Olajat a vízbe vagy sem? Mi az új trend?

Végre fény derült a miértre. Lehet, hogy mások számára ez egyértelmű volt, de én sokáig nem voltam tisztában azzal, hogy miért is ne tegyünk olajat a tészta főzővizébe. Vannak, akik így csinálják, vannak, akik úgy, ki-ki ragaszkodik a módszeréhez.

f5ddff92e5631d5f88212e2a8da1d717.jpg

Valaha én is hallottam, ami ma már közkeletű, hogy azért kell olajat tenni a vízbe, hogy a tészta ne tapadjon össze. És valóban, ez hasznosnak is tűnt, bár ha nem szósszal készült, akkor a leszűrés után, ha egy kicsit hűlt, mégis egy összeállt csomag lett belőle.

Aztán persze ugyanígy sok helyen olvastam, hallottam, hogy nem szabad olajat a vízbe tenni. De miért is? Mit árthat? Most egy cikkben végre felfedeztem a magyarázatot, ami meggyőzőnek tűnik, és talán másnak sem volt a dolog egyértelmű és világos, hogy akkor a szósz, úgymond lecsúszik a tésztáról, nem tud úgy megtapadni a felszínén, mintha simán vízben főzzük. Így a tészta nem szívja be, nem veszi át igazán az ízeket. Így tulajdonképpen a gasztronómiai élményből veszítünk.

Az összeragadást pedig úgy akadályozhatjuk meg, hogy a főzés első pár percében kevergetjük a vízbe dobott tésztát. Ugyanis az első néhány percben oldódik le a keményítő a tészta felszínéről, így ha a tészták ilyenkor egymáshoz érnek, összeragadnak, és gyakorlatilag együtt főnek meg.

Az ízek igazi összekeveredéséhez azt is érdemes tudni, hogy forró tésztát (nem leöblítettet) forró szósszal kell keverni. A leöblítés a kihűtésen kívül azért is rossz ötlet, mert lemossuk vele a tészta felszínén maradt kis keményítőt, ami egy kicsit megsűríti a ráöntött szószt. Sőt tojásos tésztaszószok esetében azért sem árt egy kis főzővizet megőrizni, mert ha ezt belekeverjük a szószba, mielőtt hozzátennénk a tésztát, akkor a tojás nem ugrik össze nekünk „rántottává", amikor hozzáér a forró tészta.

Az öblítés csak tésztasaláták esetében képzelhető el, és a szokás egyáltalán onnan eredhet, hogy régen nem 'al dentére' főzték a tésztát, hanem sokkal puhábbra, és a hideg vízzel kvázi sokkolták, hogy ne legyen pépes.

Soha ne törjük össze főzés előtt a hosszú tésztákat!

Szósz trend: sokat vagy keveset?

A magyar konyha nem ápol bensőséges kapcsolatot a tésztával, és jobbára csak hordozóanyagnak tekinti, ezért a magyar szakácsnék szeretete és szakértelme inkább a tésztára halmozott szószban tud megfogalmazódni. Ez lehet az oka annak, hogy a hagyományos magyar konyhákban túlfőzik a tésztát – nem figyelnek az igényeire – és nagy szeretettel, sok anyaggal elkészített szószokba fullasztják.

d1a2c91a2200b0b3cdb8f3602668e639.jpg
Az olasz ember azonban mitikus kapcsolatban van a tésztával, és mindenekelőtt tökéletes - al dente modorban megfőzött - tésztát szeretne enni, a szósz pedig csak azért van, hogy az étel színesebb legyen, változatosabb, és némi tápértéket is juttasson a szervezetébe.

Ennek történelmi okai is vannak. Az egyik fő ok az esztétikum és az illem lehetett. Az emberek ugyanis évszázadokon át kézzel ették a tésztát. Ha túl sok lett volna a szósz, nem csak, hogy nem tudták volna magukhoz venni, de undorítóan össze is maszatolták volna magukat. A kevés szósz, vagy a teljes szószhiány az illedelmes tésztaevés kulcsa volt.

