Általános iskolai koncertfellépésen jártam. Mindenki fekete-fehérben, a szokásos dalocskák, versek és hangszeres darabok. Nosztalgikus volt. Természetesen elsősorban a számunkra legfontosabb gyerkőcöt akartuk hallani és látni, hiszen olyan büszkék vagyunk rá. Emlékszem rá, hogy anno én, gyerekként mennyire nem szerettem közönség előtt fellépni és zongorázni. Szavaltam is, énekeltem is, de nem éreztem jól magam közben. Majd amikor édesanyám azt mondta, hogy a szomszéd fiúcska jobban énekel, mint én, akkor már visszafordíthatatlan volt a folyamat: többé nem érdekelt se zenélés, se az ének. Azóta persze felnőttem, és énekelek is. Elsősorban a kocsiban, ha egyedül vezetek. És nem, tényleg nincs hangom. :) De akkor, ott a kocsiban én vagyok a világ legjobb énekesnője. ;-)

Fotó: KockacZukor