Amerika első számú hozzájárulása a világ tésztakultúrájához (persze az olasz bevándorlók révén), vallása is van, valószínűleg finom is. Lila Füge első vendégposztja a Más Tésztán, némi inside infóval kiegészítve az igazán tuti paradicsomszósz mibenlétét illetően.
 

A poszt-posztmodern építészet egészen művészi könnyedséggel nyúl ihletért az élet legkülönfélébb jelenségeihez. Tulajdonképpen semmi meglepő nincs egy gasztronómiai ihletésű magasházban, amióta a biomorf építészek vezetik a világtrendet, amióta Frank Gehry Barcelonában egy csillogó halat épített a tengerparti korzóra, vagy amióta a kínai olimpiát egy madárfészekben rendezték meg.

Így azon sem kell különösebben megdöbbennünk, hogy egy olyan sokoldalú, kifejező és strukturálisan is izgalmas étel, mint a tészta, ihletként szolgál az építészeknek. A lengyel mode:lina építésziroda energiatermelő felhőkarcolójának egyik ihlető eleme a tészta organikus formája, sőt a tészta strukturális tulajdonságaiból következő térbeli viselkedésének rendszere. További részletek angolul >>>
 

Ha életemben még egyszer látok egy boltban fileját, akkor valószínűleg inkább a nem-paprikás változatot veszem, és akkor készíthetek valami nagyon barátságos, elomló, tejszínes csodát, mint pl. Mirelle, aki gorgonzolás fileját készített sült céklatallérokkal.

Calabria a csizma orra, száraz és hegyes, tűzforró mediterrán világ, tipikus helyi tésztája a filea, amire úgy lettem figyelmes, hogy egy olaszországi boltban egy nagy chilipaprika volt rárajzolva, és ilyet azelőtt nem láttam. Chilis tészta – mennyire evidens és mégsem általános. Mindenestre megvettem, aztán itthon sokáig filóztam, mit is kezdjek vele.

Ez is eszébe jutott valakinek - egy 2007-es divatbemutató képei: Pasta alla Tóth Virág.
További részletek: >>>
 

Amikor az év elvileg legszebb időszakában ilyen gusztustalan, méltatlan időjárás van, akkor belül kell keresgélni az örömöt. Egy pakkeriben elég sok öröm elfér.
 

Reni hivatásos fotós, amit le sem tagadhatna, esküvőket fotóz amúgy, de néha megtámadja a konyhát, és abból jó dolgok sülnek ki. Ilyesmit pl. ha megfeszülök sem lettem volna képes összehozni.
 

Olaszországi utunk legpszichedelikusabb tésztája a 80 centis fekete spagetti volt, amit folyton kerülgettünk a különleges-tészta boltokban, de valahogy sosem szántuk rá magunkat, és még a gyárban sem kaptunk, ahol jártunk, és végül teljesen lecsúsztunk róla, ami több mint bosszantó. Amikor erre rádöbbentünk, hazafelé menet, gyorsan beszereztünk legalább egy fekete tagliatellét.

Az az igazság, hogy nem csak én főzök tésztát a magyar interneten, sőt azt kell mondjam, hogy sokan nálam sokkal ügyesebben főznek tésztát, ezért véget vetek a saját egyeduralmamnak, és ezentúl sztárvendégeket is hívok a blogba, több kanál jobban kever alapon. Az első vendégem Mirelle.
 

Tonycaviar élete álma, hogy egyszer lasagnét süssön, és van is neki talonba ilyen tésztája, de mindeddig képtelen volt rászánni magát. Talán, ha lesz a kezében egy hajszálpontos recept, akkor könnyebben belevág.

Az olaszok a legviccesebb neveket találják ki a tésztáiknak, és ezek közül is az egyik legkifejezőbb a strozzapreti, ami magyarul annyit tesz: „papfojtogató”.

Persze számos legenda létezik a szó eredetéről, hogy ezt a tésztát a papok annyira imádják, hogy szinte belefulladnak, vagy, hogy a tésztát jellegzetes mozdulattal összecsippentő asszonyok mozdulata a „papfojtogatás”, vagy éppen ezen asszonyok férjei kívánják, hogy „fulladjon meg a pap, akinek a feleségem a tésztát gyúrja, csak azért, mert egyházi birtokot bérelek”. Egy biztos: az elnevezés „az északiak antiklerikalizmusát tükrözi”.
A stozzappreti mindenekelőtt friss tészta, de van belőle száraz változat is, alakja nem uniform, hiszen minden szem egy kicsit más, és így szépen tükrözi a kézműves munkát – még száraz formájában is. A szó jelent még egyfajta ricottás-spenótos gombócot is, amit magában, vagy tortellinibe töltve is fogyasztanak. A legjobban a magyar copfocskára hasonlít, de annál sokkal lágyabb, kevésbé galuskaszerű, tulajdonképpen az egyik legfinomabb friss tészta. Ezt a paradicsomszósszal leöntött strozzapretit Genovában lőttem a Porta Soprana árnyékában, az Il Barbarossa nevű kávézó/bárban.
 

A tagliatelle az egyik legalapvetőbb és legfinomabb olasz tojásos tészta – frissen és szárazon egyaránt. A hagyományos tagliatelle nyolc tojásból készül, és már-már sütemény. Magyarul fészektésztának hívják, és amennyire én tudom, az egész világon egyedül a Gyermelyi gyárt belőle cakkos szélűt. Mr. Vombergnek erre is vannak tippjei.

Amióta hazajöttünk, a gyerekek erősen nyaggatnak, hogy azt a tésztát szeretnék megenni, ami piros meg zöld, és olyan vicces formái vannak. Na persze, az ilyesmit pont erre találták ki.
 

Nemigen volt érkezésünk előre bármit leszervezni az olasz tanulmányi kirándulásunkból, ezért gyakran helyben kellett rögtönöznünk. Sirmionéban, a parkolóval szemben volt egy turistákra optimalizált bor-, olaj-, ecet- és tésztabolt, megnéztük a legcsinosabb tésztákon, hol készítik, megjegyeztük, és igyekeztünk megtalálni a térképen a címet. Ez persze nem sikerült, mert nem volt elég jó térképünk, de az egyik tészta hátára az volt ráírva, hogy Lugagnanóban készítik, és amikor hazafelé tartottunk, egyszerre csak jött egy tábla, a lugagnanói lefordulóval. Meg sem csikordultak a kerekek, ahogy gondolkodás nélkül lehajtottam a jelzett irányba.
 

Észak-Olaszországban panificióból, azaz pékségből nincs hiány. Elvileg minden helyiségben van, persze nem ellenőriztem, de errefelé a falvak is olyanok, mintha városok lennének, helyes kávézókkal, boltocskákkal, műemlékkel, úgyhogy abszolút hihető.