Persze az is fontos tényező lehetett, hogy a történelmi Itáliában, az egyszerű tésztaevő családnak nem futotta sok szószra. Vagy egyáltalán bármiféle szószra. Andrea Grazisosi, a Nápolyi Egyetem professzora a következő képpel írja le az itáliai szegénységet és annak gasztronómiai vonatkozásait: „Úgy tartják, a szegény családokban ebédre egy heringet akasztottak szögre, majd a család minden egyes tagja odament a heringhez, és bedörzsölte vele a kenyerét, hogy legyen valami íze.”

Aztán jött a nagy huszadik századi jólét, és az emigráns olaszok milliói – akik az olasz cuccinát globális irányzattá tették – falni kezdték a gazdag, húsos feltéteket, amit aztán mindenki megirigyelt, és így a nemzetközi olasz konyha első fordulójában – ami hozzánk is eljutott, egészen a menzák szintjéig – minden tésztát rengeteg szósszal ettek.

Ma azért már nálunk is lehet tudni, mi az az „al dente”, és hogy a tésztára kevés szószt illik tenni. Ha olasz-konyha tudatos pasta-sznob barátoknak főzünk, eszünkbe nem jutna túlfőtt spagettire fél kiló paradicsomos, darálthúsos szószt borítani, mert többé nem vennének emberszámba, és azt mondanák, hogy keressünk állást a zánkai úttörőtábor kantinjában.

De a gasztronómiában az a szép, hogy mindennek az ellenkezője is igaz lehet, ha elég meggyőzően tudjuk előadni az érveinket. Mark Bittman, a New York Times kolumnistája pár évvel ezelőtt azzal rukkolt elő, hogy vannak olyan tésztafeltétek, melyeknek jól áll, ha sokkal több van belőlük, mint a tésztából. Felejtsük elé a szalonnás, tejszínes, sajtos szószokat, és koncentráljunk a zöldségekre. Ha képesek vagyunk friss zöldségekből kíméletes eljárásokkal laza, rostos szószt készíteni, akkor a tésztát nyugodtan hátrább sorolhatjuk a főszerepből. Kétszer annyi szósz, fele annyi tészta – csak, hogy legyen mit rágni.

Te mennyi szószt teszel a tésztára?

Fotó: https://biancazapatka.com

Újrahasznos tészta

Talán nem szükséges hangsúlyozni, hogy a tészta frissen jó. Öt perc pihenést persze kibír, pláne, ha van rendes - dupla fenekű - tésztafőző edényünk, és a pihenés a még forró tésztavíz felett történik – de azután már nem számít frissnek. Akkor életbe lép a B-terv: a maradékhasznosítás ősi és nemes művészete. Hasznosítsuk újra a tésztát is, újrahasznosítani ugyanis trendi, és a bolygónk érdeke.

img_6276.jpg

 Nem vicc: 1918-ban jelent meg Olindo Guerrini (rendes nevén Lorenzo Stechetti olasz író) L’ante di utilizzare gli avanzi – azaz "A maradékok felhasználásnak művészete" című alapműve, ami sajnos magyarul nem elérhető – amennyire én tudom. A tészta a maradékok felhasználhatósága tekintetében is végtelenül sokszínű jelenség. Csinálhatjuk egyszerűen, de ezt is lehet cizellálni: jó mulatság.

A legalapabb az, hogy ha másnap is főzünk ugyanolyan tésztát, akkor a frissen főtt tészta elkészülte előtt egy perccel a lobogó vízbe borítjuk a tegnapi maradékot. Nem fogjuk tudni megállapítani, melyik mikor főtt. Ehhez persze fontos, hogy lefedve, ideális esetben hűtőben tároljuk a maradékot. Ha le sem fedjük és csontra szárad, akkor tényleg a legegyszerűbb kidobni.

