Legfinomabb spagetti három hozzávalóból

Na, melyik a világ két legegyszerűbb tésztaétele? Igen, a paradicsomszószos tészta (gyerekem kedvence volt az oviban), és a sajtos-tejfölös tészta. Mindkettő rém hétköznapi, bár ettől még mondjuk ki: nagyon is finom! Ám ha valami különlegesebbre vágysz, ami az előző két ételhez hasonlóan szintén pikk-pakk elkészíthető, dobd össze ezt a spagettit Fabio shef különleges szószával, amely csak három összetevőből; vajból, jó sok frissen őrölt borsból és parmezánból áll. ;)

eee.png

A tésztát főzd ki lobogó sós vízben, közben készítsd el a szószt. Olvassz fel kevés vajat (nem margarint) serpenyőben, majd őrölj bele gazdagon fekete borsot. Ha a vaj teljesen felolvadt, beleteheted a lecsepegtetett, kifőtt spagettit (kevés főzővíz azért maradhat rajta, jót tesz a mártásnak), és rottyantsd össze őket. Pár pillanat főzés után szórd meg alaposan reszelt parmezánnal, és ott a tűzön forgasd még egy kicsit. És már kész is, tálalhatod. A tésztában szépen látszanak a kis borsszemek, nagyon guszta. Végül reszelj még rá kevés parmezánt. ;)

 Forrás

Citromos spagetti bazsalikommal

Hideg, szürkeség, eső és szél. Nem szeretem, nem akarom. Az ősz is napsütésben a legszebb. Bent ragadtunk a lakásban a hétvégén. Természetesen volt mit tenni a négy fal között is. Polcokat és szekrényeket felszerelni, egy kis e-learning, online vizsga, takarítás, főzőcskézés. Persze a pléd alá bújós, filmnézős esték sem maradhattak el. Ha pedig film, akkor legyen mondjuk a Whiplash. ;-) (http://www.port.hu/whiplash/pls/w/films.film_page?i_film_id=153637)

citromos_spagetti_bazsalikommal-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Mákos-répás masni

A laptopomnak szoftverfrissítésre volt szüksége, így pár napra meg kellett válnom tőle. Eleinte szinte élveztem, hogy nem kapcsolom be automatikusan, ahogy haza érek, és nem ragadok mindig az internet elé. Bevallom ez az érzés csak pár napig tartott. Elkezdett hiányozni a kapcsolattartás, az információk, amiket a világhálóról szerzek nap mint nap. Ilyenek a zseniális receptek is.

A mák használata a magyar háztartásokban rendszeres. (Ugye te is emlékszel erre a mákos tészta receptre: http://masteszta.blog.hu/2014/07/01/makos_teszta_a_sutobol) Sós étel elkészítéséhez viszont még soha nem használtam mákot. Itt volt az ideje kipróbálni. Isteni finomat készítettem! Próbáld ki Te is!

mákos répás masni 1 kész700  blur.jpgFotó: KockacZukor

Lazac a tésztában

„Só van az ereimben, és homok a szívemben” – szokták mondani a tengerek szerelmesei. Számomra mindegy, hogy hol van az a tenger, hogy türkiz vagy kék.. vagy éppen háborgó és fekete.. nekem minden évben látnom és éreznem kell az orromban, a  bőrömön. (Bár hozzáteszem, néha úgy elvarázsol, hogy észre sem veszem, hogy a lábfejemről a bőr lepörkölődött a nap tengert melengető erős sugaraitól.. :D De megéri.. még akkor is, ha két héten át fél centis sűrű fehér krémet kell kennem a lábfejemre, illetve anélkül ki sem léphetek a házból. ;-) Igen, megtörtént eset..)

Ha eljön a búcsú, akkor is viszem haza magammal a tengert. Amikor azonban a part, a homok, a sós víz, a halak, és korallok felidézése elhomályosodik, akkor szükségem van egy erősebb érzékszervi élményre. :-) Igen! Hallal főzök! Nem csak a nyaralás során lehet tenger gyümölcseit vacsorázni!

lazac 3 kész 1000.jpg Fotó: KockacZukor

 

Hozzávalók:

25 dkg Gyermelyi Vita Pasta spagetti

20 dkg füstölt lazac

1 db vöröshagyma

2 ek vaj

½ citrom leve és héja

2 dl főzőtejszín

1 cs. petrezselyem

 

Elkészítés:

A tésztát sós, olajos vízben al dentére főzzük.

A vajat serpenyőben felolvasztjuk, ebben megpirítjuk a felkockázott vöröshagymát. Hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott lazacot, és kicsit pirítjuk a hagymán. Ehhez hozzáadjuk a lereszelt citrom héját és citrom levét. Majd felöntjük az egészet a tejszínnel. Sózzuk, borsozzuk.

Hozzákeverjük a tésztát. Petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

lazac 1 kész 1000.jpgFotó: KockacZukor 

 

Szavakba nem tudom foglalni milyen isteni lett ez a vacsorám! :D

Te hogy szoktad elkészíteni a lazacot?

 

- KockacZukor -

 

A "fűszerek királya" - fűszertörténet folytatás

Múltkor már írtam egy kisebb „értekezést" a bazsalikomról, most jöjjön egy másik fontos dolog, ami a szószok ízéhez az egyik leggyakoribb, és szinte nélkülözhetetlen összetevő: a fokhagyma és a bors.

fokhagyma_bors_oregano.jpg

Ricottás-tejfölös-sokborsos tortiglioni




A nyár is tartogat olyan napokat, melyeken a könnyű csivitelő pasták helyett súlyos, mélyütéseket kell bevinni a lélek vágyainak kielégítésére. Ma pont ilyen van. Gabah segít.

süti beállítások módosítása