Nutellás lávatorta

Tegye fel a kezét, aki hétvégente kicsit lazít a szokásos diétáján, étkezésbeli tudatosságán, az odafigyelésen, és megenged magának olyat is, amire egyébként a hétköznapokban séróból rávágja társaságban, hogy: "Áhh, én ilyesmit soha nem eszem..." Na, ez velem gyakorta előfordul, és álszentség ide vagy oda, nem érdekel: szombat-vasárnap éljen a hedonizmus, hétköznap meg fancsali pofával rágcsálom a főtt tojásfehérjét retekkel vacsorára. :)

nutella-lava-mug-cakes_1.jpg

Alig várom tehát a hétvégét, hogy felavassam ezt a Nutellás lávatortát, aminek épp most bukkantam a receptjére. Tojás nélkül készült verzió ez, szemben a hagyományos lávatortákkal, ám ez nem is érdekes. Belül krémes, olvadt és átmelengetően forró lesz, és persze megbocsájthatatlanul bűnös a Nutella miatt. A sütőt 180 fokra kell előmelegíteni, és úgy saccra 18 percig sütni a homogénné kevert hozzávalókat, hőálló bögrében. Addig kell sütni, amíg kívül szép kérge nem képződik, de a közepe még folyósnak látszik a burok alatt. Aztán nem kell más, csak egy kanálka, a krém pedig lávaként folyik majd ki a felszakított sütikéreg alatt. És persze jöhet mellé egy jó film, és kész is a remek szombat este. :) Csokifagyival még tovább lehet fokozni, de én úgy érezném, hogy azután már gyónnom kéne, úgyhogy azt kihagyom. :)

Hozzávalók:

  • 4 evőkanál liszt
  • 1/4 teáskanál sütőpor
  • 1/4 csésze Nutella
  • 3 evőkanál zsírmentes tej

nutella-lava-mug-cakes.jpg

Forrás: https://kirbiecravings.com/

Karantén bűnözés

Múlt hétvégén indítottuk a grillszezont a kertben. :) Én speciel egy laza szalonnasütéssel örömködtem volna, de leszavazott a kiscsalád, pedig olyan régen vágytam rá... végül is husikat sütöttünk, kolbikat, könnyű salátával. Előkerült a tollas, kicsit kertészkedtünk is. Utóbbiban eléggé kifáradtunk, így jól jött az energia utánpótlás egy kis karantén bűnözéssel. :) Erre a könnyen összeüthető finomságra gondoltam, aminek az elkészítésénél még a kerti grillnek is hasznát vettük. :) Belevalónak friss epret használtam, amit egy közeli kistermelő hozott házhoz a napokban.

grilled-strawberry-and-nutella-quesadillas-1-of-2_1.jpg

Hozzávalók:

  •  tortilla lapok
  •  friss eper
  •  Nutella

Elkészítés:

Két meccs tollas és traccsparti között rádobom a tortilla lapokat a grillre, megpirítom picit. Ha már kissé ropogósra pirult, még melegen rákenek a Nutellából, és rákupacolom a félrevágott epreket. Mehet rá egy tortilla tetőcske, arra esetleg tejszínhab, aki nagyon édesszájú (mint a párom). Mennyire jól néz ki!

grilled-strawberry-and-nutella-quesadillas-2-of-2_1.jpg

Forrás: www.garnishwithlemon.com

Bellozzo

Soha nem gondoltam volna, hogy eddigi életem legjobb paradicsomlevesét egy fém tálcán viszem majd az asztalomhoz, és egy papírpohárból kanalazom ki. A Bellozzo-ban, az Oktogonon valami fenomenálisan isteni paradicsomleves készül. Ott van benne tényleg a paradicsom! Mennyei!

