Ki gondolná, hogy a forrásban lévő víznek ennyiféle fajtája lehet, ezeket mind meg lehet különböztetni, és mindegyik másra jó, ha főzésről van szó. A tészták kapcsán gyakran említjük a receptekben, hogy a „tésztát forrásban lévő vízbe tesszük, és megfőzzük". Az sem mindegy, hogy ez a víz mennyire forr.

Monica Carvalho, svájci születésű fotós és digitális művész Berlinből - nagyon szeret a szem számára kihívást jelentő vizuális játékokat gyerekkora óta. Amióta sajátos művészetében ki is élheti szenvedélyét, előszeretettel készít olyan fényképeket, amelyeknél a cél, hogy a szemünk megakadjon rajtuk, hogy kicsit elgondolkodjék az agy, hogy is van az adott felvétel. Mit is látunk valójában. Most is készült egy ételeket tartalmazó szürreális sorozata, természetesen erőteljes és profi fotós utómunkával, mellyel szeretne másokat inspirálni, más szemszögből láttatni. Neked hogy tetszik az efféle vizuális játék az ételekkel, fotókkal?

Éppen vidéken látogattam meg a szüleimet, és egy gyors édes, túrós tésztát akartam összedobni nekik, amikor Apukám lement a pincébe, és felhozott pár üveg befőttet. Amint megláttam az üvegeket, már tudtam, hogy akkor én most feldobom egy kicsit ezt a túrós tésztát. :-) Készítettem meggyszószt, és egy időre sütőbe dugtam minden hozzávalót. ;-)

Hozzávalók: 

• 150 g Gyermelyi Vita Pasta spagetti
• 2 ek Gyermelyi búzafinomliszt
• fél üveg meggy befőtt
• 2 ek cukor
• 1 csomag vaníliás cukor
• 3 dl tej
• 200 g túró
• 1 ek margarin

Elkészítés: 

A tésztát kifőzzük.

A meggyet két deciliter tejben elkezdjük forralni, közben egy kis tálban lisztet és tejet keverünk össze. Utóbbit a már forrásban lévő meggyhez adjuk, összekeverjük, adunk hozzá cukrot, és hagyjuk besűrűsödni. A meggyszószhoz adjuk a túrót, majd összeforgatjuk a tésztával, és egy margarinnal kikent, lisztezett sütőformába öntjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon 25 percen át sütjük.

Jó étvágyat!

Készítsünk az édes tészta mellé káposztalevest tejföllel. :-)

- KockacZukor -

Aki szereti a sajtot, annak ez a recept maga a mennyország, amint megláttam, gondoltam lecsapok rá, mert gyengéim a finom sajtok. Ugyanakkor nem biztos, hogy minden sajtot egyszerű beszerezni a hozzávalók közül. (Érdemes kirándulást tenni főzés előtt egy sajtüzletbe vagy delikátba.) Lehet helyettesíteni, a lényeg, hogy legyen közte lágyabb, puha sajt és legyen keményebb, erőteljesebb ízű is.

Hozzávalók:

2 evőkanál vaj
1 evőkanál extra-szűz olívaolaj
Kb. 5dkg pancetta (húsosabb baconnel is megoldható)
5 dkg Taleggio sajt (puha, pikáns tehénsajt; helyettesíthető camembert vagy más aromás sajtokkal)
5 dkg Bel paese sajt (zsíros, lágy sajt; mozarellával helyettesíthető)
5 dkg Gorgonzola
5 dkg Fontina sajt (félkemény, zsíros sajt; könnyen olvadó sajttal érdemes helyettesíteni,
Ementáli, Gruyere)
5 dkg mascarpone
5 dkg füstölt vagy friss ricotta
2 dkg reszelt parmezán
¾ bögre habzóbor (fehér)
1 fokhagymagerezd
fehérbors
1 evőkanál finomra vágott petrezselyem, esetleg snidling
1 csomag spagetti (fél kg.)

