Sült tésztafészek töltött tojással

Szilveszterkor nem ehetünk halat, mert az elúszik a szerencsénkkel. Baromfit sem ehetünk, mert az kikaparja a szerencsét. De szerencsére tésztát ehetünk, akár ünnepi ruhába öltöztetve. :-)

sult_tesztafeszkek_2_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

Tojásos krumplileves rövidmetélttel

Bár hideg van, mégis vágytunk egy sétára a szabadban. Elmentünk hát Dobogókőre, és tettünk egy nagy kört az erdőben. Fagyos volt a táj, láttam a hidegben a lehelletem. Nagyon jól esett a mini túra, de úgy átfagytam, hogy egy idő után már csak egy forró levesről tudtam fantáziálni. Ahogy visszaértünk a menedékházhoz, ettünk is egy forró gulyást. Annyira jól esett, hogy másnap otthon is készítettem egy finom levest, amit ebédre elszürcsölhettünk. :-)

krumplileves_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

Szalonnás-tojásos spagetti

Szabadságon voltam pár napig, már nagyon szükségem volt rá. Sajnos az indián nyár is fogta magát, és elment pihenni, átadva a helyét a szürkeségnek és esőnek. A lelkemre telepedett az időjárással együtt járó fáradtság, amit csak úgy tudtam a jó közérzetbe visszabillenteni, hogy illatossá tettem a lakást. Sült a csokis kuglóf a sütőben, a serpenyőben pedig pirult a hagyma. :D Szerintem a nap is megérezte a finomságokat, mert egyszer csak kidugta az orrát, így végre együtt mosolyoghattunk. :-)

szalonnás-tojásos spagetti 1 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

Retro sali

Úgy terveztem, hogy majd ha eljön végre számomra is a nyári szabadság, akkor megadom a módját és idejét a főzésnek. Elmélyülök benne, és érezhetem azt a meditatív állapotot, amit annyira szeretek. Ehhez képest az eddigi munkamentes napok is csak rohangálással teltek. Próbálom behozni a sok hatósági, banki és biztosítási feladatot, amik eddig elmaradtak, a kocsit kell folyamatosan pesztrálni, na meg a családtagokat ölelgetem és unokahugizok, ha van egy szusszanásnyi időm.

Vagyis továbbra is a gyorsan elkészülő, mégis laktató, finom tésztákat részesítem előnyben, ami a konyhai teendőket illeti. Ilyenkor nyáron (bár ez az idei nem igazi nyár), a kellemes melegben a hideg tészta és a tésztasaláták esnek igazán jól. Egy retro változat következik most. :D

retro sali 2 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

Mákos tészta a sütőből

A mákos tésztáról nekem a halászlé jut eszembe. :D Igen, tudom, ez most így furán hangzott. A mi családunkban az volt a szokás, hogy amikor Édesapám halászlevet készített, és meghívtuk a barátokat is ebédelni vagy vacsorázni, akkor a második fogás mindig a mákos tészta volt. A tésztát már eleve ki kellett főzni a halászléhez, így a gyerekeknek készített leggyorsabb és legegyszerűbb édesség a mákos tészta volt.

Imádtunk mi, gyerekek a nagy étkező asztal mellett a nekünk felállított kis étkezőasztal körül ülni, és nyammogni. Még versenyeztünk is, hogy kinek lesz pöttyösebb a foga. :D Persze a mákos tészta nem csak úgy készíthető el, hogy a mákot és cukrot összekeverjük, és azzal megszórjuk a tésztát. Bár az emlékeim szerinti „alap” változat is felejthetetlen! :D

2mák 1000.jpgFotó: KockacZukor

Hozzávalók:

50 dkg Gyermelyi nagy kocka

20 dkg darált mák

10-12 dkg porcukor

1 db tojás

1 csomag vaníliás cukor

1 citrom héja

vaj

zsemlemorzsa

 

Elkészítés:

A tésztát sós, olajos vízben főzd ki. A mákot keverd össze a porcukorral és a vaníliás cukorral. Keverd hozzá a megfőtt tésztát, a citromhéja és a tojást. Vajjal kikent, és zsemlemorzsával beszórt sütőformába öntsd bele a mákos tésztát. Süsd 20 percen át. Tálalásnál tehetsz rá baracklekvárt is.

3mák 1000.jpgFotó: KockacZukor

 

A Te gyerekeid is szeretik a mákosat? 

 

-KockacZukor-

 

 

Spagetti omlett

Múlt szombaton – amikor végre kedvemre dorombolhattam volna reggel a paplan alatt – néhány madárka hangjára keltem, amik pont az én ablakom párkányán kezdtek heves „eszmecserébe”. Bár imádom a madarak dalát, akkor mégis kicsit mérgelődtem és a fejemre húztam a takaróm. Sajnos hangok ide is követtek, ugyanis a hasam is elkezdett korogni. Tésztára vágytam. Teljesen abszurd volt számomra a gondolat, hogy korán reggel már tésztát egyek... hiszen a tésztát ebédre és vacsorára szokás fogyasztani. Addig-addig forgolódtam, amíg egyszer csak megszületett az ötlet és kipattantam az ágyamból. Spagetti omlettet készítettem. :)

spagetti omlett kész 2. - 1000.jpegFotó: KockacZukor

Hozzávalók:

1 marék Gyermelyi Vita Pasta spagetti

3 db tyúktojás

3-4 db fürjtojás

250 g krémsajt

2 kisebb répa

1 kisebb cukkini

só, bors

1 ek olívaolaj

petrezselyem

 

Elkészítés:

A tésztát olajos, sós vízben al dente állagúra főzzük, majd hideg vízzel leöblítjük. Közben a megtisztított répát és a cukkinit répa pucolóval hosszúkás csíkokra vágjuk. Egy külön tálban ehhez hozzáadjuk a - már eleve ízesített vagy natúr - krémsajtot, és a tojásokat is. Sózzuk, borsozzuk, és összekeverjük az egészet. A már kifőtt tésztát hozzáadjuk a masszánkhoz, majd serpenyőbe öntjük azt, és mint az omlettet kisütjük. Petrezselyemmel szórjuk meg.

 

Spagetti omlett kész 1. - 1000.jpegFotó: KockacZukor

 

Milyen reggelire elkészíthető tészta-receptetek van még? Plíz, ajánljatok párat! ;)

 

- KockacZukor -

 

Mindent a tojásról



Érdekes kezdeményezés a Based on Pig nevű csoport munkája. Szociografikus, tudományos ihletettséggel kutatják a mindennapi étkezés különféle területeit, majd művészi igényű összegzéseket készítenek róla. Egyik fő csapásirányuk a tojás – akárcsak nekünk >>>

 

Címkék: tojás

Karbonára



Az olasz konyha sokfélesége leginkább a helyi alapanyagok primátusának köszönhető, közben ez adja páratlan hitelességét is, mindenki elbűvölve találgatja, hogy miben különbözik a ferrarai padlizsán a padovai padlizsántól, és hogy milyen geopolitiko-meteorológiai okai vannak annak, hogy délen a száraz tészta meg a paradicsom dominál. A carbonara azonban történelmét tekintve nem sokkal hitelesebb a Mackó sajtnál vagy a Hitlerszalonnánál.

Milyen tojást válasszunk a boltban?



Amikor tejet vagy bort veszünk, számos olyan kritérium áll rendelkezésünkre, melyek alapján kiválaszthatjuk a nekünk legkedvezőbbet, vagy az objektíve legjobbat. A tojás vásárlásánál szinte semmiféle kapaszkodónk nincs. Akkor mégis mi alapján válogassunk?

Ab ovo



Kényelmes érzés úgy beleülni egy témába, hogy még szinte semmit sem mondtunk el róla. A tésztával kapcsolatban annyi mondanivaló lehetséges, hogy nehéz is belegondolni. Az alapanyagoktól a hozzávalókon és a történelmen át a kulturális vonatkozásokig, az egzotikus tésztákig és így tovább. Mivel még ennyire nem mondtuk el semmit, az alapoknál kezdjük. Azaz a tojásnál.

Hogyan készül a tészta?

Amikor egy kommentelő hiányolni kezdte, hogy nem írtunk a kézi tésztakészítésről, azt válaszoltam neki, hogy azzal kezdtünk, és aztán jobbak utánanéztem és kiderült, hogy az a poszt, amit első posztnak szántam, egyszerűen elveszett, vagy fel sem tettem, nem tudom. Most pótolom a mulasztást.

A Tojástörő Üzem



A tojástörő üzem a tésztagyár leglátványosabb része. Itt hűvös van és állatkertszag. Olyan, mint valami hideg pálmaház, amiben csak tojások vannak – abból viszont rengeteg. Amikor ott voltunk úgy hatvan köbméternyi tojás várakozott a sorsára kék műanyag tojástartókban. Idegenvezetőnk elmondta, hogy csirkéik a szabványos 750 cm2-élnek összkomfortos lakóparkokban, tágas ketrecekben, melyekben minden van, ami egy modern háztartásban elengedhetetlen: tojófészek, ülőrúd, karomkoptató és homokfürdő.
   

süti beállítások módosítása