Olasz delikát nyílt a Szépvölgyi úton, és látszik, hogy a tulajnak tényleg semmi nem számított csak a minőség, a koncepció kompromisszummentes végrehajtása. Hogy egy átlagos olasz városban 10-20 ilyen bolt van, a magyar metropolisban meg gyakorlatilag egy sem. A pultban a 30 féle sajt mellett, 50 féle sonka és szalámi, egytálételek, olajbogyók, friss tészta. A pizzát valahogy egész másképp képzelik el, mint ahogy hazánkban megszokhattunk - és sokkal finomabban.
Életem legdrágább tésztáját kb 1000 forintért vettem a Matchben. A Culinaris importálja, szép hamvas, rusztikus felülete van, ami nagyon vonzóvá teszi a sűrű szószok kedvelőinek szemében.
Végre! Valaki odamerészkedett az óriáskagylóhoz. Ráadásul az én példámon felbuzdulva! És medvehagymát töltött bele. (Itt jegyzem meg, hogy alig 3 hete írtam arról, hogy miért nem lehet a zöldségesnél medvehagymát kapni, és tegnap mit látok? Medvehagymát a CBA zöldséges-pultjában. Köszönöm, kedves Lázár Vilmos, kevesen adnak ennyire a kritikáimra)
Giuseppe tanításai szerint 4000/L-es árfekvés alatt nem érdemes olívaolajat venni, mert az olyan lesz, mint a Bertolli, vagy a Jamie Oliver – távolról jól néz ki, de hiányzik belőle a szín, az íz és az illat. Miután a múltkor a Jamie Oliverrel úgy megszívtam, nem is nagyon nézem az áruházak olajospolcait, most mégis megnéztem, hátha lesz valami, és ez a szép üveg megragadott.
A német MondoPasta tésztagyár hirdeti termékeit ilyen vicces módon a hamburgi kikötőben álló hajók oldalán.
A legegyszerűbb tészták a legjobbak. A legegyszerűbb hozzávalókat a legnehezebb beszerezni. Dolce Vita egy egyszerű szicíliai receptet közöl.
Besüt a verőfény a konyhába, a pulton egymás felé kacsint a friss zöld újhagyma és a bolgár siren sajt.
Újabb merész lépés a magyar pasta felé vezető úton: kolbászos-citromos tésztát készítettem.
Íme bizonyságul egy recept, hogy pastából is lehet bonyodalmas nevű, maszatnyi fine-dining tányérokat rittyenteni. Chriesitől, aki a mandulasarok bloggere.
Soha nem írtam házhoz-szállított kajáról, mert úgy éreztem, az a műfaj legvége, már nem is annyira a gasztronómia legvége – bár igen gyakran az – hanem az étterem-kritikai műfaj sárba rángatása. Most azonban kaptam egy fülest, hogy nemrég kezdett működni egy Biopincér.hu nevű csak házhoz-szállító étterem – ki kell próbáljam.
Horasz utat engedett a benne lakozó vigyori thai szakácsnak és végre önfeledten dobálta az rizstésztát a zsíros gőzben. A neonfényt és a cincogó muzsikát tessék hozzáképzelni!
Nem világos, hogy mi űzött fel a vár oldalába egy csütörtök délután, hogy besétáljak egy olyan helyre, melyről már többször megállapítottam, hogy nem nekem való. Azaz megvan: a Budára néző teraszuk vonzott, ott akartam pastázni az Alagút utca felett.
Végre eljött a pillanat, hogy a sok vérben tocsogás után Malackaraj is tésztához nyúlt. Lasagne lesz házi tésztából – szigorú technológiai útmutatóval, jó és könnyen értető fotógalériával.
Olyan posztapokaliptikus korban élünk, melyben a legegyszerűbb, legtermészetesebb dolgok nem működnek, és mozgalmat kell szervezni azért, hogy megvalósuljanak olyasmik, melyek a nagyszüleinknek észrevehetetlen evidenciák voltak. Mondhatnék sok példát, de ami idevág, az a piac.
Amikor megjön a tavasz, és megjönnek a zöldségek, akkor nem kell túlbonyolítani a tésztákat. Alapanyag, plusz szószanyag, aztán bele a tészta. Így futottam neki a medvehagymás tésztának is.
Követeljük a színes, vicces tészták bevezetését a magyar piacra! Ez a gyerekek érdekét szolgálná. Őket ugyanis lenyűgözik ezek a játékok. Azt sem vették észre, hogy capribogyó, vodka és nyomokban még chili is volt a tőkehalas-tejszínes szószban, pedig utálják a csípőset, meg a felelőtlen kísérletezgetést.