emlékek maradtak meg bennem róla. Meghirdettek egy közelemben lévő jógateremben is nemrég egy ilyen foglalkozást, és annyira megörültem, hogy pár percen belül már jelentkeztem is rá. Az egy órás meditációt gong és hangtálak által kibocsátott rezgésekben töltöttük. Annyira lelazított, hogy aztán komoly koncentrációt igényelt haza autókázni, mert időbe telt visszatérni a fizikai síkunkra. :D

kesz-700_2.jpgFotó: KockacZukor

Csokis-meggyes daratorta

Mit csináljon az ember, ha már pénteken elkezd esni, sötétedni, a szél süvít, és kifejezetten lehangoló az ablakokon kinézni? Mi van, ha az ebéd kész, a mosás megvan, a lakás tiszta, és a társason, olvasáson, filmeken, fotózáson túl is valami újra vágyunk? Nah.. ekkor van az, hogy leülök a gép elé, hogy megkeressem azt a festéket, amivel a belső ajtókereteket lemázolhatom. De aztán a festékek elvisznek egy másik irányba, és inkább annak nézek utána, hogyan is fogjak neki vászonra festeni... még soha nem tettem. Éppen itt az ideje kipróbálni magam! :D

daratorta_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Citromos, búzadarás torta

Sok faanyagot használtam a lakás berendezése során, és nagyon sok olyan bútorom van, amit én festettem, vagy raktam össze. Legutóbb farönkökbe szerelmesedtem egy Balatoni hétvége során. Nem sokat gondolkodtam. Bár zuhogott az eső, én mégis pakolásztam őket a kocsi csomagtartójába. Elég furán nézhettem ki, ahogy egyesével felcipeltem őket a negyedikre... de azóta kiszáradtak, lekezeltem és festettem őket, és isteni pofásak lettek. Imádom a melegséget, amit nyújt a látványuk. :D

citromos_buzadaras_torta_kesz_2-700.jpgFotó: KockacZukor

Magvas darapuding

Egy barátnőm ahányszor távoli és idegen országokban jár, mindig hoz nekem vásárfiát. Ez a meglepi ajándék legtöbbször valamilyen különleges fűszer. Legutóbb üvegcsébe zárt szárított ehető virágokat hozott. Még soha nem főztem virágszirmokkal, de ezek után muszáj lesz keresnem néhány virágos receptet. :D Addig pedig használom ezeket a színes kis csodákat, mint styling elemeket.

halava_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Laktóz- és cukormentes túrós búzadarával

Az egészséges táplálkozás nem azt jelenti, hogy koplalni kell, vagy megvonni magunktól az édességet. Mindössze annyit jelent, hogy minőségi alapanyagokkal dolgozunk, és a cukrot pótoljuk valamilyen - lehetőleg természetes - édesítőszerrel. (Megjegyzem, teljesen kiiktatni sem jó.) A túró és a tojás fehérjeforrások, így szükséges tápanyagok, amit a test igényel. A következő édesség gyümölccsel gazdagítható, ezt tegye mindenki ízlése szerint.  

laktoz-_es_cukormentes_turos_buzadaraval_kesz.jpgFotó: KockacZukor

Csokikrémes tejbegríz szelet

Azt hiszem, a magán orvosi ellátásról írtam már egyszer annak okán, hogy a normál sztk-s rendelésben csak fél évvel később kaptam volna ultrahang vizsgálatra időpontot. Most vérvételre jelentkeztem be magándokihoz – ugyanazon egészségügyi probléma kontroll vizsgálata kapcsán. A recepciós hölgy még aznapra, pont munka utánra adott időpontot. Ahogy odaértem, azonnal fogadtak, és tíz perc alatt végeztem. Mosolygós emberek, tiszta környezet vett körül, én pedig azon gondolkodtam, vajon mi értelme van a kötelező tb, eü járuléknak. Szívesebben tenném azt az összeget is egy választott magánklinika számlájára, ami ha szükséges, azonnal, minőségi ellátásban részesít. Mivel nem kellett várakoznom az orvosnál, maradt időm hazafele bevásárolni, és egy isteni desszertet készíteni. :D

csokikremes_tejbegriz_szelet_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Smarni a múltból

Anyukám sokat készített nekünk smarnit, amikor még kicsik voltunk. Imádtuk. Bár szerettünk mi mindenféle édes finomságot, ami Anya és a Nagymamám kezei közül került ki. Függőfolyosós ház földszintjén laktunk, így az udvaron vagy a ház mögött játszva, bármikor kiáltottuk azt, hogy 'Anyaaaaaa', ő meghallotta, nekünk nem kellett hazafutni. Tyúkanyó kinézett a folyosón vagy a hátsó ablakon, és már dobta is ki a labdát, a szotyit, a rágót vagy éppen a pulcsit. Ha viszont ő kiabált ki, hogy 'kész a smarniiiiiii', akkor nem kellett kétszer szólni, rohantunk is haza. :D

smarni_1_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Befőttes, édes tészta

A minap továbbképzésen jártam. Furcsa érzés volt visszaülni az iskolapadba, és hat órán keresztül egyetlen oktatóra és a mondanivalójára figyelni. Elszoktam én már ettől. Ebédszünetben a földszinten lévő menzán ebédeltünk. Alumínium tálca, fertőtlenítő szagú evőeszközök, fehér szalvéta, vízzel teli üveg kancsók, és paradicsomleves betűtésztával. Vegyes érzéseim voltak, felszakadtak a régi emlékek.

Végig is dumáltuk az ebédidőt arról, hogy mik voltak a tipikus menzaételek anno, és hogy ezek közül mit szerettünk, és mit nem. A grízes, édes tészta az egyik volt azok közül, ami mindig elfogyott. Hát nosztalgiázzunk egyet itt is...

Befőttes, édes tészta 2 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása