KISPIAC Bisztró

Többször szerettünk volna már betérni a Kispiac Bisztróba, de mindig menet közben jutott eszünkbe, és már nem volt szabad asztal. Én még nem jártam náluk azelőtt, de a párom már megannyiszor. Annyi jót hallottam már az étteremről, hogy kíváncsian vártam, mi is az, ami így megfogta az én séfemet. :)

1-800_3.jpg

Cupákos

Miután a szabis napomon a hivatalos ügyeimet elintéztem a belváros hivatalaiban, úgy róttam az utcákat, mint aki napok óta nem evett és ivott. Teljesen leszívtak a sorszámok és formanyomtatványok. Már szédelegtem, és kifejezetten feszült voltam. És ekkor pillantottam meg a falon a Cupákos feliratot, a megváltást!

1_44.jpg

Kitchen of Health

Ahány ember, annyiféle napi ritmus, táplálkozási szokás, mozgáskultúra, testalkat, egészségi állapot, szokás, családi minta, életkor, lakókörnyezet, munkakörnyezet, cél. Még az is más és más, hogy ki mit lát szépnek, mit talál vonzónak a külalak, és össz-megjelenés szempontjából magán vagy másokon.

10_16.jpg

Made in Pasta

Molnár Zsolt főszakács közvetlensége meglepett. Nemigen tapasztalom ezt a nyílt és egyben befogadó, kedves kommunikációt itthon, főleg nem, ha a háttérmunkára, az alapanyagokra, és egyéb kulisszatitokra kérdezek rá. Valójában rákérdeznem se kellett, mert Zsolt olyan őszinte szeretettel mesélt nekem a Made in Pasta-ról, hogy nagyon hamar elvarázsolt a világuk.

2017-06-26-17-02-40.jpg

Központ Bisztró

Pestszentlőrincről indultam el Újpestre a múlt szombaton, mert bár Újpest számomra a „világ vége”, mégis gyakran járok arra, hiszen a kedvenc edzőtermem pont ott van. Olyan spinning órán vettem részt, ami után három napig izomlázban szenvedtem, pedig rendszeresen kerékpározom és járok az indoor cycling órákra is.

Miután a kardio és a súlyzós edzést is letudtuk, majd a wellness részlegben is töltődtünk, a pocakom olyan hangosan kezdett morogni, hogy már csak azon járt a fejem, hova lehet menni egy egészségeset, különlegeset ebédelni Újpesten. Lévén az edzőtársam született újpesti, azonnal rávágta a kérdésre a Központ Bisztró nevet.

13873228_1363322890348507_8518420174516636799_n.jpg

Steamboo

A reggeli két órás cukorterheléses vizsgálat megviselt. Hiányzott a reggeli, a tea, a kávéról már ne is beszéljünk. Attól a tömény szőlőcukros italtól pedig, amit bele kellett töltenem a gyomromba, két órán át szédelegtem. Komolyan gondolkodtam azon, hogy szólok a nővéreknek, adják oda az ellenszert. Aztán miután a vérvételek is megtörténtek, elővehettem végre a szendvicsemet. Fél perc alatt eltüntettem.

Miután az apró szendvicsem nemigen töltötte meg a gyomromat, és nem állt vissza a szervezetemben a megbolygatott rend, az utam a Belvárosi (Hold utcai) Piac felé vettem. A Steamboo-ról, Szabó Győző bisztrójáról már rengeteget olvastam, így végre meg kellett tapasztalnom, milyen is ez a kis hely, és, hogy vajon mit tud.

9_9.jpg

1_23.jpg