A környezetvédelem fontosságát nem kell hangsúlyoznunk, egyre vészjóslóbbak a jelek, az újrahasznosítás napjaink egyik legjobb ügye, amiért mindannyian tehetünk. A francia street-art művész, Lor-K kidobott matracokat hasznosít újra, hogy belőlük gusztusos, ízletesnek tűnő, puha óriás szobrokat készítsen, ezzel kampányolva a mértéktelen ételpazarlás ellen is. További képek itt.
Molnár Zsolt főszakács közvetlensége meglepett. Nemigen tapasztalom ezt a nyílt és egyben befogadó, kedves kommunikációt itthon, főleg nem, ha a háttérmunkára, az alapanyagokra, és egyéb kulisszatitokra kérdezek rá. Valójában rákérdeznem se kellett, mert Zsolt olyan őszinte szeretettel mesélt nekem a Made in Pasta-ról, hogy nagyon hamar elvarázsolt a világuk.
Már november óta karácsonyi hangulat van a belvárosban. Eljött az ideje annak, hogy mi is körülnézzünk. Sajnos amilyen kíváncsian mentünk, annyira gyorsan távoztunk is. Nagyon sokan voltak, nagyon drága volt minden étel, ital és ajándéktárgy. Viszont a pocakunk korgott, így már útközben keresnünk kellett egy helyet, ahol ehetünk valami finomat. Éppen az Opera mellett jártunk, amikor megpillantottuk az A Presto-t, és be is tértünk.
Nagyon szeretem a halételeket, de csak ritkán eszem házon kívül, hiszen egy romantikus vagy üzleti vacsorához nem nagyon illik a szálkák horgászása a halhúsból. Amikor megtaláltam ezt a kis helyet, az első öröm, amit látatlanban is okoztak nekem, hogy szálkamentes halakkal dolgoznak; nem kell a halcsonttal foglalkozni.
Két héttel ezelőtt Londonban jártam. Mindent látni akartam, ami ebbe a pár napba belefért. Niki, az unokatestvérem és vendéglátóm kitartóan és türelmesen viselte a végtelen fotózásaimat és a reggeltől estig meg nem állást. Azt hiszem, öregszem ;-), mert már nehezen kezeltem a belváros tömegét, és az időjárás napi többszöri változását. Az állandó nyirkosságtól függetlenül azért sikerült London „streetfood” világát is megismernünk. A tipikus angol kaják az utcákon is megtalálhatóak, de nemigen jellemzőek. Viszont a multikulti színes ételei határtalanul izgalmasak. Csodálattal tapasztaltam, hogy az otthoni és a menet közben történő étkezés egészséges formában is megoldható náluk. Hatalmas kínálat, változatos „whole foods”-ok.
Miután a belváros nyüzsijéből elegem lett, kimentünk London egy csendesebb kerületébe, Greenwich-be, ahol a cél Jamie olasz étterme volt. Természetesen esett - de két-három nap után ezen már nem is csodálkozik az ember, sőt az esernyőjét sem veszi már elő. Jamie éttermébe belépve először a kávézó-bár részt pillantottuk meg. Hatalmas barna bőr fotelek, kellemesen kis asztalok körül kávézó társaságok.
Az étterem minimál stílusú volt, nem az olasz mamma és olasz vidék fílingje, amire számítottam. Mégis azonnal az az érzés kerített hatalmába, hogy egy különleges beltérbe léptem be. Ezt azzal érték el, hogy a plafon üvegből volt, a konyhában dolgozók nyitottan dolgoztak, az étteremből be lehetett látni közéjük. Volt egy téli kert jellegű, de nyitott, sok növényes kis terasz rész is, ami barátságos, intim hangulatot keltett. A bútorzat inkább a retró Amerikára emlékeztetett, de ezt ellensúlyozták egy sonka-fűszer-zöldség-sajt pulttal. Még a mosdó rész is emlékezetes maradt, a különleges tartályokkal, mosdókagylókkal és bányászlámpákkal.
Az étlap türkiz-fekete színű betűi a tengerparti hangulatot idézik, és a kínálat – a Londoni árakhoz képest – korrekt, megfizethető. Az ételek, bár nem végtelen számúak, de különlegesek. Előételként egy brokkoli-spenót-fokhagyma-parmezán meleg salátát ettem, amit főételként egy tésztába tekert rák tál követett. Különleges tapasztalás volt, ahogy a rákot a cérnatésztába tekerték, és kisütötték. Ötletes volt, ilyet még nem láttam, és kóstoltam. A számban ízorgia, és recsegés-ropogás, amit leginkább a szájba vehető pattogó cukorkára emlékeztetett. :D
Olasz ásványvizet szolgáltak fel az ételhez, és a felszolgálók serényen tüsténkedtek körülöttünk.
Miután az eső elállt, és a levegő ismét fülledtté vált, mi útnak indultunk.. természetesen egy antik vásárba vitt az utunk, ahol én azonnal be is szereztem pár különleges evőeszközt a gasztro fotózásaimhoz.
Így a bejegyzés végén, búcsúzásként, még szeretném megosztani veletek az - angol - konyha szabályait, amit egy híres és hírhedt londoni piacon találtam:
Fotók: KockacZukor
- KockacZukor -