Elkészítés:
Egy nagy serpenyőben felolvasztjuk a vajat és hozzátesszük az olívaolajat, majd a pancettát. Addig pirítjuk kevergetve, amíg a pancetta elkezd barnulni (kb. 5 perc). Majd a serpenyőt levesszük a tűzről és mindent kiveszünk belőle, 1 kanál zsiradékon kívül. Félretesszük. A serpenyőbe beletesszük a 7 sajtot, a bort, az összepréselt fokhagymát, borsot és folyamatosan kevergetjük, míg a sajt el nem olvad és egységes, puha nem lesz. Addig főzzük, míg a sajt buborékolni kezd. Bőséges vizet forraljunk a tésztához, sózzuk. Majd tegyük bele a tésztát, főzzük meg, kevergetve, hogy ne ragadjon össze. Ha kész, tegyük a tésztát egy tálba, öntsük rá a sajtot, keverjük össze és végül szórjuk meg petrezselyemmel (vagy apróra vágott snidlinggel). A sok sajt miatt ugyanakkor érdemes valamilyen könnyű salátával vagy sovány hússal tálalni.

Amikor múltkor egy húsos ételhez citromos szószt/szaftot készítettem, amit tésztával ettünk, akkor gondolkodtam el rajta, hogy milyen sok mindenbe is jó ez a már régen nem egzotikus gyümölcs, ami mindennapos része lett az életünknek, az étkezésünknek. Nagyon jól hasznosítható a konyhában, ráadásul a benne lévő sok C-vitamin miatt nagyon egészséges is. Mármint, ha sikerül kezeletlen héjút találnunk.

Nagyon frissítő és igazán pikáns ízt adhat sok szósznak, mártásnak, ha adunk hozzá egy kis citromlevet vagy citromhéjat. Na, de hogy érdemes például a héjat reszelni, hogy ne legyen kesernyés?

Az egyik tanács az, ha van kézi reszelőnk, akkor ne a gyümölcsöt mozgassuk a reszelőn, hanem fordítva, a reszelőt a héjon, így jobban is látjuk, mit csinálunk, nem „borotváljuk" kétszer ugyanazt a foltot, és nem vágunk bele a fehér, keserű héjba. A másik ok, hogy így könnyebben összegyűjthető a lereszelt forgács, nem hullik szerteszét a reszelő alatt. Persze ezt nagyobb méretű eszközzel már nehéz megvalósítani. Abban az esetben marad az odafigyelés.

Ha egy recept csak citromlevet ír elő, akkor sem érdemes a héjat kidobni, hiszen a lereszelt héjat mélyhűteni is lehet, ha teáskanálnyi adagokban kis csomagocskákba fóliázzuk, a levegőt jól kinyomkodva, akkor ezeket egy zipzáras hűtőtasakban a fagyasztóba tehetjük, akár három hónapra, így később is felhasználhatjuk, ahelyett hogy kidobnánk.

Végül, hogyan facsarjunk ki a lehető legtöbb citromlevet, már ha kézzel futunk neki a dolognak? Ne félbe vágjuk, hanem szeletekre a citromot, ráadásul úgy, hogy a közepét körbevágjuk. Így sokkal több gyümölcsfelszínhez jutunk, amiből szó szerint akár csavarással kifacsarhatjuk a levet, mint a vizet egy mosott ruhából.

Luke Vincentini, tortaművész áll leejtős kreálmányaira bukkantunk az Instagramon. Desszertjei extra finomak, de ez neki már nem nagy szám, így extra módon ráment a külcsínyre is a belbecs mellett. Az élethű és díjnyertes kreatív formatorta az, amelyik nem tortának néz ki első ránézésre, na, ez a kihívás abszolút sikerült neki, szerintünk eddig a nekünk tetsző legjobban. #tortatrend

Forrás: Instagram

Nem harap, hisz nem is rák. Semmi köze hozzá, valami sneci van aromásítva rákízűre, viszont egy szép rákocskás, garnélás pastát akár tönkre is tehet, ha spórolásból surimit teszünk hozzá, úgy, ahogy hallal sem szoktuk keverni a rákos ételeket.

Tehát, ha nem dőlünk be az átlátszó rák-image-nek, akkor szabad a pálya, lehet vele csinálni bármit. Megmondom, mit érdemes. Tapasztalatból tudtam, ha kicsire vágom, akkor szétolvad és az íze is elmegy, ezért a rákrudacskát hosszában vágom kétfelé, majd rádobom az olíva és vaj keverékében kis lángon melegedő félbevágott fokhagymákra, hozzáteszek pár csípős zöldpaprikakarikát, vagy valami ilyesmit, aztán továbbra is lassún (ha feltekered, a surimi elengedi azt a kevéske kis ízét is) kicsit megpirítom – ekkor, ha lett volna otthon vodka, valószínűleg meglocsoltam volna, majd lazán flambírozom, de nem volt, ezért ezt csak képzelem -  aztán fellocsolom egy kis főzővízzel, majd egy kis tejjel, esetleg tejszínnel, végén, ha van otthon valami zöld (újhagyma, snidling, stb), akkor egy keveset ráaprítok, illetve nyilván a parmezán sem tesz rosszat neki. Én itt csak egy pár karika zöldpaprikáig jutottam.

A surimi így ernyedt rongycafatokként pihenget a tésztánkon, kicsit, mintha egy szétszedett sushit applikáltunk volna rá, és lehet élvezni a kicsit kényes állagát is, szóval, nem kell félni a surimitől, csak máshogy kell vágni. :)

Persze nyilván mást is lehet vele csinálni. Ti mit csináltok vele különben?

Néhány napja éjszaka rettenetes dörgésre és villámlásra ébredtem hajnali háromkor. Több ablakban is láttam fényeket, sokan felriadtak az erős hangokra. Nem aludtam ki magam, az egész napom kótyagosan telt. Este korgó gyomorral értem haza, de nem volt kedvem és erőm bonyolultat készíteni, így egy finom egytálétel mellett döntöttem. Amíg sült a sütőben, én fél órára le is dőltem...

Hozzávalók:

• 200 g Gyermelyi csusza tészta
• 400 g csirkemell
• 60 g vaj
• 3 dl tejföl
• 200 g reszelt sajt
• 1 csokor petrezselyem
• só
• bors

Elkészítés:

A tésztát kifőzzük. A csirkemellet kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, és forró serpenyőben, vajon, pirosra sütjük. A reszelt sajtot a tejföllel, a felaprított petrezselyemmel és a hússal együtt a tésztával összekeverjük. Egy tűzálló tálat kivajazunk, és beleöntjük a tésztaegyveleget, tetejére még reszelt sajtot szórunk. Előmelegített sütőben 180 fokon 30 percig sütjük.

Jó étvágyat! 

A főétel mellé javasolok egy könnyű frankfurti levest. :-)

- KockacZukor -

Különös trend terjeng a neten, azon gyümölcsök, zöldségek lecsupaszításáról, amelyeket egyébként nem szoktunk meghámozni. Egyesek élnek-halnak ezért, már Youtuberek is szakosodtak erre a területre, itt van mindjárt egy bejegyzés, amit több mint 3 millióan néztek már meg arról, hogy milyen különösen néznek ki meghámozva például az eper vagy a szőlőszem. Én is meg szoktam hámozni egyébként a grapefruitot a belső hártyájától, mert keserű, de ennél durvább dolgokra nem vetemedtem. :)

Klikk a videóra:

Ha levestészta, akkor nem csak cérnametéltből áll a világ. Szerencsére. Véletlenül sem szeretném bántani a sokak által kedvelt fajtákat, mert van, aki meg éppen enélkül a tészta nélkül nem tud elképzelni egy jó vasárnapi húslevest, de nekem túl vékony, és túl könnyen „kiszökik" a kanálból például a cérnametélt. Nézzünk körül, milyen egyéb lehetőségek vannak még.

Némely helyen írják, hogy a spagetti is alkalmas levestésztának, ha feldaraboljuk. Valóban. Bár soha nem éreztem eddig rá késztetést. Ahogyan például a pennére sem gondoltam, mint alkotóelemre, pedig nem egy nemzetközi receptben látható hasonló. Ezt a receptet talán érdemes kipróbálnotok, nekünk bevált:

Hozzávalók:

• ¾ bögre répa
• ¾ bögre zeller
• ½ bögre hagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 2 evőkanál friss petrezselyem
• 4 ágacska kakukkfű
• 17 dkg csirkemell
• 2 evőkanál vaj
• 2 bögre tejszín
• 1 és ½ bögre penne
• 2 bögre húsleves lé
• 2/3 bögre borsó

Fűszerek: só, bors, fél teáskanál zsálya, 2 babérlevél
2 evőkanál liszt, 2 evőkanál olívaolaj
½ bögre száraz fehér bor

Elkészítés:

- daraboljuk fel a hagymát, a répát és a zellert is, keverjük össze őket, majd a tegyük bele az összenyomott fokhagymát
- vágjuk vékony csíkokra a csirkét, sózzuk, borsozzuk
- pirítsuk meg a csirkét egyenletesen, szép világosbarnára, majd pároljuk 5 percig, mikor kész, tegyük félre a húst, de tartsuk meg az edényt
- tegyük vissza a főzőfelületre, elég olaj legyen az alján, hogy elfedje, ha meleg adjuk hozzá a zöldségeket és a zsályát, ízesítsük sóval, borssal
- süssük, gyakori kevergetés mellett, amíg megpuhulnak a zöldségek
- ha a hagyma átlátszóvá vált, tegyük hozzá a vajat, és olvasszuk fel, adjuk hozzá a lisztet, kevergessük
- öntsük bele a bort, tegyük bele a kakukkfüvet és a babérlevelet, tejszínt és a húslevet, forraljuk fel
- tegyük vissza a fazékba a csirkét, tegyük bele a tésztát, újraforrásig, aztán főzzük alacsonyabb lángon 15-20 percig időnkénti kevergetés mellett, amíg megpuhul a tészta és a csirke
- vegyük ki a kakukkfüvet és a babérlevelet, kóstoljuk meg a fűszerezést, aztán tegyük hozzá a petrezselymet és a borsót
- további 3-5 percig főzzük közepes lángon
- ha kész, tálaljuk

Soha nem tudok ellenállni egy jó kis fúziónak. Elismerem, hogy a lecsós tészta nem egy világrengetően innovatív ötlet, de valakinek ki kellett próbálnia. Nem a kedves olvasó dolga, hogy kockáztassa az ebédjét légből kapott ötletekért. :)

Ahogy nő a tapasztalatom, a lecsó is egyre finomabb lesz, már nem a különféle disznószármazékok helyes és túlnyomó arányaiban látom a siker kulcsát, hanem pl. a paprika helyes megválasztásában – nyár végén nem ritka, hogy fonnyadt kápiát árulnak lecsópaprika árban. Ilyenkor érdemes bevásárolni. A kápia ízben gazdag, édes, savanyú, intenzív, ráadásul gyönyörű élénkpiros színt kölcsönöz a lecsónak. A lecsópaprika használatát már a minimum felé tolom, egyszerűen silány íze van, addig jó, amíg észrevehetetlen. A lecsó amúgy is híres a variálhatóságáról – tojásos, rizses verzióit soha ki nem állhattam.

Persze nem voltam igazi radikális szintetizátor, mert nem pennét vagy rigatonit hívtam a tésztához, hanem egy jól kézre eső, szinte magától értetődő - szabálytalan négyzetlapocskákból álló - csuszatésztát. De annyit azért megtettem, hogy egy serpenyőben némi olívaolajon két átnyomott fokhagymát és csilit melegítettem, aztán ráborítottam a csuszatésztát, majd apróra vágott bazsalikomot, mentát, rá egy diónyi vajat, egy kanál főzővizet, és hagytam pár percig összeérni ezt az olaszos gondolatot.
Szervíroztam, majd a tetejére lecsót szedtem. A piros lecsólé szépen összefolyt a tészta fokhagymás, vajas, olajos zsírjával, és együtt kifejezetten kellemes ízű fogást adtak. Tehát semmi akadálya annak, hogy ha csak egy fél adag lecsó maradt otthon, némi fokhagymás csuszatésztával örvendeztessük meg.  :)

Végre fény derült a miértre. Lehet, hogy mások számára ez egyértelmű volt, de én sokáig nem voltam tisztában azzal, hogy miért is ne tegyünk olajat a tészta főzővizébe. Vannak, akik így csinálják, vannak, akik úgy, ki-ki ragaszkodik a módszeréhez.

Valaha én is hallottam, ami ma már közkeletű, hogy azért kell olajat tenni a vízbe, hogy a tészta ne tapadjon össze. És valóban, ez hasznosnak is tűnt, bár ha nem szósszal készült, akkor a leszűrés után, ha egy kicsit hűlt, mégis egy összeállt csomag lett belőle.

Aztán persze ugyanígy sok helyen olvastam, hallottam, hogy nem szabad olajat a vízbe tenni. De miért is? Mit árthat? Most egy cikkben végre felfedeztem a magyarázatot, ami meggyőzőnek tűnik, és talán másnak sem volt a dolog egyértelmű és világos, hogy akkor a szósz, úgymond lecsúszik a tésztáról, nem tud úgy megtapadni a felszínén, mintha simán vízben főzzük. Így a tészta nem szívja be, nem veszi át igazán az ízeket. Így tulajdonképpen a gasztronómiai élményből veszítünk.

Az összeragadást pedig úgy akadályozhatjuk meg, hogy a főzés első pár percében kevergetjük a vízbe dobott tésztát. Ugyanis az első néhány percben oldódik le a keményítő a tészta felszínéről, így ha a tészták ilyenkor egymáshoz érnek, összeragadnak, és gyakorlatilag együtt főnek meg.

Az ízek igazi összekeveredéséhez azt is érdemes tudni, hogy forró tésztát (nem leöblítettet) forró szósszal kell keverni. A leöblítés a kihűtésen kívül azért is rossz ötlet, mert lemossuk vele a tészta felszínén maradt kis keményítőt, ami egy kicsit megsűríti a ráöntött szószt. Sőt tojásos tésztaszószok esetében azért sem árt egy kis főzővizet megőrizni, mert ha ezt belekeverjük a szószba, mielőtt hozzátennénk a tésztát, akkor a tojás nem ugrik össze nekünk „rántottává", amikor hozzáér a forró tészta.

Az öblítés csak tésztasaláták esetében képzelhető el, és a szokás egyáltalán onnan eredhet, hogy régen nem 'al dentére' főzték a tésztát, hanem sokkal puhábbra, és a hideg vízzel kvázi sokkolták, hogy ne legyen pépes.

Soha ne törjük össze főzés előtt a hosszú tésztákat!

A Spagetti vénboszorkány módra tulajdonképpen egy carbonara alaprecept, amit cukkinival megbolondítunk.

Mivel a feltét gyorsan elkészül, először a tésztát teszem oda főni. A nagy kérdés, mennyire legyen sós a víz. Alaphelyzetben lehet nagyon, mint a tenger Szicília partjainál, hiszen a víz döntő többségét úgyis leszűrjük, de azért nem árt vigyázni (hogy miért, az majd később kiderül).

Már lobog a víz, amikor elkezdem megcsinálni a feltétet (egy tésztablogon az ilyesmit nyilván nem kell külön hangsúlyozni, de azért néha nem árt elismételni: a tésztát nem törjük el, egyben tesszük a vízbe).

Hozzávalók:

• Fokhagyma egészben (mert lusták vagyunk összevágni; mert ki lehet szedni a gyereknek, aki általában nem szereti; mi viszont igen, különösen a krémes belseje miatt. Addig pirítom, amíg az egyik oldala barna nem lesz.)
• Háromfajta hús (prosciutto, ham, bacon)
• 100 gramm tészta / fő
• 10-15 dkg hús / fő
• 10-15 dkg cukkini / fő
• 700 ml tejszín (esetleg lehet egy része tej)

Amikor a tészta bekerül a lobogó vízbe, érdemes belehúzni, hiszen alig pár percünk marad, és az időzítés ebben az esetben (is) fontos. A tésztát al dentére főzzük, hiszen egybeforgatjuk majd a szósszal, ahol tovább fő még egy kicsit.

