Malackaraj végre kompromisszumok nélkül a csípősre koncentrálhat. A csilis olaj nem csak ajándéknak jó, hanem alapvető hozzávaló lehet egy téliesen melegítő felrobbanni készülő paradicsomszószhoz.

Az Unicampus Bécs egyik legjobb parkja, találkahelye, jelenleg karácsonyi vására. A hatalmas udvart hangsúlyozottan egyszerű, páremeletes történelmi épületek ölelik, melyek azelőtt kórházként szolgáltak. Némi üveg és beton hozzáépítéssel ez a hatalmas épületegyüttes szolgál most a Bécsi Egyetem fő épületeként. Benne egy hatalmas abc-vel, két sörfőzdével és még ki tudja mi egyébbel.

Nem is értem, hajszálpontosan miért döntöttünk az Il Basilico mellett. De asszem volt benne szerepe a web2-nek, talán valaki ajánlotta, vagy a facebookon lehetett találkozni vele, és tényleg, nézem a honlapjukat, gyűjtik a Like-ot rendesen, mintha a jó étterem fő vonzereje a népszerűség volna. Végül is a lényeg az, hogy a szokásos pozitív előfeltevéseink kíséretében besétáltunk, és kiválasztottuk a gasztrobloggereknek fenntartott ablak melletti helyet.
 

Tényleg kezdem úgy érezni, hogy nincs határa a működőképes tésztaszószoknak, az egész csak puzzle, amiben megfelelően kell összeilleszteni az ízeket, de minden íznek, hozzávalónak megvan a maga pont hozzá passzoló párja. Különben hogyan találkozna a kolbász és a padlizsán a Gourmet Stúdió asztalán?

Október első felében még sikerült szabadföldön termett, nagyon édes, szép paradicsomot találnom a Hunyadi téri termelői piacon. A padlizsánnak pedig még bőven szezonja volt. E kettő már adta is magát egy jó mediterrán fogáshoz, amit kevés kolbásszal, sonkával, könnyű, húsos főétellé turbóztunk.

Folytatás és recept a Gourmet Studióban >>>

Még emlékszem arra az időre, amikor a Két Szerecsen meglepően letisztult, nyugatias újdonságnak számított, és némi merészség és idealizmus is tetten érhető volt abban, hogy egy ilyen éttermet nyitottak. Azóta a Két Szerecsenről már sok rosszat és sok jót is lehetett hallani, tapasztalni, végül megtalálta a helyét a fővárosi vendéglátásban, mint megbízható, visszafogott találkahely – legalábbis én annak használtam és annak tökéletesen működött.
 

Nem könnyű ilyen távolról átlátni Amerika regionális gasztronómiai jellemzőit, de a Dél-Karolniai Charlestonból ellesett Friss csiga-agnolotti cressenza sajttal és vadhagymával című kompozíció szerintem erős francia hatásokról tanuskodik – miközben persze le sem tagadhatná, hogy amerikai.

Így novemberben már nem olyan könnyű a tésztakritikus élete, mert nem csak, hogy senki nem vágyik már az igazi nyári pastaízekre, a friss zöldségekre, melyekhez annyira magától értetődően passzol a pasta, de a hidegben nem is tud hosszan sétálgatni az utcán, hogy érzésből üljön be pont a megfelelő étterembe, mint valami érzékeny utazó. A hideg ugyanis parancsol. Engem beparancsolt a Gerlóczyba egy menüre - és ez nem is először esik meg velem.

A malloredus – más néven szardíniai gnocchetti – ilyenkor, ősszel kerül elő, mert jól illeszkedik a vastag, tartalmas húsos szószokhoz. Kicsit felderítjük most ezt az őszi aprótészta vonalat, Gabahhal kezdjük a sort.

