Karácsonyi mandulás alma torta - videó blog

Karácsonykor jellemzően gazdag ételeket készítünk, és nem sajnáljuk a pénztárcánkat a drága hozzávalókat megvenni, illetve az időnket, a bonyolultabb fogásokat is elkészíteni. Pedig egy nagyon egyszerű és olcsó és gyors sütemény is lehet felemelő, szívmelengető, és a család kedvence még ünnepek alkalmával is.

201115-2jpg.jpg

Fotó: KockacZukor

VIDEÓ

Narancsos ünnepi borleves

Ugyan ismét „bezártak” minket, sok apróság okozhat örömet nekünk a négy fal között is. Például az, hogy finomságokat készíthetünk a szeretteinknek, és leülhetünk velük egy asztalhoz. Nem kell ehhez nagy család, vagy sok barát. Elég egy mosolygó arc, vagy a saját elégedett pocakod is. :-)

201115-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

VIDEÓ

Karácsonyi szívecskék

Bár úgy tűnik, idén sem lesz fehér karácsonyunk, az én lelkemben viszont az igazi téli hideg megérkezésével azonnal betoppant az ünnep érzete is, így kipróbáltam egy új karácsonyi sütike receptet még december elején. Bevallom, hogy az illata elindította bennem a gondolatokat annak kapcsán, hogy - mivel igazán dekoratívak - akár ajándékba is szánhatom ezeket a finomságokat, a jóbarátoknak. <3

201121-2.jpg

Fotó: KockacZukor

A legkarácsonyibb brownie

Tadaaaam, 13 nap van szentestéig, itt az ideje, hogy megejtsük a karácsonyi sütik főpróbáját. Szerintem ennél bájosabb karácsonyi brownie-t senki sem találhatna ki, meg kell zabálni! :)

eeeeeee_2.jpg

A recept csak úgy szokványosan készül, ahogy már elkészítettük máskor is, és ahogy szeretjük, például így. A hangsúly most a dekoráción van, amelyhez karácsonyfa formára kell szelni a szeleteket, fatörzsként nyalókát, díszítésként színes gumicukrokat bedobni. Ellenállhatatlan!

Hozzávalók:

  • 26 dkg étcsoki
  • 10 dkg vaj
  • 4 tojás
  • 30 dkg cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 14 dkg liszt
  • 10 dkg darabolt dió vagy mogyoró
  • A dekorációhoz nyalóka, gumicukrok, szórócukrok, zöld ételfestékkel kevert cukormáz

Elkészítés:

80 fokra melegítjük elő a sütőt. Az étcsokit a vajjal felolvasztjuk, közben a tojásokat cukorral és vaníliás cukorral összekeverjük, majd az olvasztott csokihoz adjuk. Liszt jön bele, szitálva, végül a darabolt dió. A fenti mennyiség egy kisebb tepsiben, kb 20 perc alatt készül el. Ne süsd túl. Ha kész, a képeken láthatók szerint díszítsd, és gyönyörködd ki magad gyorsan az eredményben, mert hamar elfogy. :)

browine-trees-prep_2.jpg

Forrás: http://lilluna.com

Fahéjas csirkecombok gyümölcsös tésztával – videó blog

Különleges, ünnepi kombó a sós és édes párosítása, a húst gyümölccsel tálalni. Ritkán készítem én is, de ha megfőztem, hamar elfogy a tányérokról. Kellemes ünnepekre készülődést kívánok!

201115-2.jpg

Fotó: KockacZukor

VIDEÓ

Varázslatos karácsonyi gyümölcskenyér-torta

Én már nagyon készülök! Gondolatban megvan az ünnepi menü, és látom magam előtt a sütemény-hegyeket. Na, meg a konyhában töltött hosszú órákat is, ezt be kell vallanom. :) Persze illatos mézeskalácsokat vagy egy jó bejglit sütni valahogy olyan hangulatos, hogy az ember meg is feledkezik róla, hogy egyben fárasztó is. Viszont most itt egy igazi karácsonyi csoda, egy három hozzávalós gyümölcsvarázs, amely aztán tényleg nem igényel nagy erőfeszítéseket a háziasszonytól. Ennek ellenére garantáltan érkeznek majd az elismerő "Hú, de finom!", "Ez mennyei!", "Isteni!!!" - visszajelzések, méghozzá dögivel. :)

threeingredient_fruitcake-recipe-hero_1.jpg

Mindössze egy kiló aszalt gyümölcsre van hozzá szükség, amelyet egy éjszakára tejbe (vagy mandulatejbe) áztatunk puhulni. Majd másnap hozzáadunk sütőporos lisztet, elkeverjük, és sütőpapíros tortaformában, sütőben, 160 fokon megsütjük, amíg szépen meg nem emelkedik (plusz tűpróba).

