Van, hogy egy szempillantás alatt megváltozik az ember élete. Megtörtént ez velem már nagyon jó, és nagyon rossz irányba is. Amikor a rosszabbik eset következett be, felerősödtek a fix pontok az életemben, és kapaszkodók, segítők lettek. Ilyen a főzés szeretete. :-) Jóban, rosszban, mindig velem van és lesz.

Fotó: KockacZukor

Egy szuper jó, egészséges snack ötletet hoztam nektek. Könnyű, nem üli meg a pocakot, pont arra jó, hogy a forró nyári napokon azért valamit mégis falatozzunk. Persze ebből is be lehet vágni több falatocskát. :D

Fotó: KockacZukor

Édesanyám a hagyományos ételeket szereti, így amikor azt mondom neki, hogy például articsókával vagy aszalt paradicsommal fogok főzni, egy kicsit idegenkedik tőlük, de miután megérzi az ételek illatát, mindig beadja a derekát, és megkóstolja őket. A következő étel kapcsán azt mondta, hogy „minden további nélkül fogyasztaná máskor is”. :D ;-)

Fotó: KockacZukor

Ugyan nincs kétségem afelől, hogy még szeptemberben is jó időnk lesz, mégis úgy érzem, hogy a nyárnak hamarosan vége. Reggelente már ősz illata van a lehűlt levegőnek, a szabadságokról is jönnek vissza dolgozni a kollégák. De amíg még meleg van és hivatalosan nyár, addig megosztok veletek egy 10 perces könnyed tészta receptet.

Fotó: KockacZukor

Két hete jártam először a nyári Balatonon. Még nem volt szezon, még a vasút is fel volt túrva, de a kis üdülőfalu központja már tele volt emberekkel, elkezdett élni. A családom egy vödörnyi cseresznyével várt, és a piros gyümölcsnek már csak a látványa is boldoggá tett. Az első napon még nem merészkedtem be a Balatonba, de aztán a másodikon már olyan erős volt a víz iránti vágyam, hogy nem érdekelt, milyen hűvös is az a víz. Fájó szívvel hagytam ott a nyaralót... de csak azért, hogy hamarosan visszamehessek. :D

Fotó: KockacZukor

A hetek olyan sok munkával telnek, hogy alig várom a hétvégét. A hétvégét, amikor majd kipihenhetem magam, amikor majd „semmitteszek”, ejtőzök, kényeztetem magam. Hát... a valóság sajnos soha nem így néz ki. A hét utolsó két napja is folyamatosan munkával telik, hiszen amit hét közben nem tudtam elintézni, azt ilyenkor kell. Vasárnap estére pedig azt kívánom, hogy bárcsak most jönne a hétvége... amikor pihenek is. Tegnap azért este kilenc után sikerült az ellipszis trénerre is felállnom, és kicsit megmozgatnom magam. Nem elég 24 óra egy napba.

Fotó: KockacZukor

Nagyon szereti a család a tonhalat. Rendszeresen eszünk reggelire tonhalas, majonézes, citromos krémet pirítósra kenve. Nagyon szeretjük a paradicsomot is, és bár a lekvárok mellett a paradicsompürék is télire készültek, egyet mégis felbontottam, és tonhallal, chilivel, bazsalikommal és parmezánnal egy ízletes, tápláló ebédet készítettem. Mindig elfogy mind egy étkezéssel, soha nem marad belőle. :D

Fotó: KockacZukor

Foci EB-t bámul a fél világ. Nekem mindig akkora szerencsém volt, hogy a hozzám tartozó férfiak csak annyira érdeklődtek a foci iránt, mint én, vagyis egyáltalán nem, illetve legfeljebb egy-két meccs erejéig elég volt nekik a TV közvetítés. Természetesen ettől függetlenül híreket olvasunk, és az eredményekről tudunk. A mostani EB kapcsán nemigen tudom eldönteni, hogy mit várunk a magyar csapattól... egy-egy idegnyugtató gólocskát? Vagy tényleges, meghatározó eredményeket? A háttérben éppen angol-orosz meccs beszámoló mellett szereli a kütyüit a párom, én pedig az ebédhez sütöm ki a palacsintákat.

Fotó: KockacZukor

Az augusztus a szülinapozások ideje a családban. Unokahugi két éves lesz, a párom is fiatalodott egy évet, és a Hugim szeptemberi születésnapját is akkor ünnepeljük meg, amikor augusztusban együtt van a család. A legszimpatikusabb ajándékok most az élményajándékok voltak számomra, vagyis adni egy még meg nem élt élményt. Fel is kerestem az interneten azokat a cégeket, amik ajándékutalványokkal foglalkoznak, de sajnos rossz tapasztalatokat szereztem. Az egyik oldal működtetőit el sem lehetett érni, a megrendelés folyamata nem működött, míg a másik oldal olyan drága volt, hogy csak ráncoltam a szemöldökömet. Úgy döntöttem, megkeresek olyan magánszemélyeket, akik ilyesmivel foglalkoznak, és ezen az úton végre sikerrel jártam. :-) Bevallom, ünnepi ebédekben vagy vacsorákban nem gondolkodtam, mert a nagy melegek mellett nemigen tudunk komoly ételeket enni. De egy könnyed nyári vacsi azért belefért. :-)

