Noha régóta tudjuk, hogy nem csak az olasz eredetű száraztészta van a világon, még a Más Tészta is teljesen olasztészta-központú blog, ami nem véletlen: az olasz tésztakultúra olyan gasztronómiai és életszemléletet képvisel, ami az egész világon közérthető, szerethető és azonnal felismerhető, mégis végtelen szabadsággal variálható. Az olasz konyha alapvetően a szegénykonyhából - a cucina poverából – származó ételekkel hódította meg az emberiség hasát, míg a francia konyhaművészet éppen a másik végletben jeleskedett – királyi udvarok, és csúcséttermek kedvenc fogásait tette az asztalunkra. Nem véletlen hát, hogy az átlagember kevésbé ismeri a francia tészták világát. Michel Roux Tésztavarázs című könyve most ezt a lenyűgözően kifinomult kultúrát teszi elérhetővé az olvasói számára.

A medvehagyma túlhalászása valószínűleg nemzeti betegség, mert Reni pont úgy járt, ahogy mi, úgyhogy ő is egy ideje főképp medvehagymás posztokkal bombázza az olvasóit – csak egy kicsit kifinomultabbakkal, mint én.

Bár az előző bejegyzés is medvehagymás volt, úgy gondoltam, hogy felteszem még ezt is, amíg szezonja van, mert ki tudja, hogy mikor lesz alkalmam legközelebb blogolni. Most is csak 10 percet adtam magamnak erre, úgyhogy bele kell húznom. Még jó, hogy a recept elkészítése sem hosszabb 10 percnél, tehát talán leírni is sikerül ennyi idő alatt.

Folytatás és recept az Élet Napos Oldalán >>>

Mások is észrevették a medvehagymadivat kóros jellegét >>>

Hülye vagy? Gazdagok vagyunk! Ezt K mondta, amikor hazajött az egynapos fűzfői kiruccanás után, melyen talált egy végeláthatatlan medvehagymamezőt, aztán megnézte itthon a boltban a medvehagyma árát, és összeállt a fejében az évszázad biznisze.

Ted Aprajev múlt heti cikkében >>> nem találta a hunságot a hun vezérről elnevezett Iskola utcai Atakám Bisztróban, ezért én is megnéztem, hátha élesebb a szemem. Meg ő elfelejtette letesztelni a tésztát, így maradt is dolgom.

Otthongyúrók figyelmébe ajánlanám ezt a kövér kis tésztafélét - könnyű és hálás meló + recept a Pasta e Bastáról >>>

Milyen szószba fojtanátok? Szarvasgomba? Kéksajt? Szardella?

Nem tűnik egy bonyolult dolognak, csak azt nem tudom, hogy lehet megoldani, hogy a virsli kb 1 perc alatt fő meg, a tészta meg minimum 7-8. Hogy nem fő szét a virsli? És azért valami szószt is adnék hozzá.

Nem harap, hisz nem is rák. Semmi köze hozzá, valami sneci van aromásítva rákízűre, viszont egy szép rákocskás, garnélás pastát akár tönkre is tehet, ha spórolásból surimit teszünk hozzá, úgy, ahogy hallal sem szoktuk keverni a rákos ételeket.
 

MBTBD kimerítő, novelisztikus összeállítást közöl a ramenről, a korábban már előkerült Tampopóról, és az Ando féle gyorstésztáról a Bűvös Szakács blogon. Nem szabad kihagyni és nem is érdemes >>>

Érdekes kezdeményezés a Based on Pig nevű csoport munkája. Szociografikus, tudományos ihletettséggel kutatják a mindennapi étkezés különféle területeit, majd művészi igényű összegzéseket készítenek róla. Egyik fő csapásirányuk a tojás – akárcsak nekünk >>>

 

Dél körül mostanában beírom a facebookba, hogy Márgál, és megnézem, mi az aznapi menü, mert Gál Attila azt találta ki, hogy becsületkasszás vendéglátással hozza közelebb az utca emberéhez az amúgy nem éppen olcsó gourmet-konyhát, amit a Király utcai éttermében visz.

Mivel én már a legtöbb tésztareceptemet megfőztem, ezért úgy döntöttem, mások konyháiba fogok elnézni. Ennek első változata az, hogy bekéredzkedtem a Chefparade Főzőiskola régóta nagy sikerrel futó pastaparádé kurzusára (>>>).

Jó félórás késéssel kezdünk, végül a három hiányzó egyáltalán nem fut be. Kedves fiatal srác a szakácsunk, Péter András, tavaly érkezett haza nyolc év olaszországi szakácskodás után, elég határozott elképzelései vannak az olasz konyháról és a tésztaételekről. Bele is vágunk azonnal, mindenféle alapművelettel kezdjük, paradicsomhámozás, hagymaszeletelés, ezeket sem árt megtanulni. A srác olyan szinten profi, hogy ha szeletelni kezd – elképesztő sebességgel - akkor soha oda nem néz, nehogy véletlenül elvágja az ujját.



Közben nem mindig tudjuk pontosan, mit miért csinálunk, a fenti dolgok pl. egy paradicsomszószhoz kellenek, de képtelen vagyok rájönni, hogy a háromféle tervezett étel közül, melyikhez kell paradicsomszósz. Végül persze megtudom, de az elejéről kicsit hiányzott valami összefoglaló – talán a csúszás miatt.

Amúgy jól van összerakva az együtt töltött három óra. Először feltesszük a hosszan fővő dolgokat, pl. paradicsomszósz, aztán meggyúrjuk a tésztákat, majd elkészítjük a töltelékeket, és végül nekiállunk tésztát nyújtani.



Laza kézzel adagolom a szerecsendiót és a borsot, így az első kóstolásnál kiderül, hogy a ravioliba szánt spenótos rikottás töltelékem pszichedelikus szer lett véletlenül, de akkor már nincs visszaút. Ezen kívül tele vagyok sikerélménnyel, mindennel én leszek kész először, amit nem tudok hová tenni, mert főzőiskolában általában csak ügyetlenkedni szoktam.

A felhasznált alapanyagok korrektek, a zöldség – spenót, bazsalikom – kifejezetten szép, egyszer akad csak fenn a szemem, amikor a körtét flambírozzuk, és András a kezembe nyom egy Napoleonos üveget, amire nem is olyan kisbetűkkel az van ráírva, hogy „ízesített vodka”. Lehet gondolni, hogy úgy is elég belőle az alkohol, de akkor mit is teszünk a tésztaszószunkba? Brandy-aromát? De, meg egyáltalán, mi vehetne rá engem, hogy bármiféle célból egy ilyen üveghez nyúljak?



A legnagyobb poén mégis a tésztagyúrás, nyújtás, amitől világéletemben idegenkedtem, mintha itt akarnám meghúzni azt a vékony határvonalat, ami elválaszt egy igazi háziasszonytól. Most azonban bedobtak a mélyvízbe és kiderült, hogy tésztát gyúrni tiszta élvezet, önfeledten kreatív, néhol taktilisan erotikus élmény, igaz a tésztagépekkel nem könnyű boldogulni, az eredmény viszont lenyűgöző – eleinte nem is gasztronómiailag, hanem építészetileg, anyagismeretileg, hogy ezt az anyagot ilyen egyszerű összetevőkből készítettem a saját kezemmel.

Amikor a gnocchit kezdtük volna kifőzni, akkor ért a legszomorúbb csalódás – nem vigyáztam eléggé a tésztagombócomra, otthagytam a gyúróasztalon, és amikor érte-mentem, hogy felhasználjam, már csak egy hatalmas begyúrt maradéktömböt találtam, a takarítónéni nem várta meg, míg elmegyünk, előredolgozott, és lenyelte az én alapanyagomat is  - így én a szakácséval dolgozhattam tovább, ami minőségileg valószínűleg előrelépés lehetett, de mindenképp rosszul érintett a saját kézimunkám elvesztése.



A végén három tészta került ki a kezünk közül. Egy paradicsomkockákkal és barnított vajjal leöntött spenótos-rikottás ravioli (ezt brutálisan elszerecsendió- és borsoztam), egy szimfonikus, komplex petrezselymes csirkés canelloni tepsiben sütve – ehhez kellett a paradicsomszósz, és egy körtés gnocchi, amihez az ízesített vodkát használtuk. Ez utóbbi külön érdekelt, amióta az Il Basilicatóban ugyanennek a receptnek az ehetetlenül unalmas változatát kóstoltuk. Elégedetten állapítottam meg, hogy ez a változat sokkal ízletesebb, nem a recepttel van baj.

Persze nem tudtuk mind megenni, sőt a sok kóstolgatás után pár falatnál több nem ment le a kész kajákból, viszont így legalább napokra elegendő olasz minőségi kajával értem haza, sőt a szemfülesebb háziasszonyok egy csomó meggyúrt, félkész tésztát is hazavittek, így nekik a gasztronómiai fejlődésen kívül eléggé konkrét hasznot is hajtott az esemény.
 

A Microworks nevű japán designstudió divatkiegészítője. Ne csak egyed, viseld is. Via JeannieJeannie >>>

Mennyire egyszerű színes tésztát készíteni!
 

Eredetileg volt bennem egy olyan hátsó gondolat, hogy végre tiszta vizet öntök a pohárba és könyökkel szertezúzom az egyre indokolatlanabb Parázs-kultuszt, de másképp alakult.