Tojásos krumplileves rövidmetélttel

Bár hideg van, mégis vágytunk egy sétára a szabadban. Elmentünk hát Dobogókőre, és tettünk egy nagy kört az erdőben. Fagyos volt a táj, láttam a hidegben a lehelletem. Nagyon jól esett a mini túra, de úgy átfagytam, hogy egy idő után már csak egy forró levesről tudtam fantáziálni. Ahogy visszaértünk a menedékházhoz, ettünk is egy forró gulyást. Annyira jól esett, hogy másnap otthon is készítettem egy finom levest, amit ebédre elszürcsölhettünk. :-)

krumplileves_kesz_700.jpgFotó: KockacZukor

Spenótos, füstölt sajtos orsó

Á, nincs is olyan sok cuccom – mondtam, és legyintettem, amikor felmerült a költözés gondolata. Majd amikor este paplan alá bújtam, és akaratlanul is a pakolás körül pörgött az agyam, kicsit összeszűkült a gyomrom. Az egyes szobákat és helyiségeket gondolatban végigjárva tömérdek papírdobozt raktam tele. Aznap éjszaka nehezen ment az elalvás.

Másnap szükségem volt az újult erőre és energiára, hogy nekiülhessek költözési tervet kidolgozni. Popeye-ként faltam a spenótos, fokhagymás, füstölt sajtos tésztát.

Spenótos, füstölt sajtos orsó 1 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

KÖLES étterem - a gluténmentes konyha

Tudom, milyen nehéz az ételallergiában szenvedőknek, ezért tartottam fontosnak elmenni a KÖLES-be, Budapest első reform és gluténmentes éttermébe. Egy kis missziónak éreztem, hogy felhívjam a lisztérzékeny – és egyéb tekintetben tudatos életmódot folytató – emberek figyelmét erre a kis helyre.

15_2.jpg

Egy pénteki napon látogattam el Rita, a gasztroblogger és Krisztina, a táplálkozási tanácsadó éttermébe, ahol nem csak a vidám, világos és barátságos belső, hanem a kedves tulajdonosok mosolya is maradásra bírtak. Minél többet beszélgettem velük, annál hálásabb voltam azért, hogy rájuk bukkantam, hiszen igazán egyedi, amit felépítettek. Az étterem főfalán megörökítették mindazt, amivel azonosulnak:    

13_2.jpg

Az étterem belső világa, a design apró kis elemei is megfogtak, lásd ezt a – természetesen – kölessel töltött lámpát:

4_7.jpg

21_2.jpg

A KÖLES-ben azért az íz az úr, na meg persze az egészség!

3_9.jpg

Én csirkepaprikást ettem gluténmentes tésztával. Olyan volt, mint nagymamám és anyukám főztje. Annyira hiányzott már! :-) A túrórudi torta, mintha tényleg túrórudiból készült volna. A bodzabogyós-mentás szörp, Krisztina szavajárása szerint a „2.0-ás bodzaszörp” még sokáig emlékeimben élő élmény lesz.  

1_12.jpg

24_1.jpg

Látogasd meg Te is őket! :-)

 

KÖLES étterem:

1071 Budapest, Kertész u. 41.

 +36-1-400-8967

http://www.koleskonyha.hu/

Facebook:

https://www.facebook.com/Koleskonyha?fref=photo

 

- KockacZukor -

 

Zöldbabos tészta

A gombát úgy szeretem a legjobban, ha forró serpenyőben, vajon – sőt, fokhagymás fűszervajon – pirítva készül. Kíváncsi voltam arra, hogy a vaj és a zöldbab házasításából is ilyen mennyei ízek alakulnak-e ki. Amilyen kevés a következő tésztaétel hozzávalóinak száma, olyan finom lett a végeredmény. Próbáld ki Te is! :-)

Zöldbabos penne 2 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

Sütőtökös, szójaszószos, édes-sós tészta

Komoly nehézséget tud okozni az étkezés, ha fáj az egész állkapcsunk, és az arcunk izomlázban ég. :-) Dumaszínházba látogattunk, és végighallgattunk egy "underground-avantgard" Badár-Hadházi estet. Volt, hogy sírtunk, volt, hogy nem kaptunk levegőt, és köhécseltünk, de leginkább a fülünkig ért a szánk. Néha még a kellemes rosé kortyolgatásáról is megfeledkeztünk a majd száz, a teremben egyszerre kacagó és hahotázó ember között.

Mire hazaértünk, azért megkívántuk a meleg édes-sós tésztát, amit a sok-sok nevetéstől feltöltődve fogyasztottunk.

sütőtökös szójaszószos tészta 1 kész 400.jpg Fotó: KockacZukor 

Brokkolis penne

Egy hetes külföldi utamról érkeztem meg a minap. Amikor a csomagjaimat is felvettem, és kimentem az érkezők kapuján, eszembe jutott az a gondolat, hogy ezt a helyet terápiás célokra is lehetne használni. Hiszen itt az emberek örülnek egymásnak, ölelik és csókolják egymást, és csakis mosolyognak, nevetnek, és legfeljebb örömükben sírnak. Én is boldog voltam, hiszen kijött elém mindenki, akit szeretek. :-)

Az egy hét pihenés után aztán ismét visszaállt a megszokott rend és a hétköznapok, én pedig újra elkezdtem főzni.

Brokkolis penne kész 700.jpg Fotó: KockacZukor

Rukkolás tészta

Moziban voltunk. Hét éves fiúcskát vittünk egy delfines sztorira. Bevallom, nemigen jártam eddig moziba olyan filmet nézni, ahol a „6 éven aluliaknak nem ajánlott” karika van feltüntetve. Mégis kíváncsian vártam, hogy milyen filmeket gyártanak kis lurkóknak. Eleinte csöpögősnek éreztem a 'mentsük meg a delfineket' történetet, de a film végére az én szemeim is könnybe lábadtak. Volt benne minden, amit egy növekedésben lévő manócskának meg kell tanulnia és meg kell ismernie: barátság, család, az állatok szeretete, empátia, segítőkészség, testi fogyatékosok támogatása, kitartás, vidámság.

Bár a pattogatott kukorica a mozizás elmaradhatatlan része volt, a film végére mégis megéheztünk. Vagyis otthon készítettünk egy gyors vacsit.

Rukkolás tészta 1 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

Hozzávalók: 

  •          250 g Gyermelyi durum masni
  •          200 g rukkola
  •          10 szem koktélparadicsom
  •          2 ek olívaolaj
  •          4 gerezd fokhagyma
  •          60 ml tyúkhúsleves
  •          2 ek balzsamecet
  •          60 g fenyőmag
  •          parmezán ízlés szerint
  •         
  •          bors


Elkészítés:

A tésztát kifőzzük.

Az olívaolajon megpirítjuk a szeletelt fokhagymát, majd hozzáadjuk a félbe vágott koktélparadicsomokat. Ráöntjük a levest és hozzákeverjük a balzsamecetet. Ha már forrt annyit a keverék, hogy a leve is sűrűsödik, akkor hozzáadjuk a tésztát, a sót és borsot. A rukkolát kis darabokra tépkedjük vagy vágjuk, és ezt csak a végén keverjük a tésztához.

Parmezánnal megszórva, illetve fenyőmaggal tálaljuk.

Rukkolás tészta 2 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

 

Durum masnival készült finom receptet itt is olvashatsz:

http://masteszta.blog.hu/2014/10/22/makos-repas_masni

 

- KockacZukor -

 

Koktélrákos spagetti

Garnélarák (http://masteszta.blog.hu/2014/05/10/garnelarakos_pestos_masni) vagy koktélrák. Mi legyen az ebédben? A koktélrákra esett a választásom. Mivel ezek a rákok picurik, ezért úgy döntöttem, cukorborsó is kerül majd az ételbe, amit enyhén csípősen fogok elkészíteni. Nagyon sokáig nem ettem meg azt az ételt, ami csípős volt. Aztán egyszer kifogtam egy olyan mexikói vacsorát, ahol az ízek sokaságában a csípősségét találtam a legizgalmasabbnak. Azóta a chili minden héten találkozik az edényeimmel. :-) 

Koktélrákos spagetti 700.jpgFotó: KockacZukor

Hagymás kagylótészta

Mostanában elkezdtem komolyan érdeklődni a vega és vegán ételek és életmód iránt. Annyira beleástam magam a témába, hogy a kérdések száma inkább nőtt, de semmiképpen nem csökkent bennem. :-) A húsból már most sem eszem túl sokat. Tegnap egy négy fogásos vegán vacsorán vettem részt, és csak ámultam, mert nem tudtam, hogy ezeket az ételeket el lehet készíteni ilyen ízletesen és felejthetetlenül is.

Természetesen a héten készítettem húsmentes tésztát én is, különleges, ízletes lett.

hagymás kagylótészta 1 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

Gombás metélt

Ismét kiállításon jártam. Most a fotók helyett hatalmas festmény tárlatot néztünk meg. Több, mint három órán át tanulmányoztuk a képeket, és merültünk el a részletekben, a szépségben, precizitásban, illetve osztottuk meg az érzéseinket egymással egy-egy alkotás elé gyökerezve. Amikor már az utolsó előtti teremben jártunk, egy múzeumban dolgozó munkatárs elkezdett kifelé hessegetni minket azzal, hogy a nyitvatartási idő lejárt. Elindultunk hát a kijárat felé - plusz velünk együtt még úgy 15-20 ember. Természetesen nem tudtunk ellenállni az utolsó terem falain lógó néhány képnek, ezért úgy fél-egy perccel záróra után léptünk ki az ajtón. Ez a múzeum dolgozóinak természetesen nem tetszett, de mi pozitívan, élményekkel gazdagodva indultunk haza.

A csodálatos és hatalmas tárlat után csakis egy pohár finom bor és illatos vacsora következhetett! :-) 

gombás metélt 1 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

Paradicsomos, cukkínis spagetti

Az utóbbi pár napban igen nehéz ételeket készítettem: rakott krumplit, túrós zsemlét. Természetesen néha ilyen finomságokat is kell enni, de amikor végiggondoltam, hogy mit főzzek a következő hét ebédjeire, akkor már csak könnyed ételekben gondolkodtam. (Extra light tészta receptet itt is olvashatsz: http://masteszta.blog.hu/2014/09/10/sultpaprikas_penne) Vagyis egy cukkínis, kaliforniai paprikás, paradicsompürés ételt készítettem, durum tésztával.

paradicsomos, cukkinis spagetti 1 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

Delizia – mindenből a legjobbat és még annál is többet

Budapesten, az I. kerületben dolgozom. Már munkaidőben azon járt a buksim, hogy hogyan tudnék néhány különlegességet beszerezni egy baráti vacsorához. Ezeket a hozzávalókat eddig a város másik végében vásároltam meg. Sehogy nem fért volna bele az időmbe, hogy olyan messze kiutazzak, de azt sem akartam elhinni, hogy nincs közelebb is egy delikátesz, ahova munka után egyenesen el is mehetnék. A kutakodásom eredménye az lett, hogy találtam egy helyet, az irodámtól nem is olyan messze... egy nem is akármilyen helyet. :-)

A Delizia Gourmet & More bemutatkozó sorai kifogástalan minőségű és minden káros, illetve mesterséges anyagtól mentes élelmiszereket ígérnek Európa legjobb biogazdálkodásaiból, nagy múltú manufaktúráiból.  Felcsigázott az információ, hogy a termékeik nagy része laktóz- és/ vagy gluténmentes, illetve, hogy a sok külföldi termék mellett magyar kézműves termékeket is árusítanak.

Nekem ennyi információ elég is volt ahhoz, hogy kíváncsi legyek erre a boltra, és gyorsan össze is írjam, mi mindenre van szükségem a vendégfogadáshoz.

A bolt küllemében letisztult és modern, tiszta, világos, ahova jó volt betérni. A húsos és sajtos pult mögött vidám személyzet csevegett, megkérdezték, hogy segíthetnek-e, de hagytak nyugodtan tanulmányozni a kínálatot. A termékek sokasága: olajok, ecetek, fűszerek, sajtok, bor különlegességek, húsáru, tészta, tartós élelmiszerek. Persze, hogy mindent végig kellett néznem. :-)

1_11.jpg

2_11.jpg

A bolt körbejárása közben, a csábító és ínycsiklandó élelmiszerek láttán már nagyokat nyeltem. Arra is van megoldása a Delizia-nak, ha nem tudod kivárni, amíg hazaérsz, és megkóstolod a finomságokat, amiket vettél. Helyben betérhetsz ugyanis a bolt melletti Gourmet bar-ba, ahol a hidegtálak mellett, meleg ételt is ehetsz, illetve elszürcsölhetsz egy frissítő smoothie-t vagy gyümölcslevet, kávét.

3_8.jpg

A kedvenc termékem, amit eddig még sehol nem láttam, a Bordeaux vörösboros kakas, és az Armagnacban flambírozott fürj. Nagyon bizarr, mégis hívogató üvegek voltak ezek, amik azt suttogták, hogy kóstolj meg! :D

4_6.jpg

Írhatnám azt, hogy a Delizia-ban található élelmiszerek ára borsosabb az átlag közértekben kapható termékeknél, de felesleges. Aki szereti, és használja is ezeket az élelmiszereket, az ezzel tisztában van, mégis egy gourmet egy fan, így nem fog, és nem is tud lemondani a különleges ízvilágról.

7_3.jpg

8_2.jpg

9_2.jpg

10_2.jpg

11_2.jpg

12_1.jpg

13_1.jpg

14_1.jpg

15_1.jpg

20_1.jpg

21_1.jpg

Én elégedett és lelkes vagyok, hogy rátaláltam erre a helyre is! Természetesen nem távozhattam üres kézzel! :)

5_4.jpg

 

- KockacZukor -

 

Delizia Gourmet & More:

http://www.deliziagourmet.hu/hu/filozofiank

https://www.facebook.com/DeliziaGourmet

Hegyvidék Bevásárlóközpont

1124 Budapest, Apor Vilmos tér 11-12.

Nyitva tartás:

H-P: 8-20h

SZ: 9-20h

V: 9-16h

 

Sok sajtos sült tészta

A múlt hétvége csodásan indult a péntek délutánnal. Az éjszakára programom volt, vagyis nem töltöttem otthon, és igazán remekül alakult az este, amíg kevéssel éjfél előtt egyszer csak megcsörrent a telefonom. A ház közös képviselője hívott azzal, hogy nyolc emeletnyi lakást árasztott el a víz, és szinte biztos, hogy az én lakásomban van a csőtörés... Fél órán belül a lakásban voltunk. Sajnos tényleg nálam durrant el egy cső, és sajnos tényleg nyolc emeletnyi lakáson zuhogott végig a víz. A hétvége így végül szereléssel, takarítással, a háborús állapotok felszámolásával telt.

Vasárnap délután aztán végre be tudtam lépni a tiszta konyhámba, és főzhettem. El nem tudom mondani, milyen jól esett a sült tészta illata.

sok sajtos sült tészta 2 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

Articsókás tészta

Az olajban kapható articsókaszívet először egy reggeli elkészítéséhez használtam. Felvágtam, serpenyőben megpirítottam, ráütöttem a tojásokat, ezt megszórtam parmezánnal, és mindkét oldalát kisütöttem. Annyira finom lett, hogy ez az olajos, savanykás articsóka azóta állandó lakója a hűtőmnek. :-) Utánanéztem annak is, hogy mi minden csoda rejtőzik ebben a növényben.  Tartalmaz fehérjét, szénhidrátot, zsírt, nátriumot és kalciumot, A-, B2-, és C-vitamint.  Gyógyhatásai is régóta ismertek. Használták afrodiziákumként, vizelethajtóként, leheletfrissítőként, sőt, dezodoráló szerként is.

aricsókás tészta kész 1. 700.jpegFotó: KockacZukor

Szalonnás-tojásos spagetti

Szabadságon voltam pár napig, már nagyon szükségem volt rá. Sajnos az indián nyár is fogta magát, és elment pihenni, átadva a helyét a szürkeségnek és esőnek. A lelkemre telepedett az időjárással együtt járó fáradtság, amit csak úgy tudtam a jó közérzetbe visszabillenteni, hogy illatossá tettem a lakást. Sült a csokis kuglóf a sütőben, a serpenyőben pedig pirult a hagyma. :D Szerintem a nap is megérezte a finomságokat, mert egyszer csak kidugta az orrát, így végre együtt mosolyoghattunk. :-)

szalonnás-tojásos spagetti 1 kész 700.jpgFotó: KockacZukor

Őszi tésztasaláta

A tésztasaláta nem csak nyári étel: http://masteszta.blog.hu/2014/08/20/nyari_tesztasalata. A vörös lencse, a cékla, a petrezselyem az október színeit mind felsorakoztatja az őszi salátában. Szerencsések vagyunk, és hálásak lehetünk a hosszú indián nyárért, amit a hónap elején még élvezhettünk. Most, hogy az órát átállítjuk, és a világ a szürke árnyalatait ölti magára, amikor nyirkos a levegő, inkább a meleg lakásban keressük a kikapcsolódási lehetőségeket. Főzz illatosat, finomat!

őszi tészta saláta 1.jpg 700.jpegFotó: KockacZukor

süti beállítások módosítása