Friss: gyors citromos fetás mártogatós

A kijárási tilalom alatt sok minden hiányzik a hétköznapjainkból. Én is tudnám sorolni, de tegnap egy konkrét, és talán sokak számára egyáltalán nem fontos dolog jutott eszembe, mégpedig a mozi. Igen. Mozi hányom van. És nem is a filmek, hanem elsősorban a moziban kapható nachos után sóvárgok, ami már általában a mozifilm előtti reklámblokk végére el szokott fogyni. Én kérek elnézést, de most itthonra is vettem, karantén mozihoz. Mártogatóst pedig készítettem hozzá, ezt:

mg_4886_1.jpg

A hűtő tartalmát elnézve kissé kétségbe estem, csak fetát találtam benne... akkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy sajtszósz készíthető belőle, nem is akármilyen. Isteni lett! Különös ízélményt jelentett első kóstolásra, mivel nem hagyományos sajtszószról beszélünk, de nyitni kell az újdonságokra, és én ezt meg is tettem. Nem bántam meg. :)

Hozzávalók (melyeket csak összekeverünk, és kész):

  • egy csomagolt vagy dobozos feta sajt szépen összetörve (nekem már valamennyi hiányzott a dobozból9
  • 2 evőkanál frissen facsart citromlé, kevés citromhéj
  • 1 gerezd fokhagyma összenyomva
  • néhány kanál olívaolaj
  • extrának: friss kakukkfű (de elhagyható)

Kínálható sima chipsszel, pirítóssal is, de én a nachoshoz fogom állandósítani szerintem. Próbáld ki! :)

mg_4868_1.jpg

Forrás: http://www.sweetpaulmag.com

süti beállítások módosítása