A Halloween tök, ha épp nem ijesztő

Ti már kiválasztottátok az idei Halloween tököt? Én azelőtt nem foglalkoztam ezzel, de az oviban hozzászoktatták a gyereket, így azóta igényli, hogy farigcsáljunk ijesztő tökfejet. Tulajdonképpen kedvelem már jómagam is, jó kis izmosító elfoglaltság, amikor odakint sötét van, és esik az eső, kvázi játszózással úgysem üthetjük el az estét.

603760eb5f63a1e2cfca627e060c1275.jpg

Idén ehhez a mártogatóshoz is tervezek kibelezni egyet, annyira guszta a tálalása, nézd csak. Nem mellékesen a mártogatós is finom, szinte bármilyen kekszet jól esik beletunkolni.

Hozzávalók:

  • sült sütőtök
  • barna cukor
  • sütőtök fűszer
  • lágy krémsajt
  • sűrűre vert tejszínhab (30%-os tejszínből)

A hozzávalókhoz direkt nem írtam mennyiségeket, mert ezerféle kombináció van a neten, én érzésre csinálom. Kóstolgatom, teszek bele még egy kis ezt, egy kis azt. Elrontani nem lehet, hiszen csupa finomság már önmagában is minden alkotóelem. Ha összeállt a krém, tedd kis tálkába, mely éppen belefér a kivágott tökbe. Abban tálald. :)

pumpkin-pie-cheesecake-dip-1.jpg

Forrás: http://www.anightowlblog.com

 

Csak 3 hozzávaló: tojásos toast kosárkák

Volt idő, amikor kenyérsütőt vettem, és saját magam keverte lisztkeverékből sütöttem bucit, kalácsot, zsömlét. Aztán eljött az az idő, amikor úgy nagyjából mindenféle kenyérről leszoktunk, különféle diéta okok miatt. Manapság pedig megint visszajött az életünkbe a kenyér, de toast formában, abból is próbálok szénhidrát csökkentett verziót választani. Egyszerű is, tartós, friss az érzete napok múltán is.

haha.jpg

Tudom, hogy tartósítószer, meg adalék, meg E, meg minden, de valahogy ez vált be. Abból is a negyed kilós, ami nagyjából 4-5 nap alatt fogy el. Nem eszünk belőle tehát sokat, így ennyi E nem árthat talán. :) A minap találtam egy érdekes videót, hogy készül a toast kenyér a gyárban, és nem tántorított el a fogyasztásától. Nyilván egy friss házi, parasztkenyér serclijénél nincs finomabb. :) Toast kenyér alapú három hozzávalós reggelit találtam a napokban, amit én ma vacsoraként fogok tesztelni. Tarts velem. :)

Hozzávalók:

  • néhány szelet toast kenyér
  • tojás
  • sonka és /vagy sajt tetszőlegesen
  • némi só

Spriccelj kevés olajat a muffinsütő mélyedéseibe, és béleld ki toast kenyérszeletekkel, melyekből előzőleg egy bögre segítségével köröket szaggatsz. Tégy bele apróra vágott sonkát, és/vagy sajtot, majd verd fel a tojást, sózd meg, és töltsd rá. Némi petrezselyemmel felturbózhatod. Süsd sütőben, míg a kenyér széle kicsit megpirul, és a tojás megsül. Jó étvágyat. :)

3_-quiche-toast-cups-looks-so-fun-to-make-30-super-fun-breakfast-ideas-worth-waking-up-for-.jpg

Forrás: listotic.com

A gyerek másik nagy kedvence

Múlt vasárnap Etyeken ebédeltünk a családdal. A főételhez én köretként sütőtökpürét kaptam rukkolával; bizonyára én vagyok rosszul összerakva, de megint megerősödött bennem, hogy a sütőtököt alapvetően nem szívlelem. Szeretném szeretni, tényleg. Minden évben neki is futok, és sütök belőle, ha szezonja van, de sem a krémleves, sem a püré nem lett a szívem csücske. Süteménybe viszont imádom tenni, például ebbe a guszta sütőtökös muffinba is. :)

muffins-of-pumpkin.jpg

Hozzávalók:

  • 1 és 1/2 csésze liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 1 csésze sült sütőtök
  • 1/3 csésze növényi olaj
  • 2 tojás
  • 1 teáskanál sütőtök pite fűszerkeverék
  • 1 és 1/4 csésze cukor
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • 1/2 teáskanál só

A tetejére:

  • 1 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál fahéj

 

large-muffins.jpgTök egyszerű (mi más is lehetne :D), mint a legtöbb muffin. A 12-es muffin tepsiben 10 darabot kapsz, ha a fenti arányokkal dolgozol. Olajozd ki a mélyedéseket, és tegyél beléjük kapszlit, a sütőt pedig melegítsd elő 185 fokra. Míg felmelegszik, szitáld össze egy tálban a lisztet a sütőporral. Aztán egy másik tálban dolgozd simára a puha sütőtököt olajjal, tojással, fűszerekkel, cukorral, szódabikarbónával. Majd elegyítsd a két keverőtál tartalmát. Adagold ki a formákba egyformán, a végén fahéjas kristálycukorral hintsd meg a tetejét, és süsd 25-30 percig, tűpróbáig. Ne süsd túl, mert kiszárad. Isteni, jelentem: ez a gyerek második kedvenc házi készítésű édessége a répatorta mellett. :)

Forrás: diethood.com

Transzformersz sajtmártás

A lányom alig két hete kezdte az általános iskolai első osztályt, de én úgy érzem, hogy máris eljutottam az első holt pontig. Régi szép ovis idők! Nemcsak ő sírja vissza. Délután, este annyi teendő van otthon, hogy minden együtt töltött időnk kész rohanás és kapkodás. Néhány hete még vígan rollereztünk akár este 8-ig is kettesben Wekerle utcáin, vagy a játszótéren múlattuk az időt, esetleg a kertben diavetítőztünk sötétedés után. Ma már ez csak szép emlék. Suliból különórára rohanás, aztán haza, otthon kis tanulás, készülődés másnapra, fürdés, vacsora, korai elalvás.

eree.jpg

Csak 3 hozzávaló: tuti tésztasaláták

Elfoglalt vagy. Ott a munka, a gyerek, a háztartás. Megértem. Néha a pokolba kívánod a főzést, de kéne valami finom vacsi, most azonnal! Mutatok most néhány tökéletes, pár perces tésztafogást, amit a tésztán kívül mindössze további 3 hozzávalóval összerittyenthetsz. A tészta megfő 6-8 perc alatt, addig vígan elkészíted az ízesítőit. Ennyi. Ugye, szinte hihetetlen? :)

three-ingredient-pasta-dinners_hero.jpg

Csak 3 hozzávaló: alma chips

Igen, tudom, hogy lehet kapni zacskósan szinte bármelyik közértben. Hogy létezik már piros és sárga héjú almából készült is, sőt, csokiba forgatott verzióval is előrukkoltak már. De miért kéne zacskóból enni valamit, amit gyerekjáték elkészíteni? Csupán alma, némi olaj és fahéj kell hozzá...

137d10cd8a2440b40b16ed85b1a6f9b3.jpg

A friss első osztályosok jutalmat kapnak

Ezen a héten most már "élesben" megy a suli, az új általános iskolás elsősök túl vannak az első, felvezető pár napon, a lányom is. :) Igazi bennfentes, naaagy és okos sulisnak érezheti magát, meg is érdemel egy kis jutalmat a hétvégére, mondjuk egy ilyen kis almás muffint, nosztalgiázva picit - mivel alma volt a jele az oviban, nagycsoportban. Receptet nem írok, mert bármilyen muffinnal működik, akár ezzel a csokissal is, a lényeg most a forma, majd utána a dekoráció...

apple-shaped-cupcakes.jpg

Csak 3 hozzávaló: banánpalacsinta után itt a banánmuffin!

Banán és tojás házasságáról már hallottunk a liszt nélkül készíthető banán palacsintában. De hogy muffint is lehet sütni liszt nélkül, ez új! Legalábbis engem meglepett az ötlet, viszont diétázók kedvence lehet. Mindössze 2 darab érett banán, 4 egész tojás (esetleg némi extra édesítőszer), és valami gyümölcs (a videóban málna) kell hozzá. Hihetetlen gyors, és ha olyan finom, mint a banán palacsinta (márpedig?), akkor muszáj kipróbálni! :)

569856.jpg

A Világ étel atlasza

Caitlin Levin és Henry Hargreaves alkotta meg országok és kontinensek ikonikus élelmiszereiből kirakott térképét. Olaszország a paradicsom, Franciaország a sajtok és kenyér, India pedig a fűszerek hazájaként mutatkozik meg a látványos műalkotásokon, melyek elkészítésénél kizárólag valódi ételeket és hozzávalókat használtak fel...

italy-5792a01c31cd3_880.jpg

30 perces barackleki

Ősziből sosem elég! Legyen még egy őszis téma a hétre a keddi varázsszőnyegek után: a lekvár! Talán ti is sokan sóvárogva nézitek a Facebookon, ahogy ismerőseitek büszkén posztolják az éves befőzésük eredményét, és talán rosszul is érzitek magatokat, mert ti még sosem mertetek belevágni? Be kellett érnetek a bolt polcáról levett lekikkel? Na, ennek most vége, mert amióta Jamie Oliver egyik, témához kapcsolódó főzővideóját láttam, meggyőződésem, hogy igenis, lehet fél óra alatt JÓ (!!!) lekvárt főzni!

