Nagy örömmel készültem egy vacsorára, mindenképpen magyaros ételt szerettem volna készíteni. A vendégeim egyike napközben felhívott, és a beszélgetés közben közölte, hogy nem szereti a palacsintát, bármilyen furcsa is ez. Elkeseredtem, mert a palacsintasütésén már túl voltam. Mégis úgy döntöttem, hogy befejezem, amit elkezdtem. Este aztán megkérdeztem tőle, hogy megkóstolja-e mégis. Nem tudom, hogy a bor hatására, vagy tényleg ilyen jól sikerült, de két tányérral is fogyasztott belőle.. ;-)

Fotó: KockacZukor

Édesapám sertéstarját sütött pár hete, amikor meglátogattam őket vidéken. Annyira jól esett a frissen sült, illatos hús, hogy hazatérve nekem is el kellett készítenem újra. Hogy a magyaros ízvilág megmaradjon, babos tésztát készítettem mellé.

Fotó: KockacZukor

Édesapám küldött nekünk, fővárosiaknak vidékről egy pár csípős kolbászt. Bár zsírpapírba volt tekerve, azon keresztül is olyan erős volt az illata, hogy nagyokat kellett nyelnem mellette. Nem sokáig bírtam magam visszafogni; nem érdekelt, hogy épp hány óra van, enni akartam belőle. Csakhogy elfogyott otthon a kenyér. Csalódottan ültem le a kolbász mellé, amikor jött az isteni ötlet, hogy tésztával készítem el.

Fotó: KockacZukor

Újabb síkegyszerű recept a boncasztalon – keressük tovább az ultimate magyar pastát – amit a „pasta” szócskával különböztetünk meg a magyar konyha autochton tésztaételeitől.