Karanténfelejtő tészta Boccaccióval és 7 szép hölggyel

Elvonulni a járvány elől egy csodás villába és múlatni az időt a lehető legvidámabban, míg lecseng a vész: nem, nem 2020-ban, hanem 1348-ban, a nagy pestisjárvány idején járunk. Történetünket toszkán ízekkel és egy rendhagyó „pasta-palacsintával” fűszerezzük, közben kiderül az is, hogyan született meg a világ egyik leghíresebb irodalmi műve a legpusztítóbb járvány idején, és hogy Európa első számú palacsintarajongói kinek köszönhetik kedvencüket. Gasztrokalandozzanak velünk, és készítsék el pár finom, egészséges hozzávalóból a firenzei „karanténfelejtő tésztát”!

cresp5.jpg

Gomorra pasta: böjti gasztro Nápolyban

A farsangnak rég búcsút intettünk, de ez nem jelenti azt, hogy húsvétig kulináris izgalmak nélkül tengessük napjaink. Böjti gasztrosorozatunk első részében Nápolyba, a Vezúv, a Gomorra, Bud Spencer, Pulcinella, a canzone napoletana és a cucina povera (szegények konyhája) szülőföldjére látogatunk egy tökéletes „frittata di scammaro” kedvéért. Tartsanak velünk!

frittata_di_scammaro2.jpg

Gasztrovaganza kókusszal nemcsak Valentinoknak

Merülj el a kókuszszuflé lágy habjaiban, kápráztass extravagáns gasztroélménnyel! És ha a Valentin-nap nem a Te világod: ismerd meg a kókuszt, az istenek ajándékát, Ganésa és Siva kedvencét, 2020 egyik gasztrosztárját.

cocco04.jpg

Egy harapást az élet gyümölcskenyeréből a fák ünnepén?

A finomság hozzávalói zsidó hagyományok szerint elősegítik a spirituális kiteljesedést – de vajon mi köze a „fák újévének” a kabbalához, Hadrianus császárhoz, és a karibi guava-dzsemhez?

fig-banana-bread3.jpg

2020-as gasztrotrendek: lasagna, pinsa, szellemkonyha, böjt & flexidiéta

Évnyitó kulináris riportunkban minden fogalomra fény derül.

pinsa_romana.jpg

Olasz karácsony csokis, „sóher”, és „pólyás” tésztával

Karácsony este húsmentes menü járja Itáliában, így – mily meglepő – reflektorfénybe kerülnek a különleges, édeskés ízű pasták. Vajon hogy láthatjuk viszont a nápolyi „sóher” tésztát, a „mindent bele” tortellit, a „pólyás” pappardellét és a diós-csokis maccheronit 2019 asztalain?

maccheroni-con-le-noci.jpg

10+1 karácsonyi gasztrotrend

Rum, afro-karibi ízek, hústalanságok, elszállt zöldségek, hütte-feeling, „mindfoodness”: minden, ami trendi 2019 karácsonyán.

vegan_wellington2.jpg

14000 éve mindenünk: a kenyér

Ősidők óta dagasztjuk, kelesztjük, sütjük kemencében, kövön, pajzson és forró földben, gőzölődhet 24 óráig vulkanikus talajban, de ropogósra sülhet akár 30 másodperc alatt is az izzó tandoor kemence mélyén. Nem vitás, a kenyér a mindenünk: történelmi gasztrotúrára invitáljuk Olvasóinkat újkőkori környezetvédők, Yuval Noah Harari és 10+1 fantasztikus vekni társaságában.

bread.jpg

Assabesi, bengasini, abissini, tripolini: mit keres a pasta Afrikában?

Olaszország gyarmati múltjának stabil hagyatékát képezik az ex-kolóniákon otthonra lelt tészták. Nyomaikat ma is felfedezhetjük Észak- és Kelet-Afrika asztalain, de vajon hogy kerültek oda?

ethiopian-beef-spaghetti.jpg

Gastronews 2050: a jövő tésztája

Történetében először digitális platformon zajlik a Tészta Világnap (World Pasta Day): séfek, szakértők, gasztrobloggerek cserélnek eszmét, recepteket a világ első számú kedvencéről a közösségi csatornákon. De vajon milyen lesz „2050 tésztája”, hogyan alakul előállítása, fogyasztása a változó gasztronómiai, környezeti, globalizációs trendek fényében?

olimpia_zagnoli_07.jpg

Kuglóf a pálmák alatt: a „legsátrasabb” ünnep íze-zamata

Terményünnep, örömünnep, vízmerítés és egy utolsó esély, hogy javítsunk év végi bizonyítványunkon, amit a zsidó vallásúaknak isten minden évben jom kippurkor oszt ki. Bárhogy szerepeltünk is, az október 19-20-i hétvégén tetőfokára hág a „szukkot”, a zsidó naptár egyik legvidámabb eseménye, ez alkalomból invitáljuk gasztrotúrára Olvasóinkat egzotikus ízek, tradíciók birodalmába. Ráadás: teljes kiőrlésű, ünnepi almás kuglóf-recept lépésről lépésre.

jewish-apple-cake4.jpg

Weekend a fahéjas csiga jegyében: gasztroünneppé vált a „Kanelbullens Dag”

Svédország egyik legszentebb gasztroeseményét, a fahéjas tekercs ünnepét 1999 óta októberben tartja a finomság világszerte növekvő rajongóbázisa. De vajon miért pont a fahéjas csigának lett ekkora kultusza, miért pont most, és miért osztunk meg ez alkalomból egy extrafinom fahéjas-almás-csokis francia receptet?

kd4.jpg

Unod az olaszt, a franciát? Süss pazar monacói tésztát!

„Barbagiuan”: nem nyelvtörő, hanem a Monacói Hercegség kedvenc csemegéje, amit II. Alberttől a mintegy 7000 tősgyökeres monacóin át a miniállam utcáin pezsgő nemzetközi forgatagig mindenki élvezettel ropogtat. Igen, ropogtat, ugyanis a barbagiuan egy „riviéra-ízű”, sült ravioli, mely magába olvasztja a nizzai, a provanszi és a ligúriai konyha zamatát, mégis – vagy talán épp ezért – hamisítatlanul monégasque, azaz monacói specialitás.

br_alain_ducasse2.jpg

Gasztrotrend: Tetsu bácsi japán sütijén pörög a világ

Az extrakönnyű piskóta és lágy krémsajt találkozásától sokan függővé váltak az utóbbi időben: a legpufibb „szuflétorta” íze, készítése egyaránt ötcsillagos gasztroélmény.

ji04.jpg

Szingli vagy? Akkor ez a Te tésztád!

Durumdara, sós víz, némi kézügyesség és férjmentesség: ha mindez megvan, bele is vághatsz a világ egyik legtitokzatosabb pastája, a „lorighittas” készítésébe. Hogy tudásod megalapozd, gasztrokalandozz velünk a napfényes Szardínia egy eldugott kis falvába, Morgongioriba, a tésztaritkaságok szerelmeseinek zarándokhelyére.

drying_lorighittas.jpg

Olasz tésztakémia: a „carbonara királya” szerint ötféleképp is főzheted

Mi van a sós vízen túl? Luciano Monosilio séf alternatív módszereivel ízletesebb lehet a végeredmény, mint a jól ismert klasszikus eljárással. Posztunkban megtalálod a kulcsot a tökéletes „egylábasos”, „risottata”, kuktában főtt, „spórolós”, és hagyományos tésztákhoz. Egy biztos: pár hozzávalóból, minimális erőfeszítéssel, profi tésztakémiával gasztrocsodákat alkothatunk.

km_2019_jul_30.jpg