Az újabb kijárási korlátozások előtti utolsó éttermi látogatásom a belváros szívében egy növényekkel teli, zöld kertben volt. Pont amiatt vonzott és kezdett el érdekelni, mert olyan, mint egy botanikus kert, ami azzal a képzettársítással jár, hogy ez csakis egy kiegyensúlyozott, kellemes hely lehet, ahol talán még a tudatos táplálkozásra is odafigyelnek.
Igen, már nagyon sokat írtak róluk, nagyon szépeket. Ezt most én is folytatom :D, csak „hétköznapiul”, és nem egy étel vagy étteremkritikus barokkos és cizellált mondataival.
Az ország tíz legjobb étterme között szerepel az „Anyukám mondta” nevű étterem, de én már azelőtt szerettem volna elmenni hozzájuk, hogy ezt tudtam volna. Az étterem neve megbabonázott, hiszen kinek ne dobbanna meg a szíve, kinek ne lenne bizalma azon nyomban, ha egy édesanya tanácsáról, intelméről, mondanivalójáról, pláne: főztjéről van szó. :D Vagyis a kíváncsiságomat már a névválasztás felkeltette.
Jamie két éttermét először Londonban látogattam meg. Kíváncsi voltam, hogy túlhájpolják-e, vagy tényleg annyira jó, ahogy én is reméltem a tévében, újságokban, könyvei által, fotókon keresztül megtapasztaltak alapján. Londonban nem csalódtam, azóta is lelkesen mesélem az ételeivel, éttermeivel kapcsolatos élményeimet.
A Kistücsök az ország legjobb éttermei között szerepel. Arra viszont, hogy az étterem Balatonszemesen van, ami a családi nyaralónktól mindössze 20 km-re található, csak Pünkösd hétvégén jöttem rá. Már akkor tudtam, hogy a nyáron biztos elmegyek hozzájuk.
A család külföldön élő része augusztus közepén látogatott haza. Eljött a megfelelő pillanat, hogy ízes borokat és magyaros ételeket kellemes közegben fogyasszunk, élvezve egymás társaságát – ha már erre évente csak egyszer-kétszer kerülhet sor.
Egy keddi nap reggelén hívtam az éttermet, hogy estére asztalt foglaljak. Kissé elkámpicsorodtam, amikor kiderült, hogy aznapra már egyáltalán nincs asztaluk. Csütörtök estére tudtam foglalni. Aznap reggel zuhogott, szürke volt az ég. Pedig én már elképzeltem, hogy a vacsora közben a boros poharakon majd átcsillog a nap és kellemes nyári szellő fújdogál... Ehhez képest úgy tűnt, hogy az eső elviszi nem csak a fesztiválozókat, de az én kedvemet is.
Csak késő délután kezdett derülni az ég, és mire az étterembe értünk, a nap kisütött, csillogtak a gesztenyefák levelei, és előkerültek a napszemüvegek is. A kis szívem újra mosolygott.
Hétköznap mentünk el vacsorázni ebbe az olasz étterembe. Még volt a napfénynek ereje, amikor az egyik ablak melletti asztalhoz leültünk. Pár asztalnál már csendesen beszélgettek a vendégek, a lemenő nap pedig egyre mélyebb csíkokat húzott a falakra. Három pincér fogadott minket egyszerre. Mindhárman kedvesen mosolyogtak. Végül a kopasz pincér lett az, aki követett minket a kiválasztott asztalunkhoz, és aki türelmesen válaszolt az ételekkel és italokkal kapcsolatos kérdéseinkre.
Fotó: KockacZukor
A konyha nagyon rugalmasnak bizonyult a fűszerezés kapcsán. Az étlapon a polipragus penne a csípős jelzővel volt feltüntetve. A mi érdeklődésünket a polip felkeltette, de izzadni nem akartunk a csípőstől. A pincér a kérdésünkre, hogy lehetne-e csak kicsit pikánsan, illetve natúr kérni a ragut, széles mosollyal jelezte, hogy ahogy a vendég parancsolja. Úgy éreztük, hogy egy igazi olasz tésztavacsorához nem kell feltétlenül bort inni. A választásunk az Aperol Spritz kesernyés ízére esett. Hűsített, feldobott, és a hétköznapokból kirángatott a rég nem érzett íz. A kopasz pincér a rendelés felvétele után rövidesen újra visszatért. Hozott nekünk kétféle helyben sütött házi kenyeret és olívaolajat előétel gyanánt. Nagyon tetszett az étterem „gondoskodása” - hogy addig se legyünk „tétlenek”, amíg az italunkat és ételünket meg nem kapjuk. A kenyérkéket megkóstoltuk. Ízesek és frissen szeleteltek voltak.
Fotó: KockacZukor
Fotó: KockacZukor
Közben lassan besötétedett, és a boltíves plafonokat, a rusztikusan kialakított falakat nem sokkal később már gyertyák világították meg. A vendégek száma egyre nőtt, és a mosolygós kopasz pincér hamarosan meg is hozta a polipragus pennét. Külön szervírozták a parmezánt és csípőset. A tészta al dente, olívától finoman csillogó volt. A látvány és az illatok tökéletes párost alkottak. Az ízek összhangban voltak: a tenger erős ízét a fűszerek kellően eltakarták, mégis tudtam, hogy polippal van keverve a tészta. A hatalmas, öblös tányéron első ránézésre kevésnek tűnt a mennyiség, de aztán csak többszöri szünet tartása mellett tudtuk megenni ezt is. Az árak közép kategóriásak, vagyis mindennap talán luxus volna itt enni, de egyszer-egyszer megengedhető.
Fotó: KockacZukor
Az étterem hangulatában inkább a sötétebb, hűvösebb, középkori jelleget viseli, de a gyertyák fénye mégis bensőségessé, otthonossá teszik a nagy tereket. A csendesebb elvonulásra is van lehetőség két személyes kis asztaloknál. Bár halk háttérzene szólt, nemigen volt meghatározó... de hát két, levegőt sem vevő, folyamatosan csicsergő nő mellett ez nem is csoda.
A mellékhelyiség számomra kétféle lehet. Ahol semmihez nem nyúlok hozzá, és ahol örömmel használom. Itt az utóbbi helyzet állt elő, a higiénia a teljes pontszámot megkapja.
Összességében elégedettek voltunk az étellel, a kiszolgálással és a hely hangulatával is, kellemes baráti estét töltöttünk itt el.
IL TERZO CERCHIO
www.ilterzocerchio.hu
1074 BUDAPEST, DOHÁNY UTCA 40.
Asztalfoglalás:
+36-1-354-07-88
- KockacZukor -