9666828755_1d802ae428_c.jpg

Emlékszel az Ikea csokis muffinjára?

Néhány évvel ezelőtt, amikor konyhabútort vásároltam, az Ikeában bolyongva megcsapta az orromat valami isteni finom édes, csokis illat. Természetesen az illatfelhő irányába vettük az utunkat, és kiderült, hogy az egyik berendezett konyhában csokis muffint sütnek, és a vásárlóknak osztogatják...

2_27.jpg

Csak 3 hozzávaló: a "mindmegeszem" csokitorta

A tegnapi csokidiétás bejegyzésen kissé kiakadtam: fenéket gyötröm itt magam a szénhidrátszegény életmóddal, és az esti futásokkal, amikor lehet ezt másként is! Na jó, aztán első felhorkanásom után lenyugodtam, és elhatároztam, maradok továbbra is a saját jól bevált utamnál, és majd vasárnap, a csaló napomon elkészítem ezt a három hozzávalós csokinasit...

chocolate-flourless-cake-33.jpg

Pihenő a mosogatószivacsnak

Azon túl, hogy (igen!) hasznos, nagyon bájos kezdeményezés is ez a miniatűr ágyikó, melyet épp akkora méretűre terveztek, hogy egy mosogatószivacs kényelmesen elférjen benne. Helyes látvány a konyhában, azon kívül a szivacs így garantáltan megszárad a következő használatig. Az egyik legnagyobb bacitanya állítólag ugyanis a ki nem mosott/csavart mosogatószivacs és rongy. És ha már a szivacsot lefektetjük, engedtessék meg magunknak is egy kis szieszta a finom ebéd, és mosogatás után... ;)

main_3d45ac5f-7e29-4d74-b49c-322115d9bb2d_1024x1024.jpg

A punnyadt banánok megmentése

Punnyadt banán. Nem szeretem, túl érett, túl édes, esetleg már száraz is. Viszont akad belőle mindig otthon, mivel mi Apával nem nagyon esszük, maximum "bűnözős" napokon, a gyereknek pedig az a két-három darab is soknak tűnik, amire már lecsökkentettem a vásárolandó adagot. Mihez kezdjek vele, kidobni nem akarnám. Csináltam már belőle banán palacsintát, mogyorós fagyit, banános-zabpelyhes kekszet, de most valami másra vágytam, hát kipróbáltam a fahéjas, sült banánkarikákat, és lám: így bizony elfogyott az utolsó szemig a punnyadt banán is. :) 

pan-fried-cinnamon-bananas-recipe-600.jpg

Hozzávalók:

  • Néhány túlérett banán (az összes, ami hánykolódik otthon)
  • Kristálycukor
  • Fahéj
  • Szerecsendió
  • Fahéj

Vágd karikákra a banánt. Kevés olajjal spricceld meg a hevült serpenyőt, majd tedd bele a banánkarikákat. Forgasd, mindkét oldalukon pirítsd őket kicsit, majd a karikákat hempergesd meg a szerecsendiós fahéjas cukorban, és még melegen kínáld. Kicsit szilvás gombóc fílingje van, de talán annál még jobb. :)

Forrás: Innen

 pan-fried-cinnamon-bananas-single-600.jpg

 

Élet a "Mais bitte!'-n túl...

Van élet a "Mais bitte!"-n túl... Egy héttel ezelőtt Pool&Beer partyra voltunk hivatalosak egy kis, budapesti uszodába. Ott találkoztam először a sült, baconbe tekert csöves kukoricával, ami a hamburgerhez és lángoshoz hasonlóan nagyon kapós volt a hőség ellenére is. Hazaérve rákerestem a neten, mit lehet még kihozni a kukoricából, és ezt találtam. Kipróbáltam, és mivel isteni, erre buzdítalak téged is. :)

17324755012_ffdffa214d_o.jpg

Csak 3 hozzávaló: a görögdinnye kiteljesedése

Nincs olyan nap, hogy hazafelé ne vennék egy jókora szelet piros, enyhén szemcsés görögdinnyét ebben a forróságban. Imádja a gyerek is, én is, vacsora után sokáig szürcsögjük a kerti szaletliben. Ez a három hozzávalós fagyikehely szerintem a nyár és a görögdinnye abszolút kiteljesedése. Ma este kipróbálom. Velem tartasz?

117-950x1024.jpg

süti beállítások módosítása