Újra Berlinben voltunk, nekem pedig kevéssé gasztronómiai megfontolásból, de a Mauerpark csücskébe futó Oderbergerstrasse volt az egyik kiemelt célpontom. A társaság férfitagjai hamar megúnták, hogy a feltúrt gasse földkupacait kell kerülgetniük, ezért betérünk az első étterembe, ami alkalmasnak tűnt egy stratégiai megbeszélésre. 

Majdnem elillant a Halloween sütőtök nélkül. Gabah éppen elkapta.

Egy nagy serpenyőben felhevítjük a vajat, hozzáadjuk a megtisztított, kés élével kissé szétnyomott, fokhagymagerezdet, az apróra vágott póréhagymát, a zsályalevelet, a nádcukrot, és az egészet közepes lángon 5-6 percig pirítjuk.
Hozzáadjuk a felkockázott sütőtököt, felöntjük a fehérborral, sózzuk, borsozzuk, és lefedve puhára főzzük. Ezután a zsályalevelet kidobjuk, a tököt merülőmixerrel pépesítjük, belereszeljük a gyömbért, hozzáadjuk a kagylókat, és fedő alatt addig pároljuk, amíg a kagylók kinyílnak.

Folytatás és recept a Pasta e Bastán >>>
 

Az iltrenós mizériát tényleg kihívásnak vettem, és oda akartam tenni a magam csípős-tejszínesét, de nem akartam, hogy annyira felém lejtsen a pálya, hogy szakirodalommal, kulinárisból, nyugis körülmények között, elkényeztetett gasztrobloggerként főzzek valami világraszólót és azzal alázzam a szerencsétlen, éhbérért agyondolgoztatott, éjszakákon át egy 60 fokos gőzfürdőszerű apró pincekonyhában güriző szakácsot. Nem. Úgy döntöttem, abból kell kihoznom valamit, ami otthon van a sokszorosan lefosztott háztartásban.

A Greenwich Village egyik legnépszerűbb, mindennapi használatra szánt olasz éttermében található ez a házias pasta, melynek egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy az orechiette tésztácskák öblébe, mint kisakanálba ül bele a brokkoli és a kolbász. És felhívnám a figyelmet a szószra is, ami csak egy vékony filmréteg, szinte testetlen. >>>

Nyílt a Retek utcában egy kis francia cukiság, afféle pattiserie, és mindenfelől arra mutattak a nyilak, hogy nézzem meg, írjak róla, el is mentem, de sajnos nem adtak semmiféle tésztát, csak péksütit, szendvicset, ilyesmit, amiről egyrészt nem szoktam írni, nem is igen értek hozzá, másrészt ebédidő volt, és én a mellélövéstől megéheztem, és elkeseredetten néztem körbe, hol dobhatnék be egy tésztát. A Szt. Jupátba mégsem mehetek, körülnéztem és első pillantásra elfogadható alternatívának tűnt az Il Treno. Gondoltam, egy lakossági teszt nem árthat.

Pasta e basta rátalált az egyik kedvencünkre, a pákkerire, csak azt nem tudja, hogy van belőle Gyermelyi is. Köszönjük a receptet.

Van egy barátom, aki sokat beszél, és mindig azzal henceg, hogy micsoda pastákat tud összedobni ihletből, de sosincs alkalma bebizonyítania, ezért felszólítottam, hogy írjon belőle levelet! Kósa Kolos pastarecept-levele következik.

Mi történik akkor, ha a tányérra nem mint felületre, hanem befogadó térre tekintünk, melynek testképe, kiterjedése van, ami képes elbújtatni tartalmát, védelmezni, körülölelni, vagy éppen statikailag bizonytalan helyzetbe sodorni azt? Ezzel a lehetőséggel kísérletezik Baráth Dávid, a BOOOK Kiadó kreatív tervezője és az IVANKA Beton design párosa, akik a napokban megjelenő Színek és Ízek szakácskönyvhöz terveztek tálalószettet Segal Viktor folytonos asszisztációja mellett.