Csirkemell pirított hagymás bundában

Új függőségem van, bevallom. Rászoktam a pirított hagymára. Ez már végleges, és visszavonhatatlan. Nem lehet leszokni. Isteni, imádom, amibe vagy amire csak lehet, szórok belőle. Most 3 hozzávalós csirkefalatokat bundáztam vele, valami elképesztő finom, vigyázz vele! :D

22.png

Hozzávalók:

  • csirkemell csíkokra vágva
  • mustár
  • darabolt pirított hagyma

A csirkemelleket előkészítjük, besózzuk. Megfürdetjük a mustárban, majd meghempergetjük a pirított hagymában, hagy mosolyogjanak örömükben. :) 190 fokos sütőben süsd kb 30 percig. A kisült pipiket megszórhatod még egy kevés pirított hagymával, friss, apróra vágott petrezselyemmel. Üde salátával kínáld. :)

Variációk előételre, három hozzávalóval

Én imádom a cheddar sajt törékenységét, és egyben erős ízét, és a minap lapkasajt formában is vettem, ami kiváló a lenti három hozzávalós előételhez, de még akár gyors vacsinak sem utolsó. Csavarj mini virsliket cheddar lapkasajtba, majd az egészet tekerd négyzet formára vágott leveles tésztába. A kis hengereket meghagyhatod egyben, de fel is szeletelheted falatnyi darabokra. Süsd addig, míg a tészta aranybarna nem lesz. Ha pedig mindez még nem volna elég, a videóban további 3 hozzávalós előétel-ötleteket is találsz. :)

etfa_1.jpg

Forrás: buzzfeed.com/tasty

Fotó: Pinterest

Brie sajtos-áfonyás párnácska

Csak három hozzávaló. Néha ennyiből is lehet nagyot alkotni a konyhában. Mert nem mindig a bátor fűszerhasználat, a felhasznált alapanyagok sokfélesége adja az étel különlegességét. Néha éppen attól lesz kuriózum egy fogás, hogy sikerül megtalálni azt a lehető legkevesebb számú alapanyagot, amelyek íze, állaga együtt olyan harmóniát hoz létre, amire álmunkban sem gondoltunk volna.

4-ingredient-blueberry-goat-cheese-phyllo-turnovers-cookin-canuck-10.jpg

Ez a kis sajtos-áfonyás párnácska az egyik legjobb példa erre. Mindössze réteslapra, brie sajtra és áfonya mártásra van szükség hozzá. A friss brie sajtnak kellemesen vajas az állaga, íze enyhén gombás-mogyorós. Kiválóan passzol hozzá a legtöbb gyümölcs, itt most áfonyával házasították, remekül! Ebben a receptben már használtunk brie sajtot különben.

Hozzávalók:

  • 1 csomag réteslap
  • Olaj
  • 1 kerek brie sajt, 18 cikkre vágva
  • áfonya mártás vagy chutney

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 190 fokra. Terítsd egy sima felületre a réteslapokat, rétegezz egymásra három lapot. Mindegyik réteget kend meg vékonyan olajjal vagy használj olajsprayt. Ha kész vagy, vágd fel az egymásra helyezett lapokat a lenti képen látható szerint csíkokra, és így haladj a töltéssel is. Minden darabba egy picinke brie sajt és egy pötty lekvár kerül. Majd hajtsd félbe a tésztát, hogy egy háromszöget kapj. Vágd le a kész párnácskát, majd töltsd és hajtsd a következőt. Az elkészült darabokat helyezd sütőpapírral bélelt tepsire, és süsd aranybarnára, kábé 12-15 perc alatt. Ropogós, különleges ízvilágú vendégváró sütikéket kapsz.


Melegen, frissen a sütőből kivéve a legjobb. :)

Forrás: Cookincanuck

 

Csak 3 hozzávaló: csokis-baconos rudacska

Olvastunk már mogyorókrémes tésztáról, ami elég furán hangzik, mert hát mit keres a cukros-édesség a tésztán, pláne amihez sült zöldség is társul. A gyakorlat aztán azt mutatja, egész jól összeférnek egymással ezek az "enyhe" kontrasztban álló hozzávalók, mint a mostani nasi receptben is.