Fotó: KockacZukor

Születésnapom volt pár napja. Olyan étteremben ünnepeltünk, ahol a tenger gyümölcseiből falatozgathattam végtelenül... kipukkadásig. :D Ekkor jöttem rá, hogy milyen régen ettem halat, tonhalat, szardíniát, kagylót, rákot. Az is eszembe jutott, hogy lazac is van a mélyhűtőben, csak elő kéne venni. :-) Hét közben azonban nem volt időm kiszedni a halcsontokat a lazacból és leszedni a bőrét, így azt hétvégére hagytam. De egy gyors tonhalas tésztát tudtam készíteni. Vacsira mind elfogyott. :-)

Fotó: KockacZukor

Nemrég készítettem hirtelen felindulásból újfent egy tonhalas tésztát, egy kis rozmaringgal és aszalt paradicsommal megbolondítva, csak hogy ne legyen unalmas. Erre találtam egy hasonló hangolású receptet, amit úgy gondoltam megosztok veletek.

A Nagy Imrétől a Szovjet Hősi emlékműhöz vezető utcában, ott, ahol az úttest meredeken mélygarázsba fordul, egy hónapja nyitott meg a Da Marion nevű olasz étterem, amit valamiért mindenki azonnal kipróbált, talán Mautner Zsófi általam utólag felfedezett cikke miatt >>>

Kifejezetten visszafogott, korrekt étterem, mintha csak a genfi tó partján ülnénk, itt már nem azt kell bemutatni, mennyire olaszok vagyunk, hanem, hogy mennyire értünk a stílushoz, a minőséghez. Valóban az étkészlettől a tapétáig minden rendesen letisztult, főleg sötétbarna és fehér.

Ennek ellenére nem turistaárban dolgoznak, hanem csak minőségi étterem-árban, és a választék sincs túlfújva, bár nem is kicsi. Mindazonáltal a kánikulára tekintettel a pasták közt csak egyetlen szimpatikusat találtam: egy paradicsomos –tonhalas papfojtogatót (strozzapretit). A nagyjából negyedórás várakozás alatt megfigyelhettem, hogy gyakorlatilag csak bennfentesek ülnek körülöttem, egyik irányba a tulaj, a másik irányba a chef és a cukrász tárgyalnak (Allessandro, David és Mario), mögöttem két beszállító falatozik, a harmadik boroskartonokat cipel. Minden bizonnyal a délután fél ötös időpontnak tipikusan így kell telnie egy békebeli olasz vendéglőben.

A pincérlánnyal igyekeztem letárgyalni egy pohár vörösbort a pastámhoz, ami nem bizonyult egyszerűnek, nem tudta, hogy milyük van, és mennyibe kerül, végül rálegyintettem egy deci merlot-ra, ami persze egyáltalán nem illett a pastámhoz, nem is volt különösebben finom és drágább is volt a nagyjából előrejelzettnél.

A pastával azonban nem voltak ilyen gondok. Jó mély tésztástányérban érkezett, nem is tűnt soknak, nem is volt az. Ami fontos, az nagyon el volt találva. A strozzapreti szinte roppant, annyira tökéletes állaga volt, tele energiával, a paradicsomszósz világító piros paradicsomízű volt, a tonhal mogyorónyi szilánkokban megőrizte friss üde ízét (merthogy ilyen is van neki – persze ez a hazai tonhalkonzervekből nehezen kikövetkeztethető), és ha jól érzékelem sok radikális délolasz olívaolaj is volt rajta, amitől csillogott és hihetetlen élénk íze lett. Pont jó volt – se több, se kevesebb. Ami nekem újdonság volt ebben a receptben, a nagyon is jelenvaló, nagyon is szívesen látott friss petrezselyem – azt köszönöm.

Ó, istenem narancsos pasta, halas pasta, hát nem e kettő teszi ki a tökéletes karácsonyi tésztaételt? Nem csak a hagyományos karácsonyi illóolajokat idézi, de főhajtással él a kultusz gyökerének számító szentföld felé, ahol a mai napig imádnak naranccsal főzni, és megúsztat a Földközi tengerben is, köszönjük Pasta e Basta!

Nem lehetett kihagyni. Hosszú idő óta először jártam Londonban, és kihasználtam az alkalmat, hogy élőben teszteljem az olasz konyha egyik nagykövetének, Giorgo Locatellinek az éttermét.

Amit megcsinálsz pirosban, próbáld ki fehérben is. Ez egy alapösztön a tésztaszószok világában, amiből néha reveláció lesz, néha hülyeség. Ha érzed a veszted, nyitottá válsz a kompromisszumokra. Így született a kompomisszumos-fehér, azaz rózsaszín tonhalas szósz.

Először megírom azt a 4-5 egyszerű alapreceptet, melyek évek óta hűségesen szolgálják az otthoni közétkeztetés nemes célját, azaz rendszeresen esszük, mindenkinek ízlik, és sose unjuk meg.