Hozzávalók:

  • 1kg vegyes aszalt gyümölcs
  • 2 és fél csésze (kb 600ml) tej vagy mandula tej
  • 2¾ csésze sütőporos liszt
  • 1 evőkanál sherry, rum vagy whisky (opcionálisan meglocsolni vele a kész tortát)
  • porcukor díszítésnek (szintén opcionális)

Ha kihűlt, díszítésnek papírból kivágott minták segítségével (karácsonyfa, csillag vagy hópihe formában), porcukorszórással díszítjük. Jól záródó fémdobozban érdemes tárolni, úgy sokáig frissen eláll. Már, ha marad, ami sokáig elálljon... ;)

Forrás: http://www.annabel-langbein.com

Múlt, jelen, manicotti: köszöntsd az ünnepeket világhódító olasz-amerikai tésztával

Manicotti nélkül az USA-ban elképzelhetetlen a hálaadással kezdődő karácsonyi szezon: a cannelloni és a crespelle újvilági leszármazottja a december méltó gasztronyitánya. Ma már persze egyeltalán nem csak olasz származású családokban number one, egyes amerikaiak viszont egy szép tál gőzölgő manicotti felett sem éreznek hálát, sőt. A hálaadás és antihálaadás világában jártunk, a téli ünnepekre ezúttal pedig az őshazába sikeresen visszatalált olasz-amerikai tésztakülönlegességet ajánljuk.

cannelloni01.jpg

VIDEÓ - Lazac dió öntettel és céklás színes salátával

Kosztolányi Dezső: Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…
Csak a havas pusztán a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony

Boldog, békés karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak!

191121-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

A karácsonyi tészta, amiről még nem hallottál

Ha az olaszok előtt valaki kiejti azt a szót, hogy passatelli, akkor alighanem megcsillan a szemükben az a bizonyos fény, ami ünnepek és igazi különlegességek kapcsán jelenik csak meg.

Receptkönyv ajánló: Ikea

Ismeritek az Ikea szakácskönyvét? Már jó néhány éve kiadták, de így karácsony előtt mindig a kezembe veszem, mert annyira jó nézegetni ezeket a food designer által megkomponált fotókat. A képeket elnézve annyira egyszerűnek tűnik a sütik elkészítése, hiszen egyik másik mindössze négy-öt hozzávalóból áll. Tavaly ajándékba is adtam valakinek, az egyik ismerősöm pedig poszter méretű nyomatokat készíttetett a könyv egyes oldalaiból, és kitette a konyhája falára. :)

A képen például vaníliás kiflit láthattok.

ikeasuti02.jpg

Ez itt a mézeskalács:

ikeasuti01.jpg

És így néz ki a fahéjas csiga. Guszta, ugye? :)

ikeasuti03.jpg

Gyümölcskenyér gazdagon

A nálunk jellemzően aszalt gyümölcsökkel és csokoládéval gazdagított püspökkenyér már az ókori Egyiptomban is ismert volt. A piramisok mélyén talált leletek szerint szinte biztos, hogy ezek a sütemények tartalmaztak fenyőmagot, mazsolát, gránátalmamagot. A középkorban 1300 körül említették először, amikor egy német püspök ezzel kedveskedett a híveinek. Természetesen azóta nagyon sok fajtája kialakult, a világ különböző pontjain különböző fűszerekkel, gyümölcsökkel készítik.

191121-2.jpg

Fotó: KockacZukor

Mézes puszedli

Más Tészta Facebook oldalunkon nemrégiben játékot hirdettünk, amelyben arra buzdítottuk az olvasókat, ajánljanak nekünk jól bevált, kedvelt karácsonyi recepteket. Nyertesünk, Rosta Zsuzsanna mézes puszedli receptjét készítettük el ígéretünkhöz híven. Mutatjuk, hogy sikerült: hát.... csodásan. :)

181216-2.jpgFotó: KockacZukor

Ünnepi citromkrém - vlog

Sokat gondolkodtam azon, hogy milyen új édességgel lepjem meg a családot az ezévi ünnepi vacsorán. Egy pohárkrémre esett a választásom. Mindenki szereti a savanykás ízeket, és a kanalazható krémeket, így azt hiszem, tökéletes.