Soha nem szabad megrökönyödni az elsőnek különösnek tűnő recepteken, emlékezzünk csak vissza gyermekkorunkra, amikor a sósnak induló káposztás tésztát is vastagon cukorral ettük, a porcukros-szalonnakockás túrós csuszáról nem is beszélve. De nagymamám tejlevesére is szívesen gondolok vissza: forralt tejet kanalaztam cérnametélt betéttel, jó édesen. :)

eeee.png

És ha már a cukros-sós íz házasításánál tartunk, itt egy újabb kuriózumnak számító snack receptje, a csokis-baconos ropi, ami elsőre hátborzongatóan hangzik, de tényleg működik, és aki elég bátor hozzá, hogy elkészítse, elképesztően finom ízélményben részesül.

Mindössze három hozzávaló szükséges hozzá: bacon, csoki és ropi. Ennyi.

Hozzávalók tehát:

  • 1 csomag halvány vékonyra szeletelt bacon
  • 1 tábla jó minőségű tejcsoki vagy 100 grammnyi tejcsoki pasztilla (étcsokival kevésbé bátor a végeredmény)
  • 1 csomag ropi (mi a vékony és ropogós Sticklettire szavazunk)

Elkészítés:

Első lépésként a szalonnával kell kezdenünk, amelyet pirítsunk teljesen ropogósra, majd morzsoljuk apró darabokra. Ezt követően olvasszunk jó minőségű tejcsokoládét fondu készítőben vagy vízgőz felett vagy egyszerűen csak a mikróban, és a ropikat egyesével mártsuk bele félig, majd a csokis ropit forgassuk meg a pirított bacon darabkákban. A darabkák szépen a csokira tapadnak. A csokis-baconos ropikat száradásig pihentessük. Az eredmény egy egyszerre édes és sós csemege, amelyet az augusztus 31-i nemzetközi bacon nap örömére például jóízűen elrágcsálhatunk majd, de mivel az még elég távol van, tegyünk előtte egy (vagy két) próbát. ;)

Forrás: http://www.trendhunter.com/trends/national-milk-chocolate-day

Csak 3 hozzávaló: pikk-pakk kekszek

Júliusban jó néhány születésnap és névnap is van a családban, és a baráti körömben is ünnepelnek páran. Jellemzően ajándékba gyakran készítek édességet, főleg mézeskalácsból. Hiába őszi, téli édesség, nyáron is sokszor kell mézest sütnöm, mert a kislányom imádja. De ajándékba ezúttal valami más jellegű sütit szerettem volna készíteni, ezért egy három hozzávalós, extra gyors kekszre esett a választásom.

ee.png

Tényleg pofon egyszerű, finom, omlós sütikéket kaptam. Én már tökélyre fejlesztettem az ajándék-süti készítést, úgyhogy egyesével kis celofán tasakba teszem őket, és guszta papírdobozba sorakoztatom, esetleg szalaggal is átkötöm, mert úgy sokkal különlegesebb, nívósabb lesz az eredmény. Mindig mindenki nagyon örül neki, ez a keksz is pillanatok alatt elfogyott (a fenti képen egy régebbi mézes kekszem látható, ott cukormázzal is díszítettem őket).

A pikk-pakk kekszek hozzávalói:

  • 1 csésze vaj (nem margarin)
  • 1/2 csésze porcukor
  • 2 csésze liszt


Elkészítés:

A vajat elmorzsoljuk a cukorral, majd a liszt fokozatos hozzáadásával gyúrjuk addig, amíg egy kis formázható labdát nem kapunk a tésztából. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, és tetszés szerinti korongokat szaggatunk belőle, majd sütőpapírral kibélelt sütőlemezre tesszük, és előmelegített 180 fokos sütőben 16-18 percig sütjük világosbarnára. Ha némi vaníliakivonatot is csöpögtetünk a tésztába, még istenibb lesz - bár tudom, az már a negyedik hozzávaló lenne... :) Illetve hát erre is mehet cukormáz, kinek mi az ízlése. :)

