Imádom a könyveket. Szeretek sétálgatni közöttük, kiválasztani egyet-egyet és belelapozni, megszagolni a papír illatát, az ujjam hegyén tartani a lap élét, amíg az oldal végére nem érek. A súlya vagy szimpatikus vagy sem, a formáját vagy szeretem vagy nem, gyorsan véleményt alkotok a külalakról is. Szeretem a reccsenést, amikor először nyitom szét az új könyvet, de szeretem a régiekben talált, idegenektől származó bejegyzéseket, a benne felejtett könyvjelzőt vagy préselt virágot. Van olyan könyvem, ami szent, érinthetetlen, de olyan is van, amit glosszáltam, aláhúzogattam, bekarikáztam... és máig így szeretem. Sokat utazom a mindennapok során a munkahelyemre, majd haza, ilyenkor olvasok. Sajnos a tömeg (!) közlekedés nem teszi lehetővé a kényelmes utazást, sokszor állok, nehéz szatyrokkal, ilyenkor egy plusz könyv lapozgatása már nem menne. Be kellett látnom, hogy egyáltalán nem ostobaság az e-book olvasó, és ideje komolyabban is foglalkoznom azzal, hogy megbarátkozzak vele. Vajon szakácskönyvek is léteznek digitális formában? :-)  

Fotó: KockacZukor

A Kistücsökbe előbb-utóbb mindenki eltalál, és aki eltalál, az vissza is tér, mert a Balatonpart legjobb éttermében tényleg nem csak a fogások elsőrangúak, de visszacsillan itt valami egy messze elmúlt polgári aranykorból, melyben a jó étel nem valami sznob-gyanús túlárazott mutatvány volt, hanem a mindennapi élet része, a tűz őrzésének kifinomult változata.
 

A kezét figyeljétek 3:35-nél! No meg azt, hogyan habosítja a magyarost.

Így novemberben már nem olyan könnyű a tésztakritikus élete, mert nem csak, hogy senki nem vágyik már az igazi nyári pastaízekre, a friss zöldségekre, melyekhez annyira magától értetődően passzol a pasta, de a hidegben nem is tud hosszan sétálgatni az utcán, hogy érzésből üljön be pont a megfelelő étterembe, mint valami érzékeny utazó. A hideg ugyanis parancsol. Engem beparancsolt a Gerlóczyba egy menüre - és ez nem is először esik meg velem.