Mindig megfeledkezek arról, hogy a magyar konyha a komoly és súlyos ételei mellett milyen egyszerű, olcsó, de ízletes fogásokat is tartogat. Talán nyáron ettem legutóbb lecsót a Balatonon, akkor tarhonya és köret nélkül, csak kolbásszal és tojással. Hogy most egy kicsit több legyen az étel súlya, tarhonyát is készítettem mellé.

Fotó: KockacZukor

Soha nem tudok ellenállni egy jó kis fúziónak. Elismerem, hogy a lecsós tészta nem egy világrengetően innovatív ötlet, de valakinek ki kellett próbálnia. Nem a kedves olvasó dolga, hogy kockáztassa az ebédjét légből kapott ötletekért. :)

Ahogy nő a tapasztalatom, a lecsó is egyre finomabb lesz, már nem a különféle disznószármazékok helyes és túlnyomó arányaiban látom a siker kulcsát, hanem pl. a paprika helyes megválasztásában – nyár végén nem ritka, hogy fonnyadt kápiát árulnak lecsópaprika árban. Ilyenkor érdemes bevásárolni. A kápia ízben gazdag, édes, savanyú, intenzív, ráadásul gyönyörű élénkpiros színt kölcsönöz a lecsónak. A lecsópaprika használatát már a minimum felé tolom, egyszerűen silány íze van, addig jó, amíg észrevehetetlen. A lecsó amúgy is híres a variálhatóságáról – tojásos, rizses verzióit soha ki nem állhattam.

Persze nem voltam igazi radikális szintetizátor, mert nem pennét vagy rigatonit hívtam a tésztához, hanem egy jól kézre eső, szinte magától értetődő - szabálytalan négyzetlapocskákból álló - csuszatésztát. De annyit azért megtettem, hogy egy serpenyőben némi olívaolajon két átnyomott fokhagymát és csilit melegítettem, aztán ráborítottam a csuszatésztát, majd apróra vágott bazsalikomot, mentát, rá egy diónyi vajat, egy kanál főzővizet, és hagytam pár percig összeérni ezt az olaszos gondolatot.
Szervíroztam, majd a tetejére lecsót szedtem. A piros lecsólé szépen összefolyt a tészta fokhagymás, vajas, olajos zsírjával, és együtt kifejezetten kellemes ízű fogást adtak. Tehát semmi akadálya annak, hogy ha csak egy fél adag lecsó maradt otthon, némi fokhagymás csuszatésztával örvendeztessük meg.  :)

Nem szeretem a sorozatokat. Csak a Trónok harcát követem, de azt sem részenként, hanem évadonként, egy ültő helyemben. :-) Megbetegedtem. Eszembe jutott, hogy van a Terápia című magyar sorozat, amiről szintén lemaradtam, de nagyon dicsérik. Mégis lebeszéltem magam róla. A második pléd alatt töltött napomon viszont meggondoltam magam, és terápia-maratonba kezdtem.. :-) Csak a levesem elkészítése miatt bújtam ki a biztonságot adó takaróm alól.

Fotó: KockacZukor

A nyár során alig ettem lecsót. Kimaradt. Ez hogy lehet? De most jövök rá, hogy egyetlen lángost se faltam be. Ez annyira feldolgozhatatlan, hogy még az indián nyárban be kell pótolnom. :) Mivel most egy vödörnyi paprikát és paradicsomot hoztak nekünk vidékről, így a sorban előrébb áll a lecsó. Berakom a kedvenc zenémet, felhúzok egy tuti kényelmes macinacit, és nekiesek ennek a vödörnek. ;-)

Fotó: KockacZukor

A hétvégét a család a Balaton parton töltötte, igencsak sokan összejöttünk. Természetesen főtt a húsleves, már korán reggel feltette Édesanyám. Megkérdezte, hogy mi legyen aztán a főétel ennyi emberre. Olyan fogásra volt szükség, ami pénztárca kímélő, mégis finom és laktató. Ja, és ne legyen már mindig rántott husi és rakott krumpli. :-) Nagyon régen ettünk tarhonyát, így most arra esett a választás. Faltuk is  vidáman a délutáni programok előtt. :-)

Fotó: KockacZukor

Úgy örültem, amikor az egyik reggel a szobákat kiszellőztetve, tavasz illatot éreztem végre. Az az igazi hálás – „már alig vártam” - érzés, majdnem pityeregtem a boldogságtól. Ehhez képest erre a hétre ismét havazást mondtak. Kinél kell panaszt tenni? Hol a szükséges formanyomtatvány, mennyi az eljárás díja? Ha még mindig tél – gondoltam, akkor megnézem a kamra polcait, hogy mit is használhatnék fel a befőttes üvegekbe zárt finomságokból. Édesapám lecsós üvegeire esett a választásom. Isteni lecsós húst készítettem. :D

Fotó: KockacZukor