Forrás: thecomfortofcooking.com

Csak 3 hozzávaló: villámgyors thai lazac

Kedvet kaptam a lazachoz, mert valami egészségesre vágytam. És hát mi lenne jobb, mint ez a fehérjében és jótékony zsírokban gazdag halacska. A barátnőm is folyton diétázik, így a csajos, közös találkánkra én főztem. Thai édes chiliszószba hempergetve sütöttem meg a halat, és a kertből vágott snidlinggel szórva tálaltam, ennyi az egész. Íme a három hozzávalós fincsi lazacebédem, akár vacsorára is.

top-clean-eating-baked-thai-salmon-recipe_1.jpg

Hozzávalók:

  • lazacfilé
  • thai édes chiliszósz, pl.: ez
  • apróra vágott snidling

Elkészítés:

Kevés sóval hintsd meg a halszeleteket egy tálban, majd forgasd gazdagon a chili szószban, hogy mindenhol érjék az ízek. Tedd hűtőbe két órára, de még jobb, ha egy éjszakára. Sütőpapíros tepsibe helyezd ezután, és kenegesd meg alaposan a maradék szósszal, majd magas fokozaton süsd lehetőleg grill funkción kb. 8 percig. Közben forgasd, hogy mindkét oldala átsüljön. Ha kész, friss, apróra vágott snidlinggel szórva tálald. Köretnek egy könnyű salátát rittyents hozzá.

Forrás: buzzfeed.com

Gyors partifalatok

Kerti parti a barátokkal? Tomboló házibuli? Íme 3, három hozzávalós parti snack, gyors falatka a koktélok mellé. Csak odaszaladsz, bekapsz egyet, és pörögsz is tovább a parketten, zavartalanul. :)

salami-mustard_300_1.jpg

1. Szalámi chips fűszeres mustárral

Hozzávalók:

  • Tetszőlegesen fűszeres, paprikás szalámi
  • Dijoni mustár
  • Kakukkfű

A szalámit pirítsd ropogósra, majd a mustárt keverd össze kakukkfűvel, és tálald a szalámi mellé mártogatósnak.

peppers-stuff_300_1.jpg

2. Mozzarellás cseresznyepaprika petrezselyemmel

Hozzávalók:

  • Savanyú cseresznyepaprika (az édes, piros színű)
  • Mini mozzarellagolyók
  • Friss petrezselyem

A paprikákat töltsd meg kis darab mozzarellával, majd friss petrezselyemmel tűzdeld meg valamennyit.

bacon-pear_300_1.jpg

3. Prosciutto-ba göngyölt nektarin, juharsziruppal

Hozzávalók:

  • Prosciutto sonka
  • Nektarin (én kompóttal próbáltam, úgy is isteni)
  • Juharszirup

A nektarint vágd cikkekre, és csavard körbe a sonkával. Grillezd közepesen magas hőfokon, forgatva addig, míg a sonka pirulni kezd. A grillezés utolsó pár percére juharszirupot is locsolj rá.

Forrás: http://www.realsimple.com

Egy békés reggeli

Holnap reggelire például nagyon ajánlom. Pattanj ki az ágyból halkan, és készítsd el a kedvesednek, lepd meg őt, hogy együtt élvezhessétek a reggel szépségét, na, meg ezt a finom fogást, mindössze három hozzávalóból. :)

eggs-basket-site_2.jpg

Hozzávalók:

  • Tojás
  • Valamilyen nagyobb szelet sült, füstölt sonka
  • Kevés olaj a sütéshez

Elkészítés:

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Olajjal vékonyan kend ki a muffintepsid néhány mélyedését, és béleld ki sonkaszeletekkel, majd üss minden kosárkába egy-egy tojást. Szórj rá némi sót, és süsd kb 15 percig. Sülés közben csekkolhatod is, mert akkor jó, ha a sárgája még folyós, így friss kenyérrel kitunkolhatjátok. Békés holnap reggelt nektek! :)

Forrás: www.yummly.com

süti beállítások módosítása