Ha csak kevés marad, akkor belesüthetjük a másnap reggel rántottába. Némi szalonnán megpirítjuk előtte, de ilyenkor ne rakjunk alá hagymát, fokhagymát, semmi olyasmit, ami eléghet. Ha plusz ízt akarunk, akkor a felvert tojáslébe keverhetünk fokhagymás vajat.

Ha több marad, készíthetünk hozzá gyorsan parmezános, szerecsendiós besamellt, majd bevágjuk egy kivajazott tepsibe, és jól megsütjük a sütőben.

Ha üreges cső alakú tésztánk maradt – akár penne, akkár bucatini – akkor ollóval vagy késsel karikákra vághatjuk. A sok kis karikát aztán salátába dobálhatjuk, vagy némi sajtos besamellel összekeverve egy komolyabb rakott tészta tetejére kenhetjük – ebből finom ropogós kéreg lesz.

Ha hosszú, vékony tésztánk maradt meg – spagetti, hosszú metélt, liguine, bavette vagy bármi más – akkor feltekerjük villára, tojásba, lisztbe vagy zsemlemorzsába mártjuk, és kisütjük serpenyőben. Ha ügyesek vagyunk, a közepére egy kis sajtot rejtünk (vagy bármi mást, ami finomnak tűnik)

Ti mit szoktatok kezdeni a megmaradt tésztával?

3 őrült ötletes grill trükk

Grillezni imádunk, és mivel könnyűnek tűnik, elvileg mindenki tud, de jól csak kevesen. Hiszen ennek is van tudománya, és trükkjei, amit érdemes elsajátítani ahhoz, hogy tökéletes legyen minden grillezett étel. Nem bánhatunk ugyanúgy egy grillezni kívánt zsömlével, mint egy hússal vagy zöldséggel, hiszen máshogy reagálnak a közvetlen hőre. Tippjeinkkel tökélyre fejlesztheted tudásodat kerti sütögetésben. :)

20140811-grilling-hacks-second-rack-joshua-bousel.jpg

1. Ha például zsömlét vagy hamburgerbucit szeretnél grillezni, könnyen odaégetheted, ha közvetlenül a rácsra helyezed a péksütiket. Végy három fém konzervdobozt, szabadítsd meg minden papírcímkétől, majd helyezd a grillre, és ezek tetejére tedd a rácsot, amire rácsücsülhetnek a zsömik. Itt a magasban már békésen pirulhatnak szenesedés nélkül.

20140811-grilling-hacks-coal-roasting-joshua-bousel.jpg

2. Csomagold fóliába az ételt, és dobd egyenesen a parázsló faszén közé. Nem égnek meg, hanem finom füstös ízt kapnak, átpárolódnak, egyben szépen meg is sülnek akár burgonyáról, más zöldségről vagy halról legyen szó. A halhoz csomagolj egy fél citromot is. :)

20140811-grilling-hacks-brick-press-joshua-bousel.jpg

3. Nem mindig hátrány, ha a szép, pirult csíkok látszanak a grillétel alján, sőt! Ha szeretnéd, hogy ételed kicsit jobban átpiruljon, tégy rá nehezéket, egész egyszerűen akár csak egy alufóliába csomagolt fél téglát. Meglátod, beválik. :)

Forrás: https://www.seriouseats.com

Híres filmek konyhái

Minden háziasszony álma, hogy gyönyörű konyhája legyen, akár saját maga tervezhesse meg, hogy mit hova álmodott benne. Most 3D-ben megnézheted híres filmek, filmhősnők ékszerdobozait, továbbiak pedig itt.

Charlotte York konyhája a Szex és New York 2-ből

03_movie_kitchens_sex_and_the_city-5c5acbf0486c4_880.jpg

Amelie konyhája

01_movie_kitchens_amelie-5c5acbecbd62b_880.jpg

Erica Barry konyhája a "Minden végzet nehéz" című filmből

06_movie_kitchens_somethings_gotta_give-5c5acbf5369d7_880.jpg

Owen bácsi és Beru néni konyhája a Star Warsból

07_movie_kitchens_star_wars-5c5acbf6b56b4_880.jpg

Forrás: Boredpanda

Superfood latte, te élsz vele?

Szerinted melyik egészségesebb? Minden reggel egy caffe latte? Vagy minden reggel egy superfood latte? A kávé természetesen antioxidánsai miatt szintén jótékonyan hat, de manapság legalább akkora népszerűségnek örvend egészséges italokkal kezdeni a napot, mint kávéval. A superfood lattek sajátossága, hogy gazdag ásványianyag- és vitamintartalmú gyümölcsökből, zöldségekből, algából, jótékony fűszerekből készülnek, amelyek szuper lattekká válnak. Egyik legkedveltebb nálunk a kurkumát, céklát tartalmazó, amely valóságos egi-bomba, és még finom is. Neked bejön a superfood latte trend? :)

 x.jpg

 

fe867b6cc2f10ae5acc3cd9e06089a98.jpg

Forrás: Mashable

Tudod, mi van benne? #mutimiteszel

A világ minden napján növekszik az élelmiszerek iránti kereslet, a hatalmas tömegtermelés okán pedig sajnos gyakran a termékek nagy része veszít minőségéből. A DuPont Nutrition & Health, a világ vezető tudományos és technológiai kutatási szervezete az élelmiszertermelés világszerte történő optimalizálására irányuló intézkedésekkel azon dolgozik, hogy egészségesebb, táplálóbb beltartalmú termékek kerüljenek a fogyasztókhoz. A lenti reklámkampány éppen ennek népszerűsítésére épült, megmutatva, milyen értékes belsőt takar a külső, nektek hogy tetszenek a képek?

campaign-shows-food-for-a-creative-perspective-596c02876c745_880.jpg

campaign-shows-food-for-a-creative-perspective-596c02a3ad7d0_880.jpg

campaign-shows-food-for-a-creative-perspective-596cad4d7b51f_880.jpg

campaign-shows-food-for-a-creative-perspective-596c027912195_880.jpg
at-works-dupont-d-14-width-1920-quality100-ig-596c02318a6f4_880.jpg

campaign-shows-food-for-a-creative-perspective-596cad53d5d12_880.jpg

Forrás: Boredpanda

Tányérművészet

Egy török édesanya a kislányával elkötelezte magát a tányérművészet mellett: közösen csodálatos, de tényleg bámulatba ejtő kompozíciókat készítenek. Tányérjaikon az ételek nem csupán ízletesek, hanem varázslatosan szépek is. A kis mesevilágok egytől egyik finomságokból vannak kirakva, ügyesen kitalált gondolatmenet szerint, aprólékosan. Instagram oldalán százféle remek ötletet találsz az ételek művészivé tételére. Te próbáltál már hasonlót?

b17b0f0303ebdd264e80705d59d9f848.jpg

1_52.jpg

2_51.jpg

3_45.jpg

4_43.jpg

5_40.jpg

6_34.jpg

 

Forrás: Instagram

A visszahízás trendje

Akik agresszív diétába fognak, szinte kivétel nélkül rendre visszahíznak. Noha hallottak már a jojo effektusról, és arról, hogy az önsanyargatás, a bevitt tápanyagok súlyos megszorítása egyrészt egészségtelen, másrészt nem visz hosszú távú eredményre, hiszen tarthatatlan, mégis belevágnak. Készült egy nagyon érdekes és szemléletes ábra, miként alakul a "nagy újrakezdők" életmódváltása, és odafigyelése a táplálkozására a hét 7 napján. Te is így tapasztaltad? Ha igen, akkor hagyd a hirtelen megszorításokat, törekedj a fokozatosságra, élvezd az ízeket, az étkezéseket, törekedj a változatosságra.
A minőségi változásra törekedj, ne pedig a mennyiséget fogd vissza drasztikusan.

blqubcyawlt-png_880.jpg

Forrás: Boredpanda

 

Ételmaradékból újrahasznos snack?

Sajnos az ételek nagy része, bizonyos források szerint 1/3-a a hulladékba kerül. A háztartásokra, éttermekre egyaránt igaz ez a tendencia, és ez meghökkentő. Egy holland tervező, Elzelinde van Doleweerd ezt a problémát felismerve lépett színre, és ételmaradékok újrahasznosításával 3D printelhető ételpasztát, majd abból 3D nyomtató segítségével hosszan eltartható, dekoratív ropogtatnivalókat készít... 

3d_food_760x400.jpg

Forrás: Mashable

Saját étlapot készített 2 éves kislányának

Sok anyukának meggyűlik a baja a válogatós csöppségekkel már egészen kicsi korukban is: szeretnék bejuttatni a gyerkőcbe napi 3x a szükséges zöldség, gyümölcs- és vitaminmennyiséget, de a kicsik kb két-háromféle ételt hajlandóak elfogyasztani. Egy amerikai anyuka arra gondolt, hogy 2 és fél éves kislánya amiatt válogatós, mert szeretne "nagylányosan" részt venni a döntési folyamatban, ami az ebéd vagy vacsora menüjét illeti. Ezért elég messzire ment: saját étlapot állított össze képekkel, ételféleségekkel, árakkal, mint egy étteremben. Állítása szerint megoldódni látszik a probléma, és sokkal szívesebben eszi meg a gyerkőc azt, amit ő maga választott... te anyukaként mit szólsz ehhez?

chrissy-teigen-real-food-menu-picky-toddler-2-5c19fa8e8eb09_700.jpg

chrissy-teigen-real-food-menu-picky-toddler-3-5c19fa90e116c_700.jpg

chrissy-teigen-real-food-menu-picky-toddler-4.jpg

chrissy-teigen-real-food-menu-picky-toddler-5.jpg

Forrás: mashable

Itt a 3D printelt vega steak!

A 3D nyomtatás nagyon feszegeti a határait. Gyakorlatilag mindent ki lehet printelni már, bútort, orvosi protéziseket, de akár saját magad szabályos kicsinyített mását is. Most úgy tűnik, az ételek terén is úttörés következik: egy olasz mérnök Giuseppe Scionti megalkotta az első vega, magas fehérjetartalmú, növényi rostokból készült 3D printelt steak-et, amelynek teljesen állati húshoz hasonlító textúrája van... megkóstolnád?

2018_12_06_6d_a7aaf1780a754394b78ecf0d706da977_c670e.jpg

Forrás: mashable

Kényelmes sütemények

A környezetvédelem fontosságát nem kell hangsúlyoznunk, egyre vészjóslóbbak a jelek, az újrahasznosítás napjaink egyik legjobb ügye, amiért mindannyian tehetünk. A francia street-art művész, Lor-K kidobott matracokat hasznosít újra, hogy belőlük gusztusos, ízletesnek tűnő, puha óriás szobrokat készítsen, ezzel kampányolva a mértéktelen ételpazarlás ellen is. További képek itt.

artist-turns-abandoned-mattresses-into-food-sculptures-5bc7bc6b561bf_700.jpg

artist-turns-abandoned-mattresses-into-food-sculptures-5bc7bc529e019_700.jpg

artist-turns-abandoned-mattresses-into-food-sculptures-5bc7bc7bd0b1a_700.jpg

artist-turns-abandoned-mattresses-into-food-sculptures-5bc7bc8857dc2_700.jpg

artist-turns-abandoned-mattresses-into-food-sculptures-5bc7bc8bdbc23_700.jpg

artist-turns-abandoned-mattresses-into-food-sculptures-5bc7bca4883a7_700.jpg

Ételösszetétel-szenzor

A BASF prototípus étel-detektorral rukkolt elő, amely képes felismerni az ételek összetételét, megmutatva ezzel a szemmel láthatatlant. Ez különösen a különféle étel-érzékenységgel élők vagy speciális táplálkozásúak számára remek hír, ezzel a kis kütyüvel biztos lehetsz abban például, hogy az adott étel vegán-e, vagy megállapítja a termék cukortartalmát akár csomagoláson keresztül is. Vizsgálhatunk vele ruházati anyag-összetételt, sőt, gyógyszerekkel kapcsolatban is segít tájékozódni, például kiolvassa, hogy az adott pirula ibuprofen tartalmú-e vagy sem...

basf.jpg

2018_11_12_d5_9f457c2b86c14c79947b5fba0bc111fe_8a11e.jpg

Forrás: mashable

5 tipp a tökéletes ételfotóidhoz az Instagramra

Te szoktál ételfotókat a közösségi médiában posztolni? Elkészült életed pogácsája vagy a barátok nagyon dicsérték a partivacsorádat? Nem kell, hogy blogger légy ahhoz, hogy ilyesmikről posztolj. Ha szereted másoknak is megmutatni, mit főztél, mondunk 5 tippet, hogy a legszebb képeket készíthesd.

1. Természetes fénynél fotózz.

Semmiképpen se a konyhapult megvilágítása alatt, például. A tündöklő természetes napsütésben csodásabbnak tűnik minden elkészült fotó, ez az ételfotókkal sincs másként.

https_blueprint-api-production_s3_amazonaws_com_uploads_card_image_839757_e0654354-d0cf-4fb9-b3f0-3ec3d3ac2ef3.jpg

2. Használd a megfelelő szögeket.

Találd meg, melyik ételt milyen irányból a legszebb fotózni: a tányérok, bögrék, tálak általában felülről mutatnak a legjobban, de például egy hamburgert érdemes oldalról lekattintani, hogy látszanak a rétegei.

3. Foglalkozz a környezettel

Ne csak egy tányérra vagy egy tálra fókuszálj, hanem mutass meg hangulatokat, színeket, szép tárgyakat a közvetlen környezetből is. Lehet az egy falrészlet, egy széktámla vagy egy szép váza is.

4. Ne lődd túl a színeket.

Elég könnyű túlzásba esni a filterekkel, színállításokkal. Sose vidd túlzásba. Persze jó rásegíteni a hangulat érdekében az egyes tónusokra, de ne ess át a ló túloldalára sem.

5. Legyen stílusod.

Használj egy rád jellemző színt vagy tónust következetesen, ami a védjegyeddé válhat. Szeretsz bizonyos szögből fotózni vagy van egy kedvenc tárgyad, amelyet minden fotóra rátennél? Tedd bátran, légy egyedi.

Forrás: mashable.com

A világ legérettebb sajtja

Tudnivaló, hogy bizonyos sajtfajták annál finomabbak, minél érettebbek. De mit szólnál egy 3000 éves sajthoz? Régészek egy csoportja rátalált a világ legrégibb sajtjára Ptahmes sírjában, amely 3300 éves. Vizsgálatok kimutatták, hogy Brucella melitensis baktériummal szennyezték. Ez a baktérium lázzal, gyomorfájással és más kellemetlen tünetekkel járó halálos betegséget okozhat, így még véletlenül sem fontolgatják annak megkóstolását.

88c8eb0a25c785b557800e3217ecd2d6.jpg

https_blueprint-api-production_s3_amazonaws_com_uploads_card_image_829354_e3445b61-a16a-4e64-9ddd-c7c158ad58bf.jpg

https_blueprint-api-production_s3_amazonaws_com_uploads_card_image_829357_86af2180-eb6a-4df6-9238-157aa6f9a05c.jpg

Forrás: mashable

 

süti beállítások módosítása