Vajon valóban szükség van-e tésztagépre egy jó otthon készült tésztához, vagy kezdőként elég lehet egy gyúródeszka és egy kis erőfeszítés? Némi próba után kiderült: majdnem mindegy, de talán érdemesebb kézzel nekiesni.

A pasticceriában alapvetően süteményeket lehet kapni, de van, hogy a funkciók összefolynak, és előkerülnek a helyben gyúrt pasta frescák, súlyosabb esetekben a focaccia és a száraz tészta - bámulatos választékban.

A kezét figyeljétek 3:35-nél! No meg azt, hogyan habosítja a magyarost.

Sbotond lenyűgöző felkészültséggel mutatja be a tészta világát, ebben a receptposztban egy tökéletes házitészta-készítő videót láthatunk, Más Tésztáról ez egyszerűen nem maradhat ki. >>>

London tele van étellel, akár egy közel-keleti város, és a pasta Londonban is népszerű otthoni étel, akárcsak Rómában vagy nálunk. Több vendégségben is tésztával kínáltak, és ha szószok terén nem is bukkantam komolyabb innovációkra, azt látni kellett, hogy száraztésztát sehol nem használtak. Csakis frisset – vagy supermarketben vásárolt, rövid szavatossági idejű csomagolt frisset, vagy egyedi frisset, azaz hajnalban gyúrtat, amit egy pastificcio készít - ilyenből azért Londonban sincs sok.

Ami újdonság volt és a képen is látszik, hogy salátát is ettünk a tészta mellé, én még össze is kevertem a kettőt, finom volt. Miért nem szoktunk salátát enni a tésztához?
 

Olasz delikát nyílt a Szépvölgyi úton, és látszik, hogy a tulajnak tényleg semmi nem számított csak a minőség, a koncepció kompromisszummentes végrehajtása. Hogy egy átlagos olasz városban 10-20 ilyen bolt van, a magyar metropolisban meg gyakorlatilag egy sem. A pultban a 30 féle sajt mellett, 50 féle sonka és szalámi, egytálételek, olajbogyók, friss tészta. A pizzát valahogy egész másképp képzelik el, mint ahogy hazánkban megszokhattunk - és sokkal finomabban.
 

Végre eljött a pillanat, hogy a sok vérben tocsogás után Malackaraj is tésztához nyúlt. Lasagne lesz házi tésztából –  szigorú technológiai útmutatóval, jó és könnyen értető fotógalériával.
 

Vegyük észre, hogy a magyar pasta-kultúra fejlődik. Ha nem is látványosan, de a kiskereskedelemben kezdenek teret hódítani az egyre érdekesebb, speciálisabb tészták. Hűtött tortellinit és gnocchit már jó ideje meg lehet találni a drágább abc-k polcain, a minap viszont összefutottam egy pár valódi friss hosszútésztával.
 

Tematikailag már egy ideje itt kopogtatnak az ázsiai tészták, a múltkor a Wang mesterben a pincér konkrétan letámadott azzal, hogy van nagyszerű házitésztájuk, nem is értem, miért pont engem, az asztaltársamnak egyáltalán nem ajánlgatta. Lehet, hogy már látszik rajtam valami?
 

A legjobb gasztroposztok azok, melyeknek nem csak organikus létoka van – mondjuk egy fókuszba sodródott jóféle alapanyag okán – de bemutatják az étel születésének kreatív folyamatát is. Én meg külön csípem, ha valaki nem egy receptet készít el, hanem épp kitalál, rögtönöz vagy emlékezetből rekonstruál egy fogást. Arról nem is beszélve, hogy az abszurd elemek beengedése minden írásnak jót tesz. Fűszeres Eszter hálózsákos tésztája az egyik legfrappánsabb írás ebből a stílusból. Bár, hogy a tyúkos sztori honnan ered, magam sem tudom.

Egyre komolyabban gondolkodom azon, hogy vásárlok egy tésztagépet. Korábban azzal ámítgattam magam, hogy a tésztagyúrás a nők felségterülete, de most már látom: fogy a levegő a száraztészták körül. Reninek persze már van tésztagépe otthon, és használja is.

Észak-Olaszországban panificióból, azaz pékségből nincs hiány. Elvileg minden helyiségben van, persze nem ellenőriztem, de errefelé a falvak is olyanok, mintha városok lennének, helyes kávézókkal, boltocskákkal, műemlékkel, úgyhogy abszolút hihető.

Annyi mindent mondtunk már a tésztáról ezeken az oldalakon, hogy végül muszáj volt elmenni Itáliába megnézni, hogy is néz ki a tészta valójában.