181125-2.jpg 

Fotó: KockacZukor 

 

Hozzávalók: 

  • 4 db Gyermelyi tojás
  • 180 g vaj
  • 150 g cukor
  • 1,5 dl facsart citromlé
  • 1 citrom reszelt héja
  • 4 dl zsíros tejföl
  • 60 g porcukor
  • 2 citrom reszelt héja (1 a krémbe + 1 díszítéshez)
  • 8 dkg szelelt mandula
  • 7-8 db keksz összemorzsolva


Elkészítés: 

A vajat, a cukrot és a tojást közepes lángon folyamatosan kevergetjük, míg szép, selymesen sima, homogén krémet kapunk. Amikor kezd sűrűsödni, akkor csurgatjuk csak hozzá a citromlevet, és hozzáadjuk a reszelt héját is. Amint besűrűsödött, a tűzről levesszük és megvárjuk amíg lehűl a citromkrém.

Összekeverjük a tejfölt a porcukorral és a reszelt citromhéjjal.

A szeletelt mandulát egy serpenyőben megpirítjuk. A kekszeket nagyobb darabokra törjük.

Egy formás pohár aljára szórunk a kekszből, amire merünk egy réteg citromkrémet, majd arra a tejfölös krémet. A pohár méretétől függően teszünk bele ebből több réteget is. A tetejét megszórjuk a pirított mandulával és a maradék reszelt citrommal.

Egy órácskára hűtőbe tesszük a poharakat.

Jó étvágyat!

Készíts gesztenyecsókot is karácsonyra! Garantált a siker!

-KockacZukor-

Citromos karácsonyi keksz

Imádom a gyors sütiket! Elronthatatlanok, mert csak kikevered a tésztát, és mehet is a sütőbe. Sok kedvencem van, ünnepek idején elő szoktam venni ezt a citromosat is. Intenzíven friss, citromos az íze, és fő hozzávalók tényleg csak liszt, vaj és cukor.  Akik kicsit bátrabbak, rozmaringgal megbolondíthatják, de így is tökéletes. A tojáshab, amivel megcsorgatom, szintén citromlével készül, kevés sárga ételfestékkel rá is erősíthetsz a citromos összhatásra. :)

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze + még 3 evőkanál vaj (szobahőmérsékleten)
  • 1/2 csésze + 2 evőkanál porított jégcukor (de porcukor is jó)
  • 1 citrom héja (kezeletlen héjú citromot használj, ha teheted)
  • 1 + 1/4 pohár + még 3 evőkanál liszt (fő a pontosság :))
  • 1 csipetnyi só
A mázhoz porcukrot és tojásfehérjét kell kikeverned kevés citromlével, és sárga ételfestékkel. 180 fokon süsd világosra a kekszeket, majd rácson hagyd kihűlni, és a mázzal már hideg állapotban csorgasd meg. :)
lemon-shortbread-1-of-1.jpg
lemon-shortbread-how-to-make.jpg
Forrás: https://anitalianinmykitchen.com

Karácsonyi kuglóf – vlog

Én már novemberben a karácsonyi vásárt jártam, és kerestem, kutattam a karácsonyfa alá kerülő apró ajándékokat. Imádom az ajándékok csomagolását, a szalagokat és kártyákat, ahogy imádom a sütőben sülő csokis kuglóf illatát is.

181125-2_1.jpg

Fotó: KockacZukor

 

Hozzávalók: 

  • 250 g Gyermelyi búzafinomliszt
  • 1 db Gyermelyi tojás
  • 250 g cukor
  • 120 g margarin
  • 3 dl tej
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 citrom leve
  • 4 ek kakaópor
  • fél-1 bögre mazsola

Elkészítés:

A tojást, a cukrot, a margarint és sütőport összekeverjük, hozzáadjuk a citrom héját és levét, a tejet és a kakaót, majd hozzá keverjük a lisztet végül a mazsolát is. A kivajazott és lisztezett kuglóf formába öntjük a masszát, és betesszük a sütőbe, lassú tűzön sülni. Szúrópróbával ellenőrizzük fél óránként, hogy megsült-e a tészta közepe is.

Tálalhatjuk kihűlés után porcukorral meghintve, vagy bekenhetjük tortabevonóval is, amire reszelt csokoládét szórhatunk.

Jó étvágyat!

Készíts az ünnepekre hústortát, imádni fogod!

-KockacZukor-

Újévi almaleves – lépésekben

Nagyon sokáig nem szerettem a gyümölcslevest. Se hidegen, se melegen.. Egészen addig, amíg otthon, egyedül, magamnak elkészítettem ezt az almalevest. Melegen jobban szeretem enni. A levest el lehet készíteni cukormentesen édesítőszerrel, és laktózmentesen a megfelelő tejszínnel és tejföllel is. A leves nem csak finom, de az alma és a fűszerek ünnepi illatokat varázsolnak a konyhába, lakásba. Kicsik, nagyok kedvence. :-)

unnepi_almaleves_kesz-600.jpgFotók: KockacZukor

süti beállítások módosítása