Zelleres, répás paradicsomleves

A hamarosan négy éves unokahugi nem eszik meg túl sok zöldséget, se gyümölcsöt. Viszont elrágcsálja a répát, és a paradicsomlevesből is lapátol pár kanállal. A tésztákat pedig egyenesen imádja. Akár csavart, akár hosszúkás, akár lyukas, mindent megeszik, üresen vagy kevés feltéttel. Így egy olyan tésztás paradicsomleves változatot készítettem most neki, amiben minden van, amit hajlandó és szeret elfogyasztani. :)

zelleres_repas_paradicsomleves_kesz-700.jpgFotó: KockacZukor

Kelbimbós, kolbászos leves

Még másfél hét és végre pihenhetek egy nagyot. Utánanéztem a Balaton körüli programoknak, és se vége, se hossza a sok lehetőségnek. Alig várom. Viszont el kéne indulni, ami persze nem gyaloggalopp. A kocsiban vezérműszíjat kellett cseréltetni, majd jelezte a szerelő, hogy hoppácska: szükség lesz még más alkatrészre is. Összeszorított fogakkal tudomásul vettem. Még soha nem szedtem szét egyedül a bringámat kerekekre és vázra, és nem logikáztam be a kocsiba, de most ezt is meg fogom tenni, mert tekerni szeretnék vele a Bala partján. Azért csak sikerül majd valahogy elindulnom. :D

kelbimbos_kolbaszos_leves_kesz2-700.jpgFotó: KockacZukor

Currys, fokhagymás gombakrémleves

Ha nyár, akkor vízpart, bicajozás, kultúra, kirándulás, tollasozás, szerelem, cserkó, dinnye és barack, napszemüveg, szalmakalap, család, nevetés.. és zene. Ha pedig zene, akkor fesztiválok, és koncertek. A legjobb, ha a zene és a vízpart találkoznak is. Mondjuk a Balatonon. ;-) Kora délutántól másnap hajnalig vettünk részt koncerteken, csápoltunk, énekeltünk, táncoltunk, ugráltunk. Hajnalban ágyba estünk, majd egy hatalmas alvás után felkelve nevettünk, hogy a vádlink és bokánk sajog, és a hangunk is már csak rekedt másolata az eredetinek. Isteninek minősítettük az előző esténket! Viszont a torkunkra ráfért a forró leves. :-)

currys_fokhagymas_gomba_kremleves_1_kesz-700.jpg

Fotó: KockacZukor

Fokhagymás krémleves, tésztával

A fokhagymának már az ókori népek is varázserőt tulajdonítottak, volt, ahol szent növényként tisztelték. Az 1800-as években már Pasteur is írt a gombaellenes és antibakteriális hatásáról. 1920-ban a svájci Sandoz gyógyszergyár izolálta az antibakteriális hatóanyag vegyületeit, az alliint és az abból kialakuló allicint. Kínai kutatók által végzett kísérletek arra engednek következtetni, hogy az allicin - más élettani hatásai mellett - ráksejt ellenes tulajdonsággal is bír. Jelentős immunrendszer-erősítő hatása van, vérnyomáscsökkentő, emésztést elősegítő, alkalmas a koleszterinszint csökkentésére is. Vagyis ne légy rest egy jó kis levest készíteni belőle vacsira. :-)

 fokhagymas_csirkes_kremleves-700.jpgFotó: KockacZukor

Minestrone leves csigatésztával

Nagyon leveses vagyok, minden nap tudnék levest szürcsölni. A kedvenceim a krémlevesek, sajtos pirítóssal, de most mégsem ilyet, hanem egy tavaszidéző olasz zöldséglevest, minestrone-t készítettem. Nyilván ennek a levesnek is többféle receptje ismert, én most egy olyat választottam, amiből a sajt sem maradt ki.

Az eddig elkészített levesek közül ez a krumplis krémleves egy másik nagy kedvencem: http://masteszta.blog.hu/2014/10/04/krumplis_kremleves_csipet_tesztaval. Próbáld ki ezt is! :-)

minestrone_1_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

Szardella a tésztában

Fűszeresnél, delikáteszben jártam a minap. Szardellát kellett vásárolnom, előre tudtam, milyen receptet fogok elkészíteni. Amikor megláttam a kínálatot, kicsit megszédültem. Volt vagy 10 különböző doboz előttem. Megnéztem a kis termékleírást néhányon, de azon kívül, hogy más-más országokból érkeztek, nem láttam különbséget köztük. A dobozok egyike-másika különösen megkapó volt. Szóltak a matróz fiú és a piros kendős leányzó szerelméről vagy a szabadságot hirdető fehér-kék sirályokról.. :-)

Nem tudom a végén mi alapján is döntöttem a kosaramba rakott szardella mellett, de az egyik velem tartott, és megszületett a következő finomság. :-)

szardella a tésztában 2 kész 1000.jpgFotó: KockacZukor 

Hozzávalók:

10-15 dkg Gyermelyi 4 tojásos csiga tészta

½ doboz szardella

2 szelet  pirított barna vagy teljes kiőrlésű kenyér szétmorzsolva

6-8 szem koktélparadicsom

3 gerezd fokhagyma

friss petrezselyem

olívaolaj

fél citrom leve

 

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük.

Olívaolajat hevítünk serpenyőben, amiben megpirítjuk a vékony szeletekre vágott fokhagymát. Hozzáadjuk a 4 részre vágott koktélparadicsomokat. Ha a paradicsom elkezd fonnyadni, akkor a megpirított kenyereket apró darabokra szaggatjuk, és a serpenyőben azt is elkezdjük pirítani. A szardellát szétnyomkodva szintén hozzáadjuk. Átpirítjuk az egészet.

Hozzáadjuk a tésztát, összekeverjük.

Petrezselyemmel és pár csepp citrommal meglocsolva tálaljuk.

szardella a tésztában 1 kész 1000.jpgFotó: KockacZukor 

Van-e szardella és szardella között különbség? Melyiket ajánljátok nekem?

 

 

- KockacZukor -

 

Finomfőzelék-tészta



Akinek kicsi gyerekei vannak, az tudja, hogy a február nemcsak a legrondább hónapja az évnek, de az a vidám hónap is, amikor a gyerekek mindig megbetegednek. Akinek két gyereke van, az simán otthon töltheti az egész hónapot, mert általában felváltva betegek.
Az amúgy is finnyás, válogatós egyedeknek a láztól, a gyógyszerektől és a betegséggel járó megpróbáltatásoktól teljesen elmegy az étvágyuk, és csak mindenféle rafinált fogással lehet őket evésre bírni. Jó előre meg kell velük beszélni, mi legyen az ebéd – most épp tészta – milyen tészta – lehetőleg többféle összekeverve – milyen feltéttel.
 

süti beállítások módosítása