A kezét figyeljétek 3:35-nél! No meg azt, hogyan habosítja a magyarost.

Jó ideje igyekszünk elhinni, hogy a magyar konyhának is fontos szereplője a tészta, hogy nekünk van saját tésztakultúránk, és meg is szavaztuk Magyarország kedvenc tésztáját. Ha ez így van, akkor biztosan készítenek tésztákat az egyszerű magyaros helyeken is - a mediterráneumban az ilyen kikötői kifőzdékben készítik a legzsírosabb, leglaktatóbb pastákat.

A történelem kereke visszafelé forog, újra  jönnek a nehéz idők, ideje elővenni a nagymama háborús receptjeit. Mohaéssáfrány Nóri is a nagymamájához fordult grenadírmars ügyben.
 

A texasi Galveston kikötőjében áll a Sonny’s Taverna, ami leginkább a hamburgeréről és a kikötői rákjairól ismert, és ez a pasta az egyetlen vicc az étlapon. A képen látható nacho-tál alatt tulajdonképpen egy adag spagetti rejtőzködik – de nagyon.
 

Tulajdonképpen lett egy ázsiója azoknak az éttermeknek, melyeket nem ázsiaiak visznek, mégis kapható bennük ázsiai kaja – az ázsiaiak ugyanis azért főznek ázsiait, mert mást nem tudnak, a magyar szakács viszont azért, mert úgy döntött.
 

Nem a német Vapiano az egyetlen gyors-paszta franchise világon – most indult Amerikában a Hello Pasta, ami saját bevallása szerint a tészta Starbucks-ja szeretne lenni – bár nem vagyok benne biztos, hogy ez valami jó dolog, azon túl, hogy a tulajdonosa biztosan sok pénzt keres vele.

A Hello Pasta New Yorkban indult egy angol milliárdos pénzéből, és nyilvánvalóan a tiszta, individuális, urbánus s emberközeli éttermi design vonalon indult el. Elegáns és frappáns, minimalista és barátságos zöld-barna-fehér színekben van elképzelve, a plafonon pedig fetuccinék mászkálnak elegánsan és visszafogottan. Talán egyszer hozzánk is eljutnak. >>>
 

Olyan helyet találtam, hogy egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy megírjam-e, mert eddig még mindig volt szabad hely, és nem szeretném, ha két hónap múlva már csak foglalással lehetne leülni. De aztán elkezdtem aggódni, hogy vajon életképes-e a vendéglátói koncepció úgy, hogy nincs mindig teltház – nem szeretném látni, ahogy alábbadnak, elszürkülnek visszaváltanak valami biztonságos sebességbe – ezért inkább úgy döntöttem, nem leszek önző, és mindenkit elküldök a Spazióba.

Na jó, de mi, akik nem jutnak hozzá, mivel helyettesítsük a nyulat, galambbal vagy békával?
 

Ismét a gasztronómia alsóbb régióiban portyázom, az éjjel-nappaliban vettem ezt a VIMIXA Quick Cooking Noodles című távol-keleti fast-food kelléket.

Látszott rajta, hogy ez ugyanaz a tészta, amit a thai/koreai gyorsleveszacsik tartalmaznak, közelebbi vizsgálat alapján látszik, hogy a búzaliszten kívül van benne élesztő és kurkuma, ettől kuriózum, ettől van az, hogy ezek a távolkeleti zacskóslevesek néha ízlenek. Az viszont már kicsit fura, hogy előfőzött, gyors tésztaként árulják, ami hihető is, tekintve hogy a zacskós változata három perc alatt felpuhul a forró vízben, ezt azonban 15 percig kell főni, akár a legkeményebb formába edzett olasz ünnepi pastaformákat, ezt nem nevezném gyorsnak.

Volt otthon még egy januárban lejárt mexikói serrano-konzerv, abból az időből, amikor még jártam a Culinarisba, de hát ki látott már olyat, hogy egy csípős paprikakonzerv megromoljon? Illetve volt nyitott paradicsomsűrítmény is, amit hamar el kell használni, különben megpenészedik, ezért vágtam egy fél hagymát, egy fokhagymát, semmi nagyravágyás, csak szerényen, olajban megfuttattam, rá a karikákra vágott serránót, rá egy kicsit az ecetes levéből, némi főzővíz, ami már lassan a tizedik percében járt, majd az elhasználandó paradicsom. Szinte találomra fűszerezem, koriander, szerecsendió, egy kis garam masala – végül is félig ázsiaiban vagyunk. Minden oddz ellenére nagyszerű kaja lett, a serrano íze utolérhetetlen, vagdostam rá egy copfban kapható füstöltsajtcsíkokat is, ami még pikánsabbá tette – a füstölt és a csípős együtt nekem mindig sok volt, de most  már nem tűnt annak, és jól megettem. Ilyen egyszerű.
 

Ted Aprajev, gasztrokiller Olaszországba menekült a pesti gasztronómiai ősz elől, és eksztatikus hangnemben számol be az ott tapasztalt földszagú csodákról, ravioliról, tagliatelléről, és két Michelin csillagos mamákról.

Ó, istenem narancsos pasta, halas pasta, hát nem e kettő teszi ki a tökéletes karácsonyi tésztaételt? Nem csak a hagyományos karácsonyi illóolajokat idézi, de főhajtással él a kultusz gyökerének számító szentföld felé, ahol a mai napig imádnak naranccsal főzni, és megúsztat a Földközi tengerben is, köszönjük Pasta e Basta!

Amióta ide oldalra kiraktam egy jól megtermett gombát, nem is tudok másra gondolni, mint hogy gombaidény van, ráadásul a minap egy egyelőre közelebbről meg nem nevezett gasztrobloggerrel megbeszéltünk egy pastafőző versenyt, aminek a témája szintén a gomba volna, úgyhogy az elmúlt napokban folyamatosan fejben gombát főztem, végül ez lett belőle.

Bonbon alakú édesség friss tésztából? Sonkával és paradicsommal töltött bonbon? Szerencse-ravioli töltve? Szaloncukorpasta az ünnepekre? A Pasta e Basta blogon találtam ezt a duplacsavart, amit egyszerűen karácsonyi tésztaötletnek is értelmezhetünk.

Mennyire jó lenne már egy olyan hely, ami bent van a belvárosban, valami klasszicista palota zegzugosan leválasztott aljában, lenne benne jó kávé és Veuve Clicquot, valamint mindennap egyfajta innovatív, lehengerlő pasta, kávéstúl ezerért. Egy pillanatra azt hittem, megtaláltam.
 

Nem először öltöztetünk tésztába szép testeket. Ted Sabarese - New York-i fotós amúgy is nagy öltöztetőművész >>>

Vibráló, digitális avart sodor az őszi szél , megnyitott a második (harmadik) Baldaszti’s, Budapest legstílusosabb, rongyrázásra és gasztromókázásra egyaránt alkalmas helye, az Andrássy úti Baldaszti’s Grand, melyben a koncepció alapján a fine dining találkozik az urbánus bisztro-életmóddal és egy belvárosi gurmésoppal, talán még hozzá egy pezsgőbárral, illetve egy belsőépítészeti bemutatóteremmel.