Szilvalekvár, mint saláta dresszing

Elkészítettem, gusztusosan tálaltam, majd odavittem az uramnak, és azt mondtam neki viccesen: "5000.- lesz a számla, uram." :D Mert valóban, ilyen fincsi fogást ettem én már jobb helyeken ennyiért. Jót nevettünk a dolgon (persze nem kaptam meg az 5000-est utána, ezt sérelmezem), aztán befaltuk egy pillanat alatt. Frissítő volt, könnyű étek vacsorára, és spontán jött a gondolat, hogy anyukám szilvalekvárjával csepegtessem meg a salátát. Remek ötlet volt, bátran használj te is szilvalekvárt dresszingként! :)

hihi_1.jpg

Hozzávalók:

  • Camembert sajt felvágva
  • Parenyica sajt felvágva
  • Koktélparadicsom
  • Rukkola
  • Bébi spenót
  • Szilvalekvár
  • Pirítós kenyér vajjal, fűszersóval hintve

25353257_2119734334720440_115386706_o.jpg

 

Szilvás, diós tészta

Az elmúlt időszakban Olimpia lázban égtünk, és ha tudtunk, a tévé elé ülünk. Nem igazán értem ezt az arany mániát, hiszen a világ második vagy harmadik, esetleg hetedik legjobbjának lenni is olyan teljesítmény, amire mindig emlékeznünk kell. Ha a versenyek közben azt várták tőlem, hogy főzzek is, mert ennének valami meleget, kicsit mérges lettem. Szúrós szemeim jelezték a ki nem mondott kérdésemet, hogy én is ennék valami meleget, ki megy ki a konyhába, és készít valamit, majd hozza elém? No, itt van egy finomság, aminek elkészítését mégis bevállaltam két rajt között. Mert amilyen egyszerű, olyan nagyszerű ez a szilvás, diós tészta. ;-) 

lekvaros_dios_teszta_kesz-700_1.jpgFotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása