Olimpia Vendéglő

Gasztrokultúra. Fine dining. Művészet. Erős szavak, erős tartalommal, amik kíváncsivá tesznek, amit ki kell próbálni, megtapasztalni, utána járni. Az Olimpia egy kicsi étterem, visszafogott desing-nal, ami azt akarja mondani, hogy ne az enteriőrre, hanem az ételre figyelj! :-)

8_25.jpg

Már az asztalfoglalás és az is szimpatikus volt, ahogy a közeledő vacsora előtt visszahívtak, hogy megjelenünk-e.  Ennek az az oka, hogy ebben az étteremben nem egy étlapról választunk ételt, amit ott elfogyasztunk, hanem egy menüsort kóstolhatunk végig, a fogások számáról döntve csak. Az étterem ennek okán délidőben és vacsoraidőben van csak nyitva pár órára.

Igényes fogadtatás, igényes felszolgálás, igényes tálalás, igényes ételek. Hét fogást kóstoltunk végig, két és fél órán át tartott ez a kulináris folyamat. Az ételek apró méretéből arra gondolhatnánk, hogy vacsora után majd mehetünk haza vacsorázni, mert éhesek maradunk, de ez nem így van. Mire mindent elfogyasztunk, a bendőnk is tele lesz. Igazi kényeztetés. Minden fogást megszemléltünk, forgattunk, szagolgattunk, elemezgettünk látvány és íz okán. A fogások különlegesek, nyomot hagytak. "Azok a frappáns ízkombinációk!" – így dicsértem valamennyi meglepő ötletet.

Életem első olyan gasztroélménye volt, amire talán mindig emlékezni fogok. :-) De beszéljenek a fotók is.

1_50.jpg

2_49.jpg

3_43.jpg

4_41.jpg

5_38.jpg

6_32.jpg

7_26.jpg

Elérhetőség:

Olimpia Vendéglő

1076 Budapest, Alpár utca 5.

https://www.olimpiavendeglo.com/

süti beállítások módosítása