A Gyermelyi-szortimentben rizsszem néven futó tésztaforma még soha nem ihletett meg. Azt hittem , ez valami speciális levesbetét, melynek helyes használatához minimum falusi nagymamának kell lenni. Úgyhogy meglepődtem, amikor a Rakottkerten ezt a kifejezetten inspiráló salátát és ezt az olasz levest megtaláltam.

Orzo, vagy olasz néven risoni a nagyszemű rizs formájú tészta. Népszerű levesbetét többek között az olasz és a görög konyhában, de egytálételek alapanyagaként is kitűnő, mert remekül átveszi az ízeket.
Próbára tettem most mindkét helyzetben, készítettem belőle egy nagyon üdítő görög citromos húslevest és egy nagy adag salátát grillezett zöldségekkel, öntettel. Egyik jobb volt, mint a másik.

Folytatás és recept a Rakottkerten >>>

Petra valóságos művésze a tésztának. Nemcsak a technikában precíz és innovatív, de a tészta filozófiájában is verhetetlen – olvassátok csak el az alábbi idézetekkel és filozófiával tarkított útmutató a fusilli készítéséről.

"Az érintésben energia van, csodát tévő energia.” (Adam J. Jackson)
Az érintés összeolvaszt a tésztával, eggyé válsz vele... nincsenek korlátok, nem foglalkoztat az idő múlása, a jelen pillanatban (MOST) vagy és a tevékenység által eljutsz belső forrásodhoz, ahol a szeretet lakozik. A szereteted a fűszer, tőled, általad válik csodálatossá a TÉSZTA.
Folytatás a Tiszta Tészta blogon >>>

A Dining Guide riportere HP megkóstolta Jamie Oliver főztjét a kingstoni Jamie's Italianban, és a rákos linguine elfogyasztása alatt egszerűen elhitte, hogy Jamie valóban olasz lett.

Jamie Oliver, a tv szakácsból lett sztárséf hitvallása a következőképp hangzik: „Fiatal korom óta totálisan elkábultam az olasz emberek étel, család, és az élet iránt érzett szerelmétől, szenvedélyétől és felfokozott hevületétől, függetlenül attól, hogy valójában honnan valók, milyen szegények vagy gazdagok. Ez az, ami a mindenki számára elérhető, de minőségi ételek iránti szenvedélyemet megalapozta. Bárcsak olasznak születtem volna: az életstílus, a konyhaművészet, a tradíciók és a dialektusok olyan változatossága jellemzi őket, amiért én, mint szakács, elbűvölően érdekesnek találom ezt az országot, és ez inspirált engem arra, hogy megalkossam a Jamie’s Italian-t.”

Folytatás a Dining Guide-on >>>

Lehet, hogy igazságtalan vagyok, de a Leroytól eleve nem vártam sokat. A berendezés, a design, a logó, az egész hangulat azt sugallja, hogy olyan közönséget vesz célba, amelyik nagyon vágyik a szépre, jóra, kifinomultra, de a műveltsége, tájékozottsága nincs meg hozzá, ezért beéri elnagyolt, ötlettelen utánzatokkal, feltéve, ha eléggé hasonlítanak a lakberes magazinok fényképeire.

Olasz kajáldák Zamárdiban egy őshonos tollából.

Üvöltözős Mauro helyett egyen inkább Antonionál, én azt tanácsolnám. Mindnyájan ismerjük a jó öreg Mauro pizzériáját, ami még ifjúságunk derekán Il lag-ora/A tónál névre hallgatott, és mit ad isten tényleg az isteni tónál volt, azaz még mindig van, Zamárdiban.

Folytatás az Egy lokálpatrióta feljegyzéseiben >>>

Végre egy kis haladás a fővárosi exotic street-food témában! Az utolsó érdekesség a KisParázs volt évekkel ezelőtt. Azóta nyílt egy Thai Wok a Kálvin tér mögött, de az annyira rossz volt, és főleg annyira magyarosan rossz, hogy nem volt kedvem fárasztani vele a közönséget.

Egy nap a Kistücsökben from E-motion Produkció on Vimeo.

... nem telhet el tésztagyúrás nélkül. A Más Tésztának van egy nyitott meghívója a konyhára, hogy meglesse tésztagyúrást, amit igyeskszünk még ezen a nyáron beváltani. Addig is ez az imagevideo

Váncsa István a borjuhús és a mángold kapcsolatáról értekezik a Táfelspiccen, így jön a képbe ez a piemonti specialitás.

Tíz deka borjúvelőt hideg vízben megáztatok, lehártyázom, sós-citromos vízben öt percig blansírozom. Vajon megpárolok húsz deka apró kockára vágott borjúhúst, hozzáadom a leszűrt és lecsöpögtetett velőt, beleszórok tíz deka előfőzött, felcsíkozott mángoldlevelet, öt deka elmorzsolt kenyérbelet, összefőzöm majd leveszem a tűzről. Amikor langyosra hűlt, hozzáadok öt deka ricottát és egy felvert tojást, szerecsendiót reszelek rá, sózom, borsozom, összegyúrom.


Folytatás és recept a Táfelspiccen >>>

A zöldborsóba a Locatelliben szerettem bele. Azóta tart az egyoldalú viszony, mert még nem ettem ahhoz fogható zöldborsót. Talán majd Reni receptje a gyönyörű fotóval…

Az a helyzet, hogy imádom a carbonara spaghettit. Az eredetit. Viszont én szoktam szezonális zsenge zöldségekkel is készíteni, persze ekkor már szentségtörés lenne a carbonara jelzőt ráaggatni az ételre. Mindenesetre a szósz ugyanaz, csupán egy kis zsenge borsó (vagy cukkini, esetleg padlizsánkockák stb.) társul mellé.

Folytatás és recept az Élet Napos Oldalán >>>

A baccala egy kisebbségi komplexusban szenvedő sózott tőkehal, amit 12 óra forró- és hidegvizes áztatással kell elkészíteni. A streppe meg egy ritka tájjellegű frisstészta, durván négyzetalakú cafatokra tépkedve – félúton a nokedli és a spagetti közt. Nagyon kellemes kompozíció néhány hihetetlenül ízes paradicsommal a genovai óváros kapujában.

Van élet a pesto genovesén túl, mindjárt ott van pl. a salsa di noci, ami szintén ligúriai specialitás. Dió, parmezán, esetenként tejbe áztatott kenyérdarabok, majoranna, esetleg bazsalikom és persze olívaolaj kell hozzá, ki hogy készíti. Alapesetben pansottival kínálják, ami egy ligúr batyutészta, háromszög alakú ravioli gyakorlatilag.
A tésztaboltban azonban a corzetti volt a legfurább alakú ligúr pasta, ezért azt hoztam haza, és az üveges nocci szósz alá is az került. A corzetti nagyon kellemes kis ruganyos lapocska megfőve, a noci engem túlságosan is emlékeztet a dióstészta ízére, ezt sok fokhagymával igyekeztünk elnyomni. De még így sem igazán karakteres cucc, persze lehet hogy nem a legjobbat vásároltam.

Másrészt otthon is simán elkészíthető – recept itt >>>

Corzetti alla salsa di nocci

Van élet a pesto genovesén túl, mindjárt ott van pl. a salsa di nocci, ami szintén ligúriai specialitás. Dió, parmezán, esetenként tejbe áztatott kenyérdarabok, majoranna, esetleg bazsalikom és persze olívaolaj kell hozzá, ki hogy készíti. Alapesetben pansottival kínálják, ami egy ligúr batyutészta, háromszög alakú ravioli gyakorlatilag.

A tésztaboltban azonban a corzetti volt a legfurább alakú ligúr pasta, ezért azt hoztam haza, és az üveges nocci szósz alá is az került. A corzetti nagyon kellemes kis ruganyos lapocska megfőve, a nocci engem túlságosan is emlékeztet a dióstészta ízére, ezt sok fokhagymával igyekeztünk elnyomni. De még így sem igazán karakteres cucc, persze lehet hogy nem a legjobbat vásároltam.

Másrészt otthon is simán elkészíthető – recept itt

http://renidani.blogspot.hu/2012/01/dios-teszta-azaz-pasta-alla-salsa-di.html

A pasticceriában alapvetően süteményeket lehet kapni, de van, hogy a funkciók összefolynak, és előkerülnek a helyben gyúrt pasta frescák, súlyosabb esetekben a focaccia és a száraz tészta - bámulatos választékban.

nem tudom mi. Pizzatésztához hasonló, de vastagabbra sütik, a tetejét megszurkálják és olívaolajat vagy disznózsírt öntenek rá, azzal sül meg. Frissen ropogósan nagyon jó, de órákkal később is ehető, másnapra a sok zsiradéktól megöregszik. Végtelen sok verzió elképzelhető: a fentieket Ligúriában kóstoltuk, az olajbogyós nagyon finom volt, a többi sem rossz, de azért érdemes figyelni a frissességre.


 

A borsó erősen alábecsült anyag, nyákos főzelékek, pörköltszaftok alá temetve jutunk hozzá, de amióta megkóstoltam Locatelli nyári salátáját, amiben a borsó énekelte a szólót, tudom, hogy a borsó bármire képes, ha finom.

A molekuláris gasztronómia ikonikus tésztaalkotása Ferrán Adria átlátszó raviolija burgonyakeményítőből és szójalecitinből készül és nemcsak, hogy áttetsző, de ha folyadék éri, azonnal elolvad – ideális esetben a vendég szájában. Mivel a filmszerű tészta úgy olvad el, hogy feltapad a szájpadlásra, ezért, azaz ennek elkerülése végett evés előtt közvetlenül valamiféle vizes folyadékba mártjuk. Ma már beszerezhető az átlátszó ravioli a link alatti linken, és itt a recept is, úgyhogy lehet molekularizálódni >>>