Készítettem egy csúcs szuper keleti jellegű tojásos rizst. Édesanyám, aki mindig minden új ételtől idegenkedik, azt mondta, annyira ízlik neki, hogy elkészíti majd Apukámnak is. Miután később beszámolt róla, hogy Apának is ízlett, kiderült, hogy Apa is elkészítette később a Húgomnak és Unokahúgomnak. Most veletek osztom meg a receptet! :D 

Fotó: KockacZukor

Nem kell nagyon messze utazni, a főváros körül is van lehetőség a nyári napozásra és fürdésre. Hiszen itt van mellettünk az Aquaréna, a Velencei-tavi Napsugár Strand, a Rukkel tó, vagy a Dunabogdányi strand. Irány pancsizni! De előtte együnk azért valami finom halat. :D

Fotók: KockacZukor

Múlt hét vasárnap járt nálam egy fotós barátom, aki egy vizsgamunkájához kért segítséget ételfotózás témában. Hozott sós és édes "ételmodelleket", és én próbáltam rávezetni arra, hogy mi is áll jól ezeknek a modelleknek a képi világ, a kivágás, a fények, a kellékek szempontjából. Annyira lelkes lett, hogy úgy búcsúzott: ezt tanítanom kéne, és hogy ő erre valószínűleg rá fog kattanni. Igazat kellett adnom neki. A foodstyling és fotózás szerelemmé válhat. ;-)

Fotók: KockacZukor

Esik a hó. Most bezzeg esik a hó. Át kéne tenni a karácsonyt január vagy februárra, esetleg a húsvétot és szentestét kéne felcserélni, mert az utóbbi években én karácsonykor napoztam egy szál trikóban, majd húsvétkor lapátoltam a havat... Ma, miközben a ház melletti dombon a kicsik szánkóznak, halat sütök, és citromszószos metélttel tálalom. Már korog a pocakom. :-)

Fotók: KockacZukor

Mostanában úton-útfélen London "jön velem szembe". Könyvben, újságcikkben, hirdetésen. Londonban élt és élő emberek, a mellettem zajló beszélgetés is Londonról szól, plusz az unokatesóm – aki Londonban él – éppen ma írt. Hívogat a város. :D Legutóbb, amikor kint voltam, és egy napra leruccantunk a tengerpartra, természetesen nem maradhatott ki a „fish and chips”, amiből nekem pont elég a hal és zöldborsópüré, a krumplit már nem tudom általában megenni. Úgy gondoltam, most elkészítem itthon is.

Fotó: KockacZukor

Már hét közben azon gondolkodtam, hogy mit is főzhetnék a szombati vendégemnek. Olyasmit szerettem volna, ami ízletes, egészséges, laktató, de nem nehéz, és megmarad egy íz-emlék. :-) Egy netes közösségi felületen talált meg engem egy haláruda, aminek a fotóit tanulmányozva villant be, hogy itt a keresett alapanyag: hallal fogok dolgozni, és a paradicsom, a kókusz, valamint a keleti fűszerek teszik majd színessé az alap ízt. 

Fotók: KockacZukor

Az igazi horgászoknak egész évben halszezon van, de legtöbbünk számára mégiscsak nyáron jön el a saját fogású, saját készítésű halászlék, rántott halak, halpaprikások ideje. A hal profi filézése ehhez elengedhetetlen. Csak avatatlan szemek fognak neki fenntartással, de mi most beavatjuk szemeiket újabb főzővideónkkal, amelyben néhány egyszerű lépésben foglaljuk össze, hogyan is lássunk neki a feladatnak.

Ha az ember „új életet kezd” – akár költözés, akár szakítás, akár egyéb ok miatt – akkor az új élet minden napján olyan megoldandó kis és nagyobb feladatokkal találkozik, amiket eddig egészen máshogy oldott meg. Mivel a korábbi megoldásokat nem tudja többé alkalmazni, újakat kell találni. A friss élet birtokosa természetesen mindig feltalálja magát, és bár néha mérgelődik, előbb vagy utóbb belerázódik az újba. Rájön arra, hogy milyen erős, milyen talpraesett, és milyen vagány, és egyik reggel arra ébred, hogy végre a szépet is észreveszi. Én éppen ebben a finom ételben gyönyörködöm. Az íze, az illata, a látvány... csodás! :)

Fotók: KockacZukor

Nagyon szeretem a halételeket, de csak ritkán eszem házon kívül, hiszen egy romantikus vagy üzleti vacsorához nem nagyon illik a szálkák horgászása a halhúsból. Amikor megtaláltam ezt a kis helyet, az első öröm, amit látatlanban is okoztak nekem, hogy szálkamentes halakkal dolgoznak; nem kell a halcsonttal foglalkozni.

A szombati napot üdítőnek terveztem. Francia reggeli négy barátnőmmel, majd irány egy következő barát, akikkel végtelenül csevegek... és töltődöm. Ehhez képest rossz híreket kaptam a barátok hogyléte felől, és aggódom. Este hazaérve ismét egy rossz hír jött, ismét egy barátról. Kicsit összezuhantam, mert még mindannyian annyira fiatalok. Rájöttem, milyen értékesek is a perceink, az óráink, az események, a megélt pillanatok... hiszen bármikor történhet bármi, amit nem vártunk. Vagyis éljünk a jelenben, legyünk mindig kedvesek. No, és persze készítsünk egészséges ételeket! :-)  

Fotó: KockacZukor

A baccala egy kisebbségi komplexusban szenvedő sózott tőkehal, amit 12 óra forró- és hidegvizes áztatással kell elkészíteni. A streppe meg egy ritka tájjellegű frisstészta, durván négyzetalakú cafatokra tépkedve – félúton a nokedli és a spagetti közt. Nagyon kellemes kompozíció néhány hihetetlenül ízes paradicsommal a genovai óváros kapujában.

Az első bonyolultabb Vomberg-recept a Gyermelyi szakácskönyvéből, amit volt merszem elkészíteni, és hát nem is sikerült valami fényesen.
 

Az eső tehet erről az ételről. A halazás eldöntött tény volt, de Vomberg receptjét mégsem tudtam elkészíteni, mert ahhoz ki kellett volna menni az esőbe zellerért. Így inkább feltaláltam valami újat.

Aki a fehérrépát lenézni, nem tudja, mit beszél. Attól még, hogy a magyar konyhában karakterszerepeket osztanak rá, ő egy hálás és izgalmas zöldség, ami főszerepben is csodálatosan megállja a helyét. Kár, hogy más konyhák még ennyire sem ismerik.

Ezt a receptet azért közlöm, mert erősen érzem magamban az elszánást, hogy én is elkészítsem saját magamnak. Most kiderül az igazság. Finom-e? Szép-e? Könnyű-e?
 

Ismét egy olasz étteremben kapott el a hétvégi kijózanodás (ezt csak úgy átvitt értelemben mondom), ismét egy kis asztalnál találom magam, ahol az étlapot nézegetve elővesz a jólismert vágy: erőlevest nekem, hogy végképp kigyógyuljak az előző napokból. A Millennium da Pippót tettük próbára.