Édesapám sertéstarját sütött pár hete, amikor meglátogattam őket vidéken. Annyira jól esett a frissen sült, illatos hús, hogy hazatérve nekem is el kellett készítenem újra. Hogy a magyaros ízvilág megmaradjon, babos tésztát készítettem mellé.

Fotó: KockacZukor

Amikor főzök, akkor nem csak a hozzávalók és az elkészíteni kívánt étel határozza meg a főzőcske folyamatát, hanem minden más is. Értem ez alatt a már megbarnult végű fakanalat, amivel már annyi finomságot készítettem, a keverőtálakat, amikről a zománc már lepattogott, mégis ragaszkodom hozzájuk, az ablakon beszűrődő tavaszi napfényt, a kellemes háttérzenét, amire főzés közben is mozgathatom ritmusra a hátsómat, és dúdolhatok. A főzés élmény, és az étel akkor lesz a legjobb, ha azt örömmel készítettük.

Tavaly esett a hó húsvétkor. Meglátogattuk a nagybátyámékat, és az ünnepi ebéd után arra készültünk, hogy kimegyünk az udvarba, „tojásba dobálni”, de a hó miatt sajnos nem tudtunk játszani. Ez a „tojásba dobálás” egy régi húsvéti játék, amit még a nagyszüleinktől tanultunk. A játék lényege, hogy a család minden férfi tagja kap egy hímes tojást a párjától. Ezt az asszony leteszi a földre, és lép egy nagyon nagyot a tojás mellől. Erre a pontra kell állnia a férfinek (terpesz állásban, lehajolva), és innen kell 20, illetve 50 forintosokkal, dobással beletalálnia a tojás testébe. A játék során a nőt és a férfit más motiválja: a nő annak örül, ha nem talál bele az ura a tojásba, mert minden aprópénz, ami mellé megy, az asszonyé lehet. Viszont ha a férfi mégis sikerrel jár, a hímes tojás az övé, és a játéknak vége. Nyilván a nagyszüleink korában ezek a kis összegek sokkal többet értek, de azt hiszem, ennek már nincs is jelentősége. A család közös mókájának, nevetésének van igazán értéke. Nagyon remélem, hogy ezen a húsvéton a napocska simogatja majd az arcunkat az udvaron, és messze kergeti a hideget és a havat. :)

Fotó: KockacZukor