Édesapám küldött nekünk, fővárosiaknak vidékről egy pár csípős kolbászt. Bár zsírpapírba volt tekerve, azon keresztül is olyan erős volt az illata, hogy nagyokat kellett nyelnem mellette. Nem sokáig bírtam magam visszafogni; nem érdekelt, hogy épp hány óra van, enni akartam belőle. Csakhogy elfogyott otthon a kenyér. Csalódottan ültem le a kolbász mellé, amikor jött az isteni ötlet, hogy tésztával készítem el.

Fotó: KockacZukor