Jó sok évvel ezelőtt belefutottam egy receptbe, ami ételsűrítőt írt elő. Le is mentem a boltba, hogy beszerezzem, hosszú keresés után találtam is egy Knorr-feliratú dobozkát, benne valami fura extrudált gilisztákkal, de végül jött valaki, és a fehéredésig szorította a csuklómat, hogy bele ne tegyem, ez élelmiszeripari méreg! Sűríteni mindenekelőtt forralással kell, végső esetben egy kis lisztet lehet szórni. Azóta ehhez tartom magam, de most eszembe jutott még valami: sajttal is lehet szószt sűríteni.

Ez is eszébe jutott valakinek - egy 2007-es divatbemutató képei: Pasta alla Tóth Virág.
További részletek: >>>
 

Anyám nemcsak a szakmájában, de a konyhában is merész újító, számtalan légből kapott recept megvalósítója. Ez a rakott tészta az egyik legsikeresebb kompozíciója, kevés alapanyagból lesz sok íz, egyszerű, mégis megunhatatlan. És tökéletes koronája az immár két hetessé nyúló spenót-paradicsom különkiadásunknak.

A paradicsomos tészta az olasz konyha origója: egyszer nekem is muszáj volt szembenéznem vele. Úgy döntöttem, hogy az eddigi hozzám eljutott legautentikusabb receptet, a pár poszttal feljebb közölt Giuseppe-féle receptet főzöm meg. Egyszerűnek tűnt: nem volt az.

Múltkor azt írtam, hogy kánikulában hülye, aki húst eszik (csak finomabban), és erre jöttek a Facebookon, hogy a fetás-olívás tésztasaláta nagyon szimpatikus étel, csak sajnos nem lehet megenni, mert nincs benne hús. Értettem: ha valaki mindenáron húst akar enni kánikulában, akkor egye a tengeri élőlények húsát - azokat viszonylag könnyebb megemészteni, talán azért mert egész életüket egy sós páclében töltik, ami felpuhítja a húsukat.

Kánikulában jobb, ha nem eszünk húst, mert fárasztó megemészteni. Zöldségek, sajt, olíva, ezekben tessék ilyenkor gondolkodni.

A paradicsomos-halas tészták sora végeláthatatlan, már Tonycaviar is közzáadott egy egyszerű tonhalas verziót, most Mr. Vomberg szintén pofonegyszerű változata következik általános tengeri halfilére hangszerelve.