Amikor a sonkának színe lett, a fokhagyma pedig szép barna, jöhet a lényeg, a cukkini (jó sok), egyenesen rá a húsra és a fokhagymára.

Miközben a tészta puhul, a cukkini pedig szépen összefő a sonkával és a fokhagymával, gyorsan előkészítem a tejszínt. Kerül bele három tojássárgája, petrezselyem és sok (SOK) bors. Majd 2-3 kiskanál vegeta, ételízesítő – ha egy olasz rákérdez, letagadjuk, nem vitás... A tejszínbe belereszeljük a sajtot (a legjobb persze a parmezán, de ha már van, amit nem árulunk el a képzeletbeli olasznak, akkor az az, hogy mi mást használtunk), és ezzel a szósz része kész is.

A tésztát leszűrjük (egy kis vizet benne hagyunk), majd az egészet összeöntjük, és egy kicsit még hagyjuk összefőni. Nem sokáig persze, elvégre nem rántottát készítünk, de a gázon eltöltött kis közös idő csak a javára válik.

Immár csak a tálalás van hátra (és a jó étvágy), nekem pedig annyi, hogy eláruljam a recept kényes részét, az pedig a só. Amivel ebben az esetben azért érdemes különösen vigyázni, mert a háromféle sonka miatt könnyen túl sóssá válhat a spagettink. Ráadásul utánasózni sem szeretünk, szóval ez ennél a receptnél trükkös pillanat.

De szerintem simán megéri, mert egy gyorsan elkészíthető, egyszerű, de nagyon finom tésztaétel a jutalom.

Jó étvágyat! :)

Az olajos-fokhagymás a legjobb improvizatív alap, és most erre próbáltam rá a siófoki piacon beszerzett szabadföldi paradicsomot, melynek különös ismertetőjele, hogy egy csomó példánynak komikus kis orrocskája van, és van íze is.

Igyekeztem egy kicsit megpörkölni a fokhagymát, miközben érzésre – jó ritmusban – adtam hozzá a kevesebb hőkezelést igénylő alapanyagokat. A már karamellizálódó fokhagymadarabokra kb 2 percnyi sütési időre rászórtam a kis szilánkokra vágott citromhéjat, aztán egy szűk percre a chilivagdalékot, majd kb. 15 másodpercre az apróra vágott petrezselymet. Ebbe beleszedem az al dentére főtt spagettit, és összeforgatom az olajjal.  

Még reggeli után felvágtam 5 szem paradicsomot, és némi apróra vágott bazsalikom és olívaolaj társaságában a hűtőbe tettem. A tepsiben összeforgatott tésztára jött rá a hideg paradicsom-konkasszé, majd tálaltam.

Jóféle nyári étel, igyunk mellé fröccsöt.

Az aglio e olio és a pomodoro e basilico típusú 15 perces tésztaételek üdítő alternatívája, a dió és a tészta összetevők azonban senkit ne tévesszenek meg, ez az étel sós ízvilágú, 2 "titka" pedig a dió illetve a főzővíz: előbbit mindenképp természetes formájában alkalmazzuk, meg se forduljon a fejünkben előre gyártott, cukros "diópótló dióízű őrlemény" jellegű termékekkel helyettesíteni. Utóbbi pedig kiváló állagot illetve ízt ad a ricottás-diós szósznak, anélkül hogy tejszínt használnánk a "krémesítéséhez".

Amíg a tészta főtt, a diót egy pohár segítségével durvára törtem, majd vajon 2-3 percig pirítottam. Aztán a ricottát hozzákevertem, és a tészta főzőlevével lazítottam, sóztam-borsoztam. A tésztával összekevertem, olívaolajjal csinosan meglocsoltam. Ahogy a képen is látszik, kevés olívaolajon fonnyasztott bébi spenóttal még tovább turbózható az élvezet. :)