7_21.jpg

Végre itt a "ne pazarolj" kanál

Ha hétvége, akkor Nutella és nassolás, nálunk ez elmaradhatatlan. Sajnos a férjem is imádja, így valóságos közelharc alakul ki érte. Volt már olyan, hogy egész péntek éjjel arról álmodoztam, hogy szombaton ébredés után azonnal nekiesek egy üvegnek, csak úgy kanállal. Aztán amikor a konyhába csoszogtam köntösben, ért a fájó felismerés, hogy éjjel #azuramm befalta előttem. Már csak az üveg oldalán maradt némi, hagyományos szerszámmal kikaparhatatlan mennyiség. Ilyenkor rendre a kukában landol az üveg, és kisebb perpatvar alakul ki, pedig én nem is ennék sokat belőle valójában, mindössze néhány kanálkányival kibékülnék. Nekem szóló találmány így hát ez az utolsó cseppig kikaparó kanál, feltétlen be kell szereznem egyet, és neked is ezt javaslom, ha szeretnél - nemcsak Nutellából - minden, üvegben lévő cseppet felhasználni.

maxresdefault_2.jpg

 

Csordultig Nutellával

Bár kedd van, én friss, saját készítésű kuglófot reggeliztem. Vasárnap dobtam össze a lenti recept alapján, és csudajóra sikerült. Mivel a család fele kirándult a hétvégén, így alig fogyott belőle, na de most a hét elején a reggeliknél bepótoljuk, és energiától telve, endorfin hormonoktól duzzadtan, Nutellás kuglóffal indítjuk a hétköznapokat. :)

egadfge.jpg

Hozzávalók:

  • 4 db tojás
  • 1 dl tej
  • 1 dl napraforgó olaj
  • 25 dkg cukor
  • 25 dkg finomliszt
  • 0.5 csomag sütőpor
  • margarin és liszt a kuglóf forma kikenéséhez
  • Nutella a töltelékhez
  • olvasztott csoki a mázhoz

Elkészítés:

A tojások sárgáját a cukorral elkeverjük, majd bele a tej az olajjal, végül a liszt és sütőpor. A tojások fehérjéből habot verünk, és óvatosan adagoljuk a lisztes keverékhez. Mehet is a kivajazott-kilisztezett kuglóf formába, és 180 fokon tűpróbáig sütjük. Ha kihűlt, kivesszük a formából. Kettévágjuk. Az alsó feléből kikanalazzuk a piskóta belsejét, mintha tököt magoznánk ki. (A kiszedett piskótát némi csokikrémmel, kevés rummal, és tejszínhabbal somlói jellegű extra nasiként elfogyaszthatjuk). A mélyedést megtöltjük Nutellával. Ráhelyezzük a kuglóf levágott tetejét, majd olvasztott csokival megcsorgatjuk. Én mandulapelyhet már nem szórtam rá, hogy ne hizlaljon. :P :D Több napig ugyanolyan friss, imádnivaló finomság marad. :) 

chocolate-filled-cake.jpg

Forrás: http://wonderfuldiy.com

 

     

    Csak 3 hozzávaló: gluténmentes Nutellás brownie

    Tudom, már megint Nutella... De úgy megörülök mindig, ha látok egy új receptet, és bízom benne, hogy te is velem együtt örülsz. :) Pláne, hogy ez egy gluténmentes süti, és sajnos egyre több ismerősömnél jelent ez problémát. Sőt, úgy döntöttem, hogy noha én nem vagyok rá érzékeny, de kipróbálom magam is, milyen pozitív hatásokat okoz a szervezetemben, ha megvonom egy időre a gluténmentes élelmiszereket. Szerencsére kedvencemet, a Nutellát nem kell kizárnom az étkezésekből, ugyanis ő abszolút jó fiú ebből a szempontból. Ez a három hozzávalós brownie recept pedig annyira egyszerű, hogy valójában csak két hozzávaló kell hozzá. A harmadik hozzávaló Te leszel, aki jó ízűen elfogyasztod majd. ;)

    eefef.jpg

    süti beállítások módosítása