Csak most, csak egy egyszerűt, de nagyszerűt. Csak úgy, mert szeretném megosztani, milyen finom. Csak azért, mert a tojást is fel lehet dobni például pirított magvakkal.
Fotó: KockacZukor
Csak most, csak egy egyszerűt, de nagyszerűt. Csak úgy, mert szeretném megosztani, milyen finom. Csak azért, mert a tojást is fel lehet dobni például pirított magvakkal.
Fotó: KockacZukor
Néhány napja éjszaka rettenetes dörgésre és villámlásra ébredtem hajnali háromkor. Több ablakban is láttam fényeket, sokan felriadtak az erős hangokra. Nem aludtam ki magam, az egész napom kótyagosan telt. Este korgó gyomorral értem haza, de nem volt kedvem és erőm bonyolultat készíteni, így egy finom egytálétel mellett döntöttem. Amíg sült a sütőben, én fél órára le is dőltem...
Hozzávalók:
Elkészítés:
A tésztát kifőzzük. A csirkemellet kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, és forró serpenyőben, vajon, pirosra sütjük. A reszelt sajtot a tejföllel, a felaprított petrezselyemmel és a hússal együtt a tésztával összekeverjük. Egy tűzálló tálat kivajazunk, és beleöntjük a tésztaegyveleget, tetejére még reszelt sajtot szórunk. Előmelegített sütőben 180 fokon 30 percig sütjük.
Jó étvágyat!
A főétel mellé javasolok egy könnyű frankfurti levest. :-)
- KockacZukor -
Zenét hallgatva dudorásztam, miközben ettem. A fiam pedig ropta a pocakomban. Ez a sült, kakaós, banános tésztából készült palacsinta volt az egyik kedvencem a várandósságom utolsó heteiben. Szerintem mindenképp próbáld ki akkor is, ha nincs pocaklakód, mert ettől a finomságtól garantáltan tele lesz a pocakod. :) Biztosan ízleni fog a túrós, szedres töltelékkel.
Fotó: KockacZukor
Ünnepeljük a Sourdought Septembert, azaz a kovászos kenyerek hónapját egy finom paradicsomlevessel, melyet ezúttal cipóban tálalunk. A #Sourdought September kezdeményezés lényege felhívni a figyelmet a kovászos kenyérre, bátorítani minél több háziasszonyt kovászos kenyér készítésére, és népszerűsíteni a kisebb, nagyobb pékségeket, amelyek kovászolt kenyereket sütnek. Mi meg is tesszük ezt, egyik kedvencünk Budapesten, Wekerlén A másik pékség, ahol minden de minden finomság kovászolva készül. :)
A paradicsomleveshez az alábbi hozzávalókkal láss neki:
Elkészítés:
Melegítsd fel az olívaolajat közepes lángon egy fazékban. Mehet hozzá a hagyma, párold körülbelül 5 percig, üvegesre. Majd fokhagyma, ezt addig párold, míg illatozni kezd. Jöhet a paradicsom, és a leves is, ebbe a babérlevél, só és bors, majd az egészet kb 20-25 percig lassú tűzön főzd. Közben a cipók tetejét vágd le, kend ki őket belülről vajjal, és béleld ki pár szelet vékonyra vágott trappistával. Mehetnek be a tepsibe, hogy a sajt szépen megolvadjon, és átpiruljanak kissé a cipók, ez kb 5 percig tart. Ha minden kész, tálalkáskor öntsd a levest a cipókba, a levesre szórj petrezselymet, és helyezd rájuk a cipók előzőleg megpirított tetejét is.
Forrás: Purewow.com
Mindent imádok, amiben meggy van, főleg, ha megmarad a savanykás íze. Nagyon régen nem ettem már mákos gubát, pláne nem meggyel, így most gyümölcsös formában készítettem el. A vaníliasodót sem külön tálaltam, hanem a mákos gubával együtt sütöttem meg. Ugyan cukor- és laktózmentes a desszertem, de a glutént most nem nélkülöztem.
Fotó: KockacZukor
Különös trend terjeng a neten, azon gyümölcsök, zöldségek lecsupaszításáról, amelyeket egyébként nem szoktunk meghámozni. Egyesek élnek-halnak ezért, már Youtuberek is szakosodtak erre a területre, itt van mindjárt egy bejegyzés, amit több mint 3 millióan néztek már meg arról, hogy milyen különösen néznek ki meghámozva például az eper vagy a szőlőszem. Én is meg szoktam hámozni egyébként a grapefruitot a belső hártyájától, mert keserű, de ennél durvább dolgokra nem vetemedtem. :)
Klikk a videóra:
Ha fáradtan esünk haza a munkából, de még nem ettünk egy rendeset aznap, vagy a család nyújt be igényt egy meleg vacsorára, akkor az egyik legkézenfekvőbb alapanyag-választás a tészta. Pláne, ha egy negyedórán belül elkészíthető. Bejegyzésünkben, bár kicsit különlegesebbek az ételek és az alapanyagok, és nem biztos, hogy minden van rögtön otthon a szekrényben vagy a spájzban, mégis gyors ételek ezek. Egy picit elő kell készülni azért a 12 perces rövid elkészítésre; megjegyzés: a 12 percet nagyjából számoltuk. :)
Tészta articsóka szívvel
Az articsóka Magyarországon nem különösebben elterjedt étkezési célra, éppen ezért, kicsit talán utána kell járni a beszerzésnek és nem is kifejezetten olcsó. De ha esetleg szeretnénk kipróbálni, akkor itt az alkalom. A recepthez azonban nem is feltétlenül kell friss articsóka, hanem marinált, konzerv is megteszi.
Amíg a tészta bő sós vízben megfő, fusilli vagy farfalle is lehet, addig készítsük el a többi hozzávalót! Tegyük egy nagy tálba a nyolcadokra vágott articsókát, a feldarabolt aszalt paradicsomot, a szintén feldarabolt pirított mandulát és egy teáskanál citromhéjat egy nagy tálba.
Ha kész a tészta, szűrjük le és tegyük a tálba, az előkészített feltétek közé. Keverjük össze, majd spricceljük meg egy evőkanálnyi citromlével, petrezselyemmel, borssal, ismét forgassuk össze, majd tegyünk még rá az aszalt paradicsom olajából 1-2 evőkanállal és 2 evőkanál olívaolajat is. Keverjük össze, majd tálaljuk, frissen és újra felmelegítve egyaránt finom.
Tészta füstölt lazaccal
Ez a recept a lazac és a fenyőmag ára miatt szintén nem tartozik a legolcsóbb kategóriába, de ha rászánjuk magunkat, legalább annak örülhetünk, hogy egészségeset eszünk. Az összetevők ráadásul variálhatók is, a legfontosabb, hogy füstölt hal legyen benne, de a fenyőmag például opcionális (bár én pont azt semmi pénzért ki nem hagynám, mert nagyon szeretem), és lehet borral vagy tejszínnel, vagy a kettővel vegyesen is készíteni.
Tegyünk oda vizet forrni bőségesen, ez alatt pirítsuk meg a fenyőmagot egy serpenyőben, csak egy rétegben legyen, kicsit rázogassuk, amíg világosbarna és illatos nem lesz, utána vegyük le a tűzről és tegyük félre.
A lobogó vízbe tegyük be a tésztát (például spagettit) főni. Amíg elkészül, addig egy másik serpenyőben közepes lángon melegítsünk olajat, és dobjuk bele a felaprított hagymát és fokhagymát, pároljuk 2 percig, aztán öntsük hozzá a száraz fehérbort, 1 evőkanál citromlevet és ugyanennyi citromhéjat. Emeljük a hőfokot, hogy forrjon.
Ha krémes szószt szeretnénk, itt tegyük hozzá a tejszínt, és forraljuk még egy percig. Nagyjából annyi idő alatt készül el a szósz, mint mire a tészta megfő.
Tegyünk félre egy kis főzővizet, majd a leszűrt tésztát keverjük a szószhoz, ha nem elég szaftos tegyünk rá egy kicsit a főzővízből, majd keverjük hozzá a feldarabolt lazacot és a pirított fenyőmagot, a petrezselymet és még egy evőkanál citromhéjat, végül ízesítsük borssal.
És ha már az előbb az articsókánál tartottunk, legyen itt szépen keretbe foglalva még egy articsókás recept, de a változatosság kedvéért most friss paradicsommal és feta sajttal.
Tészta articsókával, paradicsommal és feta sajttal
Tehát jöhet megint a konzerv articsóka szív, friss bazsalikom, fokhagyma, paradicsom és feta. Szokás szerint főzzük meg a tésztát, és tegyünk félre a főzővízből egy bögrével. Egy serpenyőben egy evőkanál olajat melegítsünk közepes lángon, ebbe tegyük bele a hagymát (fél fej, vékonyra szeletelt hagyma) és a fokhagymát (4 gerezd vékonyra vágva vagy passzírozva) és futtassuk, kevergessük, amíg megbarnul, kb. 3-4 percig.
Adjuk hozzá a fél bögre száraz fehérbort és főzzük, amíg el nem párolog. Keverjük hozzá az articsókát, szintén barnulásig, ami kb. 2-3 perc, majd az olívabogyót (aki szereti) és a koktél paradicsomok felét (elfelezve), amíg el nem kezdenek sülni.
Mindebbe tegyük bele a megfőtt tésztát, és a maradék egy evőkanál olívaolajat. Ha kész, tálaljuk és nyugodtan bánjunk bőkezűen a feta vagy parmezán sajttal és a friss bazsalikommal.
Számomra a reggeli mindig két részből áll. A sós rész általában a tükörtojást, a rántottát jelenti, az édes pedig egy pirítóst sajtkrémmel és édesanyám valamelyik finom lekvárjával. Ha van időm – leginkább hétvégén – akkor viszont készítek gazdagabb étket is, mint ezt a cukorborsós, csirkemelles, uborkás frittatat.
Fotók: KockacZukor
Suliba te mit csomagolsz a gyerkőcnek inni? Kutatások szerint borzasztóan keveset isznak a gyerekek egy tanítási nap során, így fokozottan fontos lenne ügyelni arra, hogy csomagoljunk nekik innivalót, és buzdítsuk őket annak elfogyasztására. Sokan a vízre esküsznek, mint a legjobb, legtermészetesebb szomjoltó, de vannak, akik engednek a gyerkőc csábításának, és cukros üdítőkkel indítják őket útnak. Ez utóbbiakról mondani sem kell, mennyire egészségtelenek, nem csupán a fogakra nézve, de ezen üdítők rejtett cukortartalma felpörgetheti a gyerekeket, nehezítve ezzel, hogy nyugalmasan végigkoncentrálják a tanítási órát. Ha már gyümölcslében gondolkozol, mert a kisfiad/ kislányod ki nem állhatja a víz íztelenségét, készíts saját magad italt a számára, amelybe tudod, mi kerül bele: semmi más, mint egészséges gyümölcslevek és friss gyümik, mint ebbe a Gyümölcs puncsba, kifejezetten gyerekeknek. Frissítő ital szimplán gyümölcsből és vízből, könnyen elkészíthető, egészséges és ízes szomjoltó.
Hozzávalók:
A leveknek mind hozzáadott cukor nélküli, bio leveket javaslunk. A fenti recepttől persze nyugodtan el lehet térni, hiszen számos ízes és egészséges zöldség vagy gyümölcslé áll rendelkezésre, amelyekből príma italok készíthetők. A fenti arányokkal is nagyon finom változat készíthető, mely az ízeken kívül még antioxidánsokban, vitaminokban is gazdag lesz. És ha már ősz, egy isteni must ital sem elvetendő! ;)
Kezdődik az iskola. Előkerülnek a nyári szünetben szekrényben pihenő sulis kulacsok, palackok, amelyben a gyerekek az uzsi innivalót viszik magukkal.
Vannak, akik műanyag palackos rostos üdítőt, vizet csomagolnak csemetéiknek, akár mindennap egy-egy műanyag üveget a kukába dobva ezzel, de mi buzdítunk a környezettudatos iskolai innivaló fogyasztásra mindenkit, és hogy többször használható palackokban vigye magával a gyerkőc az útravaló folyadékot. Rengeteg típus, anyag, kupakfajta közül lehet választani, nézzük át a legtrendibbeket:
A vákuumszigetelt palackok
a legjobb megoldást kínálják arra, hogy a vizet nyáron egész nap szuperhidegen tartsák, vagy éppen a forró italokat akár 5 órán át melegen, ami télen jól jöhet. Ezeknek a szigetelt palackoknak két belső kamrájuk van, mely nagyon hatékony módja a hőszigetelésnek.
Az üveg víztartályok
kiküszöbölik a műanyag vagy fém íz érzetét maximálisan, viszont nehezebbek, és törékenységük folytán nem javasoljuk iskolába.
A rozsdamentes acél palackok
is könnyűek, de ezekbe nem tölthetők forró folyadékok a gyártók utasításai szerint (megégetheti a kezet). Vannak, akik idegenkednek a fém illatától, és kiérezhető ízétől, viszont az edény formája könnyen sérülhet, egy leejtéstől behorpadhat, nem szép látvány.
A műanyag vizes palackok
sportos dizájnja mindenki kedvence, sportkupakjuk megakadályozza, hogy tartalma kiömöljön.
A kis klasszikus sulis kulacsok
közül sokat teszteltünk már az évek során, legtöbbjük – bár csepegésmentesnek ígérik, mégis folyik valahol, szinte mindig. Mosogatásnál atomjaira kell szedni őket, a tömítésektől kezdve a beépített gumi szívószálakon át, és alaposan fertőtlenítve kimosni, mert könnyen penészednek.
Neked melyik vált be?
Annyira megviselt a Chernobyl című film – aminek az öt részét egyben akartam megnézni – hogy a harmadik rész után fel kellett állnom, és megráznom magam, a lelkem egyensúlyára volt újra szükségem. Hát persze hogy kimentem a konyhába, és gyorsan készítettem egy édes, savanyú édességet. Lélekgyógyítóra sikerült. :)
Fotó: KockacZukor
Készíts gyorsan és egyszerűen fantasztikus egytálételt a családnak.
Mondjuk speciel nálunk soha nem keletkezik maradék krumplipüré, mindannyian imádjuk, még azon frissiben befaljuk, sőt, ebéd után rá-rájárunk, és csak úgy kanállal, mint a fanatikusok a Nutellát szokták, elnyammogjuk. Ha jó krémes, finom vajas, tejszínes, simára kevert, biztosan elfogy pillanatok alatt. Így hát nem maradékból csináljuk ezt a pogácsát, hanem pürét készítünk hozzá, és ami a különlegessége, hogy teszünk bele kakukkfüvet és/vagy rozmaringot is, így finom fűszeres, különleges, említésre méltó lesz.
Hozzávalók:
Elkészítés: főzd meg a krumplit sós vízben, majd törd pürévé, és hagyd kicsit hűlni. Addig keverd össze a lisztet, sütőport és sót egy tálban. Add hozzá a vajat, a krumplipürét és a felvert tojást. Kézzel dolgozz, állítsd össze a tésztát. Ha nem akar összeállni, kevés tejjel segítheted a folyamatot. Lisztezett deszkán nyújtsd kb 1 centi vastagra, és vágd fel kb 3x3 centiméteres kockákra. A tetejüket is megkenheted tojásfehérjével, és picit szórhatsz rájuk a használt fűszerekből is. Süsd a pogikat 200 fokon kb 20 percig, amíg szép aranybarnák lesznek. Ha elkészült, hagyd kissé hűlni. Kettévágva, házi vajjal megkenve az igazi. :)
Forrás: http://www.thedailyspud.com
Ha levestészta, akkor nem csak cérnametéltből áll a világ. Szerencsére. Véletlenül sem szeretném bántani a sokak által kedvelt fajtákat, mert van, aki meg éppen enélkül a tészta nélkül nem tud elképzelni egy jó vasárnapi húslevest, de nekem túl vékony, és túl könnyen „kiszökik" a kanálból például a cérnametélt. Nézzünk körül, milyen egyéb lehetőségek vannak még.
Némely helyen írják, hogy a spagetti is alkalmas levestésztának, ha feldaraboljuk. Valóban. Bár soha nem éreztem eddig rá késztetést. Ahogyan például a pennére sem gondoltam, mint alkotóelemre, pedig nem egy nemzetközi receptben látható hasonló. Ezt a receptet talán érdemes kipróbálnotok, nekünk bevált:
Hozzávalók:
Fűszerek: só, bors, fél teáskanál zsálya, 2 babérlevél
2 evőkanál liszt, 2 evőkanál olívaolaj
½ bögre száraz fehér bor
Elkészítés:
- daraboljuk fel a hagymát, a répát és a zellert is, keverjük össze őket, majd a tegyük bele az összenyomott fokhagymát
- vágjuk vékony csíkokra a csirkét, sózzuk, borsozzuk
- pirítsuk meg a csirkét egyenletesen, szép világosbarnára, majd pároljuk 5 percig, mikor kész, tegyük félre a húst, de tartsuk meg az edényt
- tegyük vissza a főzőfelületre, elég olaj legyen az alján, hogy elfedje, ha meleg adjuk hozzá a zöldségeket és a zsályát, ízesítsük sóval, borssal
- süssük, gyakori kevergetés mellett, amíg megpuhulnak a zöldségek
- ha a hagyma átlátszóvá vált, tegyük hozzá a vajat, és olvasszuk fel, adjuk hozzá a lisztet, kevergessük
- öntsük bele a bort, tegyük bele a kakukkfüvet és a babérlevelet, tejszínt és a húslevet, forraljuk fel
- tegyük vissza a fazékba a csirkét, tegyük bele a tésztát, újraforrásig, aztán főzzük alacsonyabb lángon 15-20 percig időnkénti kevergetés mellett, amíg megpuhul a tészta és a csirke
- vegyük ki a kakukkfüvet és a babérlevelet, kóstoljuk meg a fűszerezést, aztán tegyük hozzá a petrezselymet és a borsót
- további 3-5 percig főzzük közepes lángon
- ha kész, tálaljuk
Ó, ha tudnátok, milyen finom lett! Illetve nyomban készítsétek el, mert annyira finom lett! :D Cukormentes, gluténmentes, laktózmentes, (de) tele van gyümivel és ízzel. Jövő héten ismét elkészítem. :D
Fotó: KockacZukor
Nektek volt tükörtojás sütő formátok? Emlékszem, egyszer Anyukám állított haza vele. Az egész egy műanyag, kerek forma volt, belül négy részre osztva, ide kellett minden rekeszbe egy-egy tojást beleütni. Majd rátenni a műanyag tetőt, és mikróban két perc alatt elkészíteni a tükörtojást, ami gyönyörűen kicsusszant a formából, tökéletes cikk alakban megsülve. Ma már semmiképp sem sütnék semmit a mikróban, de a lenti három hozzávalós tojásos reggeli eszembe juttatta ezt a gyerekkori emléket. A recepthez fém muffin sütőre lesz szükségünk, és annyi tojásra, ahány tojásos kosárkát szeretnénk készíteni.
Hozzávalók:
Én tönkölykaláccsal próbáltam, és mennyei lett. Az édes, ropogósra sült kalács íze a tojással és a baconnel valami istenien harmonikus. Semmi más dolgunk, mint a puha toast kenyérrel vagy a kaláccsal kibélelni a muffin forma alját. Nem tettem alá olajat, mert a baconből kisült zsiradék épp elegendő. Mehet rá a kockázott bacon. Majd ráütjük a tojást, amelyet sózunk, borsozunk. Betoljuk a 180 fokos sütőbe, és sütjük kb 15 percig, amíg a tojás teljesen át nem sült. Amíg irul-pirul a finomság a sütőben, piríthatunk keveset a baconből egy serpenyőben, majd a kisült kosárkák tetejére morzsolhatunk is belőle. Csodásan finom, és remekül néz ki. Mi koktélparadicsommal ettük, de egy sajttállal tovább gazdagítható. Jó